Esős novemberi délután,
Több órás szenvedés után,
Sírva léptem be a műtő ajtán.

Nap, nap után, hallgattam,
Ez a könnyebbik út, hallgattam,
Nem is tudod milyen fájdalom, hallgattam.

Te nem is szültél igazán, hallgattam,
Megint a könnyebbik út? Hallgattam,
Na és megint? Hallgattam.

Éveken át hallgattam,
Hallgattam a megalázást,
Mintha nem is lennék anya, hallgattam.

Hidd el tudom milyen a fájdalom,
Testem rétegei mellett
Lelkemben is csalódottság, fájdalom.

De már nem hallgatok,
Büszke vagyok,
ANYA vagyok.

Mi ez világ?
Mit hajszolunk nap nap után?
Ó mond hova tűnt szép, a jó?
Mivé lett a világ?

Háború? Válság?
Hol az emberség?
Hol a szeretet?
Mivé lett a világ?

Gyorsétterem? Mozi?
Hol a szakadó esőben lopott csók?
Hol a padon ülő szerelmes pár?
Mivé lett a világ?

Tévé, tablet, telefon?
Hol az önfeledten játszó gyermek?
Hol a mese és az álomvilág?
Mivé lett a világ?

Problémás gyermek?
Hol a szülő? Mond hol a szülő?
Hol a kirándulás? Társasjáték?
Mivé lett a világ?

Ó mi ez világ?
Mit hajszolunk nap nap után?
Ó mond hova tűnt szép, a jó?
Ó mivé lett a világ?

Aj, aj, aj…
Élet nem szeret!
Nagy genyó…
Na, na, na...
Ki mondta neked,
Nem szeret?
Júj, júj, júj…
Élet nem szeret.
Mily’ genyó…
Hopp, hopp, hopp...
Néha csak néz rád.
Az sem rossz!
Jaj, jaj, jaj…
Élet nem szeret.
Oly’ genyó…
Csitt, csitt, csitt...
Élet nem genyó.
Szenvtelen.
Ej, ej, ej…
Miért is genyó?
Mé’ genyó...
Ó, ó, ó...
Szeret, csak máshogy,
Mint vártad.
Azta’… mért?
Élet nem szeret.
Mért’ ilyen…
Hé, hé, hé...
Ha már itt vagyunk...
Nevessünk!
Hmm, hmm, hmm…
Élet nem szeret.
Micsoda?
Hah, hah, hah...
Ez mind játék, nem?
Túléljük!

Gyál, 2025. április 4. – Siófok, 2025. április 7. -Kustra Ferenc József – írtuk: HIQ csokorban Gránicz Éva szerző-, és poétatársammal, Renga láncvers-szerűen. A páratlanokat én, a párosakat ő írta.

Vágyakozás…

Emberek! Már pediglen
Legyen már egy párom íziben!
Jöjjön estére!

Ember! Lelked szava száll,
Párod eljön, kitartó legyél!
Holnap átölel!

Emberek! Szerető pár
Minden vágyam! Kérem a jussom!
Ah! Még nincsen itt!

Ember! Szíve kitárva,
Cirógasd meg amikor belép!
Érted sóvárog!

Emberek! Kell valaki!
Nem nagy kívánság… nem teljesül?
Én most szeretném…

Ember! Megkaptad jussod!
Elhagyni eszedbe se jusson!
Most már a tiéd.

Gyál, 2025, április 4. – Siófok, 2025, április 7. -Kustra Ferenc József- Írtuk, anaforás senrjon versformában. Én a páratlanokat, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva meg a párosokat!

Az este rohamléptekkel jön e tájra, setét borul a világra.
Az estésedében nem van madárzaj, abból biz' csend lett! Csuhaj...
Madarak elmennek humni, ilyenkor már nem lehet flangálni.

Sötét szél elül,
Viharnak emléke száll.
Nyugszik a világ.

Fáradt táj pihen,
Madárhad álomra dől.
Csillagfény virraszt.
*

A nagy csend gondolatokat generál, madársereg reggeli eláll...
Az életóra ketyegve elrohant, nem hagyta magát... csend megfogant.
Tiltakozott, hogy éjjel is munkája van, a csoport az ágakon el van.

Nagy csend szétfeszít,
Óra ketyeg, nem áll meg.
Álom elmarad.

Ágon csoport ül,
Madársereg álmodik.
Az éj nem pihen.
*

Ki elhalad előtte, órára les pillanatra, de csak számokból volt rajza!
Becsapnák őt, ha lehetne, mintha éj-reggelig ködöt lehelne.
Talán az idő is megállna, de máshol korán kelő madárraj várja...

Öreg óra jár,
Számokkal festett arca…
Múlás sóhaja….

Ködös reggelek,
Idő játszik, megállna.
Madárraj hívja.
*

Mi lehet arca mögött, nem tudja senki, de igy meg, nem tudják szeretni.
Az esti vihar hajnalra ütemesen elvonult, a reggel igy alakult.
Jó helyzetben reggel... a madárraj ébredt és velük volt a napi ricsaj.

Vádak zaja közt,
Csendben várja a percet.
Mikor nem bántják.

Eső elvonul,
Reggeli halk madár szól.
Új nap ricsajban.

Vecsés, 2025. március 28. - Siófok. 2025. március 31. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninus csokrokat én írtam, az eredeti Baso féle haikukat, poéta-, és szerzőtársam Gránicz Éva.