Ébredek, tétova reggelen.
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Tovább? Nincs ötletem.
Öregen? Az élet kegyetlen.
*
Öregkor? Manipulált alkonyat
Már átértékel dolgokat…
Ezekkel ismerkedek,
De továbbmegyek.
*
Nem álomutazás öregség…
Fiatal mondja, semmiség!
Megtudja, hogy nem csekélység.
*
Kandallónál ücsörögni; kincs.
Hideg van, tűzifa nincs.
Pohár bor… sincs.
*
Varázslat? Lélegzet.
Tompult? Képzelet.
Tűnnek? Emlékek…
Mentek? Visszanéztek,
Idővel… enyésztek.
*
Jó lenne, még egyszer… fiatal lenni.
Erre gondolni se semmi.
*
Bolondos álmok uralják embert,
Pedig nyugdíjas letette fegyvert.
Keveset keresett.
*
Öregségre, ember elkopik,
Jó ötletből kifogyik…
Lehet… újra ujját szopik.
*
Percek már szétszélednek,
Mégis egyfelé mennek.
Remegve telnek, lassan felednek…
*
Öreg élet, már nem kombináció,
De tudjuk, nyugdíjas lét, manipuláció.
*
Menni életúton, amíg lehet.
Már ne játszd fenegyereket!
Hagyjuk ezeket…
*
Ember fia és lánya lelkében maradt fiatalos,
De azért nem olyan, mint fiatalon, már nem kisokos.
Sokaknak öregség lett saját, végzetes magány-sivataga,
Meg fájnak ízületei, egyedül él, gazos az udvara…
Röhögcsél magán, cikizi magát, jó, ha megmaradt humora.
Ez, öregedés és hanyatlás napjainak melodrámája.
Lesújtó helyzet, ez lenne az életvég, nagy-cél sármasszája?
Mit várhatok én még betöltött hatvanhét évesen?
Már annak is örülök, ha nem hűl ki a levesem…
*
A melodráma is
Része az életnek végül.
Öreg, kinek kell már?
*
Természet útja, de
Öregembe nem vénember?
Kor, annyi amennyi.
*
Öreges élet, mi
Sodorgat a ciklon felé.
Túlélés szerencse.
*
Vonatfütty! Kerekek
Ha zakatolnak, haladunk…
Öreg-szem, felakad.
*
Öreg láb már gyenge,
Kapaszkodó nincsen. Ez vég?
Lét szakadék szélén.
*
Kenyerem megettem,
Már nincsen miért harcolni.
Öregkor letaglóz.
*
Életkörülmények
Megváltoztak és elfogynak…
Bölcsesség itt kevés.
*
Ahogyan múlik a lét, az az elkerülhetetlen sietség,
Mert, ha életemre gondolok; huh, de ideért az öregség.
Fiatalos ember még csak nem is gondol öregségre,
Öregen meg folyvást emlékszik fiatal életére.
Szép az élet mondják és csodás az öregkor!
Mondja fiatal, ki nem is tudja, mi a kor.
Kívánom az okosnak, öregséget, így ő megéljen,
És akkor majd megtudja… ő is szenvedni fog keményen.
Elgondolkoztam és kérdem én, már mi más foglalkoztasson?
Csak meditálok, elemzek, ezen a jégpálya- múlt sorson.
Öregen már a pissz-fény is sok,
Fő kérdés, hogy meddig maradok?
*
Múltat felzavarja
A sok elfeledett emlék.
Hangok kavalkádja.
Múlt ajtót, sors jól becsapta.
Zárt lett. Kilincs kattanása…
*
Félelem, rettegés,
Hogy még mit hozhat a jövő!
Ki öreg, félember…
Nincs már cél, és nincsen már út!
Öregségből, nincsen kiút!
*
Dőre fiatalság.
Másként tennék ennyi ésszel…
Utólag már okos.
