Suttognak az esti fények,
Elbujkálnak, mint a kémek.
Csodaszép a Balatonunk,
Családtag, ő a mi tavunk.

Fény játékát hullám tőri,
Emlékét csak szemem őrzi.
Zöld szivárvány a víz színe,
Tőri; hal háta ezüstje.

Nap sárga és szivárványos,
Sötétlő fénye talányos.
Vízfelület tükör sima,
Rossz idő biz'… nem lesz már ma.

A fények csak sutyorognak,
Lassan-lassan elalszanak.
Tó és halak csendesednek,
Emberek is hazamennek.

Ülők és nézem e szépet,
Közben meglelem békémet.
El is szunnyadok békében,
Igaz álom tengerében.

Tengerünk e szép Balaton,
Szeretjük őt, nagyon-nagyon.
Ő hazánknak az ékköve,
Utódok… jövő őrzője.

Természet kell jövőhöz
Szépséget őrizni maradón…
Társunk… természet!

Majdnem csak
Rajtunk múlik lét…
Őrizzük!

Vecsés, 1999. június 27. - íródott versben, senrjúban és HIQ -ban.

Hétköznapi pszichológia… az atomháborúra készülődő légközben. (És igaz!)

(leoninus duó)
Van, amikor csak száguld az óra… van meg, mikor a ketyegés, ember elringatója…
Toronyóra ütése messze hallatszik, otthon a gongórára, ember jól elalszik…
Hallgatnám elemes órám ketyegését, de csak süket csend hallatszik… a mindenségét.
Már tudom, vágy a ketyegés mondandója, s ha van szerelem, akkor annak ringatója.
A mutatókkal harcban állok, de azok csak haladnak és meg végül biztos elmállok.

Van olyan, hogy életrosta, de az meg nem cselekszik mindent, mit megkíván a haza…
Ha temetőbe megyek, ketyegő órával, lidércek menekülnek tünés sorsával…
Manapság meg úgy néz ki a Föld lassan, de lesz egy földi emlék, mert múlás harsan.
Bolondos világ vágyak generálója, de szólhat az emberiség agressziója.
A szélvihar is elkopik, a sok levél lehullt, mi lesz, ha nem lesz ki elmondja… volt múlt.
*
((senrjú csokor félhaiku-lánc formátumban)
Érdek számító,
Nincsen már szerető tó…
Az óra ketyeg.

Öncél… gondolat
Vezérli a múltat is.
Az óra ketyeg.

Gondolat torzult!
Ezer év: vér, veríték.
Az óra ketyeg.

Emberi szándék
Már nem jó, mert kiveszett!
Az óra ketyeg.

Mutató körbe
Lohol, ész nincs is benne…
Az óra ketyeg.

Idő, semmit nem
Intéz, perc nem érdekli!
Az óra ketyeg.
*
(tíz szavasok csokor)
Tárgyi tudástól nem zavart politikusok,
Hideg közönytől vezérelt könyörtelen politikusok.

Büszkeség és szépség már kikopott,
Emberi lét ilyeneket csak lelohasztott.

Ketyegve rohan az óra, idő az elmúlója,
Becsavarodok, múlás: oka!

Az élet, csak egy sunnyogó alkalom?
Ez akadályozza, legyen hajnalom?

Készüljek: óta ketyeg, Földön elmúlás lesz,
Idióta-körtánc már kimúlás lesz?

Gyorsak a percek, a jövök ismeretlen,
Lélek érez? Reggel: kikeletlen?
*
(senrjon csokor félhaiku-lánc formátumban)
Az idő nem is érzi?
Atomrobbanás, mennyi idő?
A perc csak ketyeg?

Itt már szerelmes szerep
Nincs, szemben feszül a bősz erő…
A perc csak ketyeg?

A percet közöny hajtja?
Robbanáskor közöny hallatszik?
A perc csak ketyeg?

Van még időnk jóleső?
Tudjuk majd hull mérgezett eső.
A perc csak ketyeg?

Az élet, most csak kacag,
Szem még csodálkozik, még mit lát?
A perc csak ketyeg?

Teremtő kódok ura!
Hibás kódok… büszkeség, majd fáj!
A perc csak ketyeg?

Gazdagság, majd veszendő…
Ember, tudat, élet veszendő!
A perc csak ketyeg?
*
(HIQ)
Pusztítás
Végtelen, csak jő!
Elveszés.

Az atom
Tán, maga végzet?
Elveszés.

Az idő
Bolond, röhögő…
Elveszés.

A végzet
Majd tombol, dühöng
Elveszés.

Óra még ketyeg,
Minket még mi vár?
Elveszés.

Még jellem
Tiszta végharcban?
Elveszés.

Végharcban még tán' föllelhető kis erény,
De a robbanásban nem erőt adja fény.
Óra marad-e míg méri ketyegve az időt,
Vagy csak idő, ami nézi a sok-sok elmenőt?
Lehet valaki erényes, az sem menekülhet...
Ha az óra is pusztult, azért idő ketyeghet?

(Leoninus)
Ha az idők visszafelé is járnak, talán most nem mondanák... eszeveszetten várlak?

Vecsés, 2024. június 1. -Kustra Ferenc József- íródott; alloiostrofikus versformában, a világ, az emberiség jelen -élő- atomháborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van, mert egy őrült megnyomhatja a gombot… Ők meg vannak páran!

Gyorsan múlnak el az évek,
Sorvadozik testem,
De a csillag fenn az égen,
Fénylik mint a lelkem.

Szép rózsának az illata
Bódító még ma is,
Olyan mint az igaz szó,
Mely sohasem volt hamis.

Rózsaillat csillagfénnyel
Szétárad még bennem,
Mint a felhő a szél szárnyán
Szabadon száll lelkem.

Az időnek rút ekéje
Bár barázdákat szántja,
De a szívből a szeretet
Örömökre váltja.

A múltból sok kedves emlék-
Hittel ápolgatom;
Ez kísér az örök létbe,
Ha eljön majd a napom.

Dunatőkés, 2024. június 12.

Bal lábas nap kel,
Kátyús út kórházba visz .
Megrázkódtatás.
Testnek és léleknek fáj,
Emlékbe barázdát váj.

Vándorló-vírus-robbanás...
Mindenkit el ér a hatás!

Beteg ember bús,
Hangulat zúzó a kór.
Kín földbe döngöl!
Csiga talpú perc tötyög,
Keser sóhaj még hörög.

Nem kell ide diagnózis.
Hiánycikk az eszes dózis.

Bal lábas kor van...
Kátyús út kór-házba visz.
Félelem kisér!
Patogénes változás,
Ez mára a sors-hatás.

Székhez ragadt biz sok fenék,
Vérben úszhat hős...ki derék.

Mű kor kór-lázba...
Kik kerülnek kórházba?
Eszme elmét dúl.
Elődök rég megmondták,
Bölcsek szavát is igyák!

Izmusoknak hamis arca,
Ellenfélt szül ma párharcra.

Ha kóros kor megy...
A lét derűs útra lép.
Felvillanyozás!
Böjtölhetne uraság,
Virágozna a világ!

Dunatőkés, 2024. május 17.

Magamra hagytál Szimonettám!
Bizony, Te elhagytál… régen ám.
Hazudtad, hogy szeretsz?
Nem mondtad, hogy etetsz…
Én meg szerettelek… ó, babám!

Lassan belé tűnsz a múltunkba,
Beleveszel, nem sok harcunkba.
Már most sem emlékszem…
Mennyi volt, emlékem.
Én szeretettelek… ó babám.

Sors, nem akart együtt, Szimókám!
Lehet… nem passzoltunk Szimókám?
Még van kevés emlék,
Ezek már tört mesék…
Még egy kissé, talán szeretlek…

Vecsés, 2021. március 3. -Kustra Ferenc József- íródott: romantikus LIMERIK csokorban.