Hol volt, hol van az már
Ősi idők almafáján
Zamatos gyümölcs kacéran mosolygott...

Egy kis parázs
Földi varázs
Csillantotta tudás szomját
S az ártatlan
Kis hiszékeny
Elhitte mit akkor éppen
Csalárd értékek
Hamisat ígértek
Szépen

Tökéletes kecsességgel
Égialmát szakajtott,
S előbb kóstolásra nyújtotta
Jó szívvel a csodás darabot.
Már kései volt , hogy párja felkiáltott.

Így hát...
Összefonva , bűnbe esve
Az élet ízét ízlelgetve
Dicsőitették a napot
Hogy asszonyi bátorsága
Bölcsességet aratott.

A mennyei harag...régen elszállt már...
A szerető jókra megbocsájtás vár.

Megfejtetlen ősi korok titka
Vár a pillanatra,
Hogy az idő kicsomagolja
Az elkeveredett misztikus csodát!

Phöpö, fufú, sihuhu
Mit látott egy kis uhu?
Ásított az alagút,
S az orrából füstöt fújt.

Ahogy felszállott a felhő
Egy gőzmozdony bújt elő.
Hosszú füttyel köszönt egyet,
Hogy megremegtek a zöld hegyek.

Fújtatva jött dübörgéssel
Kattogtak a kerekek,
S a vagonban nevetgélve
Ugráltak a gyerekek.

Acél sínek párosával
Kanyarogtak előtte
Mindenféle sok rakomány
Hosszan elnyúlt mögötte.

Pöfékelt és szuszogott
Ebben a nagy iramban,
Csak tüzelője legyen elég
A mindig éhes kazánban.

Erős ez a derék mozdony
Nem fárad el sohasem,
Ha beér egy állomásra
Egy kicsit csak ott pihen.

Gyorsan szaladt a völgy alján
Vajon miért siet ennyire?
Gondolkodik nagy szemekkel
A kis bagoly csemete.

Időben kell megérkezni
A vasút állomásra
Mert ,ha késik elterelik
Egy mellék vágányra.

Hideg a tél süvít a szél
Reszketnek a verebek
Kék ujjakkal lyukat ásnak
A didergő egerek

Mezei nyúl jól meglapul
Szalma közé ha lehet
Így könnyebben átvészeli
A vicsorgó zord telet

A csiga is házába bújt
Alszik mint a medve
Süni koma a tüskéin
Álmod hanyatt fekve

Egy szikla üreg legmélyén
A mormota is horkol
Tó vizében jéggé dermedt
Zöld béka kuruttyol

A vakond is csak lustálkodik
Nem túrja a földet
Füles bagoly az odvából
Ki-ki könyökölget

Csak a varjú kárörvendez
Puhány ez a banda
Fittyet hány a zord időre
Táncot jár a lába

Pengés a drót tekeredik
Olyan mintha élne
Felkúszik a kifeszített
Acél kerítésre

Kirekesztve ki van éppen
Attól függ
Hogy honnan nézem
A túloldalon
Mindig más
A lét-érzés
És mint szög a zsákból
Kibújik
Ezernyi kardos kérdés
Döfésre kész
Határtalanul

Pengés a drót tekeredik
Olyan mintha élne
Felkúszik a kifeszített
Acél kerítésre

Fúj a szél, lobogva csattog a zászló,
Tartja magát a rúdon, belevaló.
A szép színek ráncosan keverednek,
A fuvallatok meg... csak jönnek, mennek…

Vecsés, 1999. október 31. - Kustra Ferenc József