Az eső után köpönyeg…
Maradj már magadnak, öreg…
Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc József – íródott; 10 szavasokban, versben, HIAQ –ban és TANQ –ban…
Kihalóban az emberi értékek,
Világszerte nő az agresszió.
Miért nem kellünk egymásnak gyerekek?
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Durvul a nép és bőszen gyűlölködik,
Gyűlölet van, közben nem kell a meló.
Mindenki állhatatlan, fenekedik.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Fiatalokat senki nem neveli,
Az öreg meg nem kell, ő már kikopó.
Lesz világ, emberi érték nélküli.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
Világszerte nő az agresszió.
Miért nem kellünk egymásnak gyerekek?
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Durvul a nép és bőszen gyűlölködik,
Gyűlölet van, közben nem kell a meló.
Mindenki állhatatlan, fenekedik.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Fiatalokat senki nem neveli,
Az öreg meg nem kell, ő már kikopó.
Lesz világ, emberi érték nélküli.
Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó…
Budapest, 1997. december 22. – Kustra Ferenc József
1942 –ben a japánok által uralt Csendes-óceáni vizeken…
***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.
Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!
Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***
A gőzős utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!
Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...
A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…
***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előreszaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.
A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***
- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnők, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!
A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.
Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.
A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.
Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...
A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…
A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.
A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…
Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…
Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.
A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…
A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.
***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.
A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.
Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…
Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.
A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…
Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…
Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***
Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
***
A periszkóp szálkeresztje mozdulatlanul ült a célon,
Von Topp kapitány kígyós szeme rajta volt a préda hajón.
Az acélcápa irányító termében teljes csend honolt,
Parancsnok hangja is csak néha-néha muszájból hallatszott,
Mikor lőelemeket még helyesbített, még pontosított!
Az elektromos hajtóművek csak zümmögtek békés, csendes egyhangúsággal,
Kapitány parancsa: - Támadáshoz felkészülni! Ő, kezet fogott halállal!
Az U-boot már sokszorosan terhes a torpedós halállal,
Az alattomos tengeri rém-farkas, beállt… egyhangúsággal…
***
A gőzős utasai között zűrzavar volt, és ez vad pánikba csapott át!
Mindenki megrohanta a mentőcsónakokat, már semmi nem tartott kordát!
Látták, hogy a periszkóp kicsit megmozdult! Kapitány így szólt: - A támadás megkezdődik!
A hajógépek fékeveszetten dübörögtek, remélték torpedókat elkerülik…
A kazán-feszmérők mutatói minden gépegységnél pirosban álltak, bajt kettőzik...
A fűtök, izzadva, halálra váltan, sápadtan etették a kazánokat,
A lomha teherhajó csak lassan túrta maga előtt a nagy hullámokat…
***
Von Topp kapitány, várt még néhány, kis, békés pillanatot,
Majd kiáltott! – Egyes, kettes cső tűz! Kézzel nyomatékolt!
A vetőcsöveket elhagyó torpedók megrázták a hajótestet,
Legénység előreszaladt, helyrehozni, megdőlt egyensúlyhelyzetet.
A víz felszínén, két buboréksor száguldott a gőzös felé…
Szemét a gumipárnára szorítva az eredményt figyelé…
Remélte a torpedók betalálnak, nem mennek gőzös mellé…
***
- Odanézzenek! – üvöltött föl az amerikai hajó mérnők, sápadtan,
- Ott jönnek a torpedók, ezek a halál lovai! És lett ő bátortalan…
A gőzös, majdnem fölborult, ahogy gyorsan elfordulni akart,
De a sors úgy intézte, a két torpedó csak telibe akart!
A két torpedórobbanás hangjai nem korrodáltak,
A hajó mélyéből, súlyos dörrenések hallatszottak…
Széthasadó oldallemezek, fülsértőn csikorogtak.
Jobb oldalon a víz szökőkútként fölvágódott a magasba
És ott embereket sodort magával, vitte őket halálba.
A gépek elnémultak, a gépház-élet véget ért...
A Yucatan futása megtorpant, tovább már nem ért…
A gőzös igen gyorsan, szinte jobb oldalára dőlt,
Belsejéből előhömpölygő gőzzel telítődött.
Mindenki össze-vissza, ordítozott, félelmében remegett,
A hangzavarba asszony sikoly és gyereksírás keveredett.
Tömeggel a tisztek nem bírtak, fejetlenség, megveszekedett...
A főgépész Castaneda jelentette: - két találat érte a hajót,
Egy kazánházat robbantott, másikat is elmondom, azt, hogy volt, de nem jót!
Másik torpedó eltörte a hajógerincet, így az már nem bírja,
Bármelyik pillanatban összecsukódhat, hajónkból lesz két darabka…
A kapitány rendelkezett: - mindenki a fedélzetre és elhagyni a hajót,
A mentőcsónakoknál nőtt a zűrzavar, mindenki tudta… várták már a bakót.
A kártyacsapat megkapta a kapitánytól a parancsnoki motorost
És vízre szálltak! – Én emberekkel maradok, segítem a sok utazót…
A hajó rakterében fékezhetetlenül tombolt a tűz,
Látták, hogy ez, az első mentőcsónakot jó messzire űz…
Alig voltak ötven méterre a nagyon dőlt a hajótesttől,
Mikor hatalmas robbanás rázta meg a roncsot mindenestől…
A Yucatan-roncs mélyéből iszonyú tűzoszlop tört a magasba,
A lángok majd’ fölértek az égig, és majd beszakadt a dobhártya…
Koromfekete füstgomolyag mindent beborított,
Közben félelmetesen hangos morajlás hallatszott.
A hajó, ettől kettőbe, teljesen kettétört,
A robbanás mindenkit -élőt- halálba lökött.
A távolodó parancsnoki motorost hatalmas ütés érte,
Egy nagy, fém roncsdarab repült, utolérte, így elérte a vége…
A becsapódás ereje olyan erős volt, hogy az utasok
Magatehetetlenül, kábán estek deszkára... elalélók.
A kis, sérült jármű, lassan megtelt vízzel... halálba suhanók.
***
A kapitány a periszkópban látta, hogy Yucatan fölrobbant,
Majd kettészakadva, azonnal elsüllyedt. De, mi volt mi robbant?
Utasítást adott: - Föl emelkedni a felszínre!
Periszkópmélységből, rögtön fönt is voltak… ízibe.
A sűrített levegő sziszegve áramlott -víz meg ki- a tartályokba,
A hajótest, nekifeszülve a víztömegnek, emelkedett hullámra…
Sivítva futott körbe a toronytető ajtót záró kerék,
A súlyos acéllap fölcsapódott, kinyílt, működik... oly’ derék.
Von topp körülnézett, mindenhol holttestek voltak,
De, látszott, hogy ezek nem csak úgy a vízbe fúltak.
Most látta csak, hogy a hajón, utasok is voltak…
Utolsónak von Topp is leereszkedett az irányítótérbe,
A tenger beömlött a tartályokba, ez már hajó merülése…
A tatfedélzetre már futottak föl az első hullámok,
Majd az első részt nyalták -mint vulkán- a második hullámok.
Fokozatosan víz alá kerültek az antennát tartó bakok,
A fedélzeti ágyú, géppuskák, majd a középső lépcsősorok.
Végül toronytető vizesedett két periszkópjával
És végül a még kitolt rádiós rúdantennájával.
A támadó víz, még rövid ideig örvénylett,
Aztán a végtelen óceán, elcsöndesedett…
Heinrich von Topp kapitány, porosz katonatiszti családból származott,
Emberemlékezet óta, felmenői, mind ilyen hivatást választott.
Hallgatag, sőt csendes és fölöttébb zárkózott ember volt,
Még a zárt tengeralattjáróban is ily’ volt, kimódolt.
Számára minden parancs maga a törvény volt… úgy kell megcsinálni,
Mindet fenntartás nélkül, maradéktalanul kell végrehajtani…
Gondolatvilágát behatárolta szolgálati szabályzata,
Az otthon maradt családja feltétlen anyagi biztonsága,
Nem utolsó sorban a siker, elismerés utáni hajsza…
***
Ahol a veszély rémisztett,
Ottan halál leselkedett…
Ahol a veszély rémisztett.
Vecsés, 2017. október 8. – Kustra Ferenc – Készült-John O’Kelly: „Farkasles az óceánon” c. háborús regénye ihletésével.
Hétköznapi pszichológia… a lét csapdájában.
(Senrjon)
Járvány még nem múlt végleg,
De pluszban már van egy háború.
Harc dúl egy hete…
*
(Senrjú)
Lesz cudar világ,
Egyhamar nem múlik el.
Egy hete harc dúl.
*
(Leoninusban)
Rettenetes veszteségek lesznek, érzem is, hogy most erre éppen-nagyon ráérzek.
Emberiséget és a mai világot ismerve, szomorú… részt veszünk figyelve.
Szemlélőnek lehetnek víziói, de jelzem, már nem lehetnek illúziói.
*
(6 sorosban, leoninusban)
Európa középső részén kitört a háború, ez mit hoz, az maga a ború!
Itt hetven éve nem volt háborús összetűzés, nem kellett semmilyen visszaszerzés.
Nagyon messze vannak ők, a kiagyalók, jelen háborúban ők a ragadozók!
De
Nagy a baj, de nagyon, mert meghülyült mindenki, majd egyszer, ki fogja ezt jóvá tenni?
Múlthoz képest már „éhező” a jelen, nép védtelen, pártolók szeme meg sem rebben…
*
(Sedoka duó – félhaiku láncszerűen)
Nagy disznóság ez
Az emberiségtől… no!
Ártatlanok megszívják!
Pénz-hatalmasok,
Emberiség részei!
Ártatlanok… megszívják!
*
(Septolet)
Menekültek,
Szerencsétlenek,
Gyerekek!
Családok szétesnek!
Katonák, majd meghalnak…
Gyerekek apa nélkül maradnak…
Özvegyek lakolnak…!
Vecsés, 2022. március l. – Kustra Ferenc József – íródott: a világban beállt életrealitásról, alloiostrofikus versformában.
(Senrjon)
Járvány még nem múlt végleg,
De pluszban már van egy háború.
Harc dúl egy hete…
*
(Senrjú)
Lesz cudar világ,
Egyhamar nem múlik el.
Egy hete harc dúl.
*
(Leoninusban)
Rettenetes veszteségek lesznek, érzem is, hogy most erre éppen-nagyon ráérzek.
Emberiséget és a mai világot ismerve, szomorú… részt veszünk figyelve.
Szemlélőnek lehetnek víziói, de jelzem, már nem lehetnek illúziói.
*
(6 sorosban, leoninusban)
Európa középső részén kitört a háború, ez mit hoz, az maga a ború!
Itt hetven éve nem volt háborús összetűzés, nem kellett semmilyen visszaszerzés.
Nagyon messze vannak ők, a kiagyalók, jelen háborúban ők a ragadozók!
De
Nagy a baj, de nagyon, mert meghülyült mindenki, majd egyszer, ki fogja ezt jóvá tenni?
Múlthoz képest már „éhező” a jelen, nép védtelen, pártolók szeme meg sem rebben…
*
(Sedoka duó – félhaiku láncszerűen)
Nagy disznóság ez
Az emberiségtől… no!
Ártatlanok megszívják!
Pénz-hatalmasok,
Emberiség részei!
Ártatlanok… megszívják!
*
(Septolet)
Menekültek,
Szerencsétlenek,
Gyerekek!
Családok szétesnek!
Katonák, majd meghalnak…
Gyerekek apa nélkül maradnak…
Özvegyek lakolnak…!
Vecsés, 2022. március l. – Kustra Ferenc József – íródott: a világban beállt életrealitásról, alloiostrofikus versformában.
Lelenc voltál, de
Hazahoztunk, családba.
Szép együttélés.
*
Egyetlen barát!
Haláláig hűséges.
Viszont szeretet.
*
Hajnal, harmatcsepp.
Szőrzet. Napsugár szárít.
Ne félj, lesz kaja.
*
Lábad elvinne,
Érzed várnak csillagok…
Egy család vagyunk.
*
Mennél, de hová?
Körülmények kötöttek.
Maradj, jó együtt.
*
Szabadság álom…
Itt nálunk az otthonod.
Udvar… végtelen.
*
Láncot nem szeret.
Gazdi, mindenekelőtt!
Életét adja!
*
Kutya, lánc rabja?
Belső hűség töretlen.
Könyörgő szemek!
*
Vad természetű,
Így futóláncon vakkant.
Szabadsághiány.
*
Röghöz kötöttség.
Hosszú lánc sem szabadság.
Lánc… szerető szív!
*
Kutya rabláncon?
Erős, nem szabadulhat.
Szabadság vágya…
*
Macska kergető,
Haragosa, más kutya!
Póráz rabságban!
*
Védi a házat,
Idegenre haragszik.
Gazdi az isten.
*
Saját testőröm.
Szeretet. Idomítás.
Utcán szájkosár.
*
Nappal is alszik.
Éjszaka ébren véd-óv.
Bizalom szobra.
*
Vicsori látvány!
Rettegést kiváltóan…
Nyáladzó száj. Düh.
*
Postást utálja.
Kéményseprőt meg, fogja.
Családszerető!
*
Kutya is szeret,
Néz az okos szemével.
Rózsaszín nyelv lóg.
*
Gyermekszerető.
Működő gyermekjáték.
Vigyázni nem árt.
*
Kutyabarátság.
Kutya morog, ember fél.
Ez kutya dolga.
*
Halkan moroghat.
Figyelmeztet vagy támad?
Óvatosság jó!
*
Van szánhúzó és
Van biz’ őr, meg nyomozó.
Van vakvezető.
*
Van kicsi öleb,
Vadász, meg hegyi mentő.
Meg farkas ölő!
*
A fajtisztával
Kereskednek. Eladók.
De mily’ a vevő?
*
A keverékek
Szívósabbak. Tűrőbb!
Fajtaváltozat.
*
Enni napjában
Egyszer kell neki adni.
Heti egy szünet.
*
Csak egyszer eszik.
Zajt hall! Legott éber lesz.
Riasztva ugat!
*
Kutya ugatás
Nem hallik fel az égig.
Embernek szól ez.
*
Másképpen ugat
Ha éhes, vagy bejönne.
Éjjel, vonyíthat.
*
Simogatás vágy.
Tetszés nyilvánítása.
Hanyatt fekve vár.
*
Gyengédséget kér.
Mindent csak szívvel dönt el.
Játékos lélek.
*
Játszani szeret,
Apportozás, kedvence.
Dobd, és már hozza!
*
Örömugatás,
Ha a gazdi hazaért.
Hozza, apportfát.
*
Lélekeredet!
Becsület szobra: kutya.
Feltétlen hűség!
*
Barátság szobra!
Igaz barát! Érdek nincs.
Haláláig hű!
*
A japán kutyus,
Kilenc évig várt gazdit!
Állomáson halt…
*
Nyár. Vakarózik.
Élősködők. Fürdetés.
Mint ázott ürge.
*
Elmenni készül…
Nem ugat… szomorún néz…
Simogatást vár…
*
Léces kerítés,
Kitört lécek. Megszökött.
Gyerek folyvást sír.
Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. [Csak akkor haiku a neve, ha kizárólag megszemélyesítetlen természetről szó. Minden más téma = senrjú!]
Hazahoztunk, családba.
Szép együttélés.
*
Egyetlen barát!
Haláláig hűséges.
Viszont szeretet.
*
Hajnal, harmatcsepp.
Szőrzet. Napsugár szárít.
Ne félj, lesz kaja.
*
Lábad elvinne,
Érzed várnak csillagok…
Egy család vagyunk.
*
Mennél, de hová?
Körülmények kötöttek.
Maradj, jó együtt.
*
Szabadság álom…
Itt nálunk az otthonod.
Udvar… végtelen.
*
Láncot nem szeret.
Gazdi, mindenekelőtt!
Életét adja!
*
Kutya, lánc rabja?
Belső hűség töretlen.
Könyörgő szemek!
*
Vad természetű,
Így futóláncon vakkant.
Szabadsághiány.
*
Röghöz kötöttség.
Hosszú lánc sem szabadság.
Lánc… szerető szív!
*
Kutya rabláncon?
Erős, nem szabadulhat.
Szabadság vágya…
*
Macska kergető,
Haragosa, más kutya!
Póráz rabságban!
*
Védi a házat,
Idegenre haragszik.
Gazdi az isten.
*
Saját testőröm.
Szeretet. Idomítás.
Utcán szájkosár.
*
Nappal is alszik.
Éjszaka ébren véd-óv.
Bizalom szobra.
*
Vicsori látvány!
Rettegést kiváltóan…
Nyáladzó száj. Düh.
*
Postást utálja.
Kéményseprőt meg, fogja.
Családszerető!
*
Kutya is szeret,
Néz az okos szemével.
Rózsaszín nyelv lóg.
*
Gyermekszerető.
Működő gyermekjáték.
Vigyázni nem árt.
*
Kutyabarátság.
Kutya morog, ember fél.
Ez kutya dolga.
*
Halkan moroghat.
Figyelmeztet vagy támad?
Óvatosság jó!
*
Van szánhúzó és
Van biz’ őr, meg nyomozó.
Van vakvezető.
*
Van kicsi öleb,
Vadász, meg hegyi mentő.
Meg farkas ölő!
*
A fajtisztával
Kereskednek. Eladók.
De mily’ a vevő?
*
A keverékek
Szívósabbak. Tűrőbb!
Fajtaváltozat.
*
Enni napjában
Egyszer kell neki adni.
Heti egy szünet.
*
Csak egyszer eszik.
Zajt hall! Legott éber lesz.
Riasztva ugat!
*
Kutya ugatás
Nem hallik fel az égig.
Embernek szól ez.
*
Másképpen ugat
Ha éhes, vagy bejönne.
Éjjel, vonyíthat.
*
Simogatás vágy.
Tetszés nyilvánítása.
Hanyatt fekve vár.
*
Gyengédséget kér.
Mindent csak szívvel dönt el.
Játékos lélek.
*
Játszani szeret,
Apportozás, kedvence.
Dobd, és már hozza!
*
Örömugatás,
Ha a gazdi hazaért.
Hozza, apportfát.
*
Lélekeredet!
Becsület szobra: kutya.
Feltétlen hűség!
*
Barátság szobra!
Igaz barát! Érdek nincs.
Haláláig hű!
*
A japán kutyus,
Kilenc évig várt gazdit!
Állomáson halt…
*
Nyár. Vakarózik.
Élősködők. Fürdetés.
Mint ázott ürge.
*
Elmenni készül…
Nem ugat… szomorún néz…
Simogatást vár…
*
Léces kerítés,
Kitört lécek. Megszökött.
Gyerek folyvást sír.
Vecsés, 2015. április 19. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. [Csak akkor haiku a neve, ha kizárólag megszemélyesítetlen természetről szó. Minden más téma = senrjú!]