Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Édesanyám egyszer,
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.

Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.

Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?

Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.

Látjátok, feleim, szem? tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A ? pillangó ?, a ? gyöngy ?, a ? szív ?- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
? A halál gyötrelmei körülvettek engemet ?
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: ? Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...?
De már tudod: igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
? Az nem lehet, hogy annyi szív ...? Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: ? Testvért testvér elad ...?
Egy hang aléltan közbeszól: ? Ne szóljon ajakad ...?
S egy másik nyög: ? Nehogy ki távol sír e nemzeten ...?
Még egy hörög: ? Megutálni is kénytelen legyen.?
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: ? Rosszabb voltam mint e z e k ? ...? Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet

Tűrd, hogy ember nem vagy ott, csak osztályidegen!
Tűrd, hogy már nem vagy ember i t t, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk

Valami nagy csínytett után
Megvertem vidám kiskutyám.

Rámnézett mint síró gyerek,
De hűek ezek a szemek.

Szinte mondta: ne bánts többé
Veled leszek mindörökké.

Most már öreg. Sok év után
Mintha nem nézne már úgy rám.

Úgy néz, mint beteg emberek:
De hűek ezek a szemek.

Szegény kis gyerek,
Futott az úton, elesett.
Piszkos lett tiszta új ruhája,
Sírásra görbedt kicsi szája.

Egy öreg néni,
Nem bírta a sírót nézni,
Odament hozzá, s mosolyogva
A piszkos ruhát leporolta.

Szegény kis gyerek,
Vidáman felé nevetett
S aki búsan pityergett nem rég
A nénire nyújtotta nyelvét.