Nem hordja most a szél
A kicsapongó, ballagó deákok dalát.
Nyolc év emlék reménye,
Mint egy sóhaj, tovaszáll.

Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete

Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.

Üres mezőkön át
Falvakba jár.
Parasztházak udvarán
Puli ugat szaporán.

Vándorélet
Mesés, csodás.
Most árnyékban ül,
Békén jövőbe lát.

Várja őt a családja,
Puhára vetett, kopott ágya.
Némi krajcárral hazatért,
A petróleum lámpa még most is ég.

A múlt emlékeinek megőrzése.

Álmaim útján

Hűvös felhők messze tájon,
Hó szállingózik a Hold fényében távol.
Tél csendjén dermedt ágak,
Lelkem mélyén könnyek áznak.

Árnyékom fut a szélben,
Éjszellemű, sötét éjben.
Bolyongok méla magányomban
Emlékektől kábulatban.

Visszatérek kis viskómba,
Madárúton nádasokba.
Ott hajlékot ad minden kunyhó
Lélekpihentetőn, nyugvón.

Egy műtét előtti félelem

Ne sírj,
Én is csak egy halandó ember vagyok.
Szomorú lett erre a táj,
Eső szitál,
Ha már nem ébrednék fel.
Ne sírj,
Az emlékeink átölelnek.
Bús őszi szél, ha elvisz,
Már nincs remény.
A boldogság árnyékában éltem,
De boldog sose lettem.

Már soha nem jön el a perc,
Hogy újra lássuk egymást.
Elmúl` egy év,
S már senki nem emlékszik rám.
Ne sírj,
Ne áztassa könnyed szívem szomorú ravatalát.
Holdfény, csillogás
Emlék már.
Kéz a kézben járt egy pár,
De kár, hogy vége már.
Ne sírj, ne sírj, ne sírj.

Nem szeretem a nevedet,
Elfelejtem szerelmedet.
Citrom-savanyú nyár.

Bánatomat eltemetem,
Sárba tipró emlékedet,
Citrom-savanyú nyár.

Lelkem csak teérted fáj,
Gyere vissza, barna hajú lány.
Citrom-savanyú nyár.

Szívem csak teérted dobog,
Két szememből a könny csorog,
Citrom-savanyú nyár.

Ez a méz-édes, savanyú nyár
Soha többet nem jön vissza már, de kár.
Citrom-savanyú nyár.