Idő 
Értékelés 
Értékelés És vége lett a szerelmünknek…
(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímben)
Elsétafikáltunk kicsit az erdőben
Majd találtunk egy rozzant padot… fatőben.
Elsétafikáltunk, szerelmesek voltunk a fás ligetben,
Ez jó érzés… életben.
*
(Anaforás 3 soros-zárttükrös)
Nézzük egymást áhítatosan, az állhatatos holdfényben,
Halkan, némi vadállat-nesz hallatszik, majdnem vaksötétben…
Nézzük egymást áhítatosan, az állhatatos holdfényben.
(Bokorrímes)
Boldogság kellemes, ránk telepedett, a sötétség meg ezt őrizte,
Majd Te egy mondatra fölkaptad a vizet, lelked nem ellenőrizte.
Boldogság-elegy végveszélybe került, mi meg bele egy hajcihőbe…
A roskatag, mohás pad sem értette a lelkiállapotod,
De itt derült ki a nagyon is más, sajátos gondolkodásod.
Lehet, hogy nem vagyunk egyformák, de kiderült,
Hogy nem tartozunk össze… hmm, ez most így sikerült.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Én még ücsörögtem egy kicsikét a rozzant mohás padon,
Én méláztam, hogy felugrottál, elszaladtál, szinte vakon…
Én még ücsörögtem egy kicsikét a rozzant mohás padon.
(Anaforás,10 szavas duó)
Még ücsörögtem és a sötétben nézelődtem,
De ezt nem értem.
Még ücsörögtem, sőt meditáltam,
Felismertem, egy életszakaszomból hihetetlen gyorsan kiváltam.
*
Híres, lángoló szerelmed, zsarátnok sem lett,
Futásodban a por és a hamu kergetett.
Talán, ennél szebben is szakíthattál volna…
Igen, ha az a volna, mindig ott nem volna…
(Anaforás,10 szavas duó)
Magamban bénán ülök, a mohás padon,
Nézem sötétet, szinte vakon.
Magamban érthetetlen, élet miért kegyetlen,
Nézem sötétben, kapcsolatunkat helyrehozni lehetetlen.
*
Bánatosan felismerem, sosem ismertem lelkedet,
Lehet, nem vettem figyelembe reményedet?
*
Bánatosan indulok… szó nélkül elhagytál,
Jó így Neked? Ugrottál, elrohantál…
*
(Senrjú)
Ki ismeri nőt!
Jelentkezzen, meséljen.
Okosságokat…
(Senrjon)
Aki ismeri nőket,
Mondjon el mindent, így okítson.
Kiokosodnék!
(Senrjon)
Hetvenegy kipipálva.
Minek kéne még okosodnom?
Hmm… Nem rólam szólt…
Vecsés, 2019. szeptember 11. – Kustra Ferenc József - A 10 szavast én fejlesztettem tovább duó –vá, a sedoka elvisége alapján! A kettő ugyanazt láttatja, de más szemszögből…
(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímben)
Elsétafikáltunk kicsit az erdőben
Majd találtunk egy rozzant padot… fatőben.
Elsétafikáltunk, szerelmesek voltunk a fás ligetben,
Ez jó érzés… életben.
*
(Anaforás 3 soros-zárttükrös)
Nézzük egymást áhítatosan, az állhatatos holdfényben,
Halkan, némi vadállat-nesz hallatszik, majdnem vaksötétben…
Nézzük egymást áhítatosan, az állhatatos holdfényben.
(Bokorrímes)
Boldogság kellemes, ránk telepedett, a sötétség meg ezt őrizte,
Majd Te egy mondatra fölkaptad a vizet, lelked nem ellenőrizte.
Boldogság-elegy végveszélybe került, mi meg bele egy hajcihőbe…
A roskatag, mohás pad sem értette a lelkiállapotod,
De itt derült ki a nagyon is más, sajátos gondolkodásod.
Lehet, hogy nem vagyunk egyformák, de kiderült,
Hogy nem tartozunk össze… hmm, ez most így sikerült.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Én még ücsörögtem egy kicsikét a rozzant mohás padon,
Én méláztam, hogy felugrottál, elszaladtál, szinte vakon…
Én még ücsörögtem egy kicsikét a rozzant mohás padon.
(Anaforás,10 szavas duó)
Még ücsörögtem és a sötétben nézelődtem,
De ezt nem értem.
Még ücsörögtem, sőt meditáltam,
Felismertem, egy életszakaszomból hihetetlen gyorsan kiváltam.
*
Híres, lángoló szerelmed, zsarátnok sem lett,
Futásodban a por és a hamu kergetett.
Talán, ennél szebben is szakíthattál volna…
Igen, ha az a volna, mindig ott nem volna…
(Anaforás,10 szavas duó)
Magamban bénán ülök, a mohás padon,
Nézem sötétet, szinte vakon.
Magamban érthetetlen, élet miért kegyetlen,
Nézem sötétben, kapcsolatunkat helyrehozni lehetetlen.
*
Bánatosan felismerