Szófelhő » Er » 66. oldal
Idő    Értékelés
A poéta csendje termékeny is lehet…

A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.

Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.

Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.

Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.

Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!

Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.

Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 77
(Septolet duó)
A csend,
Álarcban van!
Esend'…

Kis zajt szeretne,
Még telene…
Ő esengő csend…
Cseng…
*
Sokatmondó csend,
Magába esend',
Még kitelne,
Ennyit szeretne.

Beszorult szó
Nem való…
Torok kaparó!
*

(anaforás, 3 soros-zárttükrös duó)
A csend ajtaja berozsdált a magány falába,
A csended bús magányod, a szíved pitvarába…
A csend ajtaja berozsdállt a magány falába.

Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más,
Hah, a csend is kommunikációs eszköz, ugyan mi lenne más…
Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más.

Vecsés, 2014. december 30. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 81
Járok az utamon, macskaköves úton,
Nagy, régi házak között nézek ámulón
Tekingetek mindenfelé, hogy milyen
Gyönyörű e szépség… nem akármilyen.

Fent látom a füstős kémények közül
Cselesen csak rám villan és túlröpül
A napsugár, már nem időzik rajtam,
Jól látja, nem nézi… összeroskadtam.

Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.
És ez végigkísért egy hosszú életen át,
Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát.

Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet.
Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület
Dominál és vágyam a letaglózó szépségre
Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre

Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom
És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom.
Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe,
Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe.

Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit…
Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit
Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok!
Vadonba botorkálok… élettel elbánok…

Szemem is lecsukom, és ébren álmodok,
Miközben már vakon alig botorkálok…
Nekem már kis pólyám lett a koporsóm,
Mint katonának köpeny… árokpartom.

Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 57
Orkán, te féktelen, vad vihar!
Miért bántasz, hagyd abba hamar…

Eltépted az esőköpenyemet,
Leverted a fákról gyümölcsömet.
Zajos vagy, megijesztetted kutyát.
Még most is hallom, tehén múgását.

Tudom, amit tudok… te elmész innen
És életünk, helyes vágányra zizzen.

Pennámmal most, kiírlak magamból, itt ne féktelenkedj!
Jót nem tudsz? Kérhetlek, itt velem, nekem, ne helytelenkedj?

Vecsés, 2013. augusztus 11. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 84
Délután még nagyot napoztam,
Esteledik, nemrég napoztam.
Mélyre kékül az ég,
Ez feszélyezettség…
Árnyakban hosszasan napoztam.!

Hazaérek, karomban teste,
Közben hűl is, ilyen az este…
Hideg vizet iszok,
Élvezve kortyolok…
Nyár! Hangulatos naplemente!

Vecsés, 2022. április 7. – Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK duóban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 66