Te hoztad el a virágzó rétek
tavaszi bűvös illatát,
amikor tágra nyílt szemekkel
először néztél reám.

Te hoztad el a távoli napfényt,
amely nem sütött soha rám,
ártatlan lényed lágy mosolyával
boldog időket hoztál reám.

Ezernyi bajtól védtelek téged
lelkemben víva ezer csatát,
és most itt állok karom kitárva,
mint egy vihartól tépett madár.

Már messze vagy. Szíved kitágult
s gyermeked szemében szép a világ,
ugyan úgy érzel, ahogyan én is,
mikor csöpp kezed- fontad reám.

Oly messze vagy! Szívemben mégis
olyan hangos a dobogás,
hozzátok száll: s kérem az Istent,
segítsen téged, s vigyázzon rád.

Adjon erőt és vigyázzon rátok,
ahogyan én is vigyáztam rád,
s adjon erőt, hogy ott lehessek,
hiszen veletek szép a világ.

Még itt vagy gyermekként szívembe zárva,
magamban őrzöm arcodat,
benne vagy minden kis sóhajtásban
szinte hallom a hangodat.

Kacajod úgy él bennem most is,
akár egy bűvös kis harang,
mely tiszta hangjával elvarázsol
elűzve minden gondomat.

Még itt vagy bennem, mint gyönge gyermek,
karomba fonva tartalak,
álmomban, pedig oly messze vagy már,
de hozzád fűz minden gondolat.

Lelkemnek minden mozdulása
akár egy bűvös láncolat,
hozzád csapódik, mint a faágak,
melyek a szélben hajlanak.

Itt vagy bennem és itt maradsz mindig
Míg magába zár az alkonyat,
de még ott is, a szívem kitárva
várlak: szeretlek kisfiam.

Misztikus erők vannak, hatnak.
Babona? Nem, ha letaglóznak.
Engem egy boszorkány elátkozott,
Legyen emléke is elátkozott.

Jó ember volt, rossz ember lett,
Szeretett, mint kisgyermeket.
Felnőttként nem bántottam soha,
Átkától szabadulok valaha?

Budapest,1997. november 29. – Kustra Ferenc József

Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.
Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.
Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog,
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.
De a szívem még ugyan úgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.
Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.
Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.
Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.
S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.
Még sem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.
Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.

Szüreti díszek színvarázsa
mely annyi szépséget rejteget,
szinte hívóan kacsintgatnak
a megérett szőlőszemek.
Felfűzött fürtök sokasága
szinte hívóan integet,
nem is tudok már ellenállni,
bár egy csőszlegény integet.
Még is lopok. Tavaly is így volt,
s tudtam: hiába integet,
csak egy perc volt, míg észrevettem,
s maskarás tollas kergetett.
És én szaladtam tollban úszva,
hajam hirtelen tele lett
sűrű, lefejtett buzogánnyal,
míg más boldogan nevetett.
Mégis jó volt, se nekem megérte
kifizetni az összeget,
amely egy fürtnek volt az ára,
hiszen a móka éltetett.
Minden szép volt, akárcsak most is.
Felcicomázott szekerek,
csőszlányok, fiúk sokasága,
mely a szekérről integet.
Népviseletbe öltözött minden.
A szekéren ülő gyerekek,
gyöngyös pártás kis csőszleányok,
s most a régmúltra emlékezek.
Tollas kalapos lovas legények
alattuk díszes bőrnyereg,
fa ostorukkal csattogtatnak,
s úgy élvezik a gyermekek.
Jókedv, kacagás száll a szélben,
olyan jó nézni titeket!
Hiszen ilyenkor összegyűlnek
pár órára az emberek.
Milyen jó lenne gyakrabban látni,
hogy boldogok még az emberek,
arcukon nevetés pírja látszik,
messzire űzve a könnyeket.
Gyakrabban kéne összegyűlni,
hiszen e pompás rengeteg,
messzire sodor minden bút, bajt,
s jókedvet áraszt százfele.
Én csak azt kérem most a sorstól,
adjon jólétet, kenyeret,
hogy örülni tudjunk minden szépnek,
melyet a sors még rejteget.
legyetek jók, és boldogok most,
és ha jövőre itt leszek,
látni szeretném minden arcon,
milyen boldog, és elégedett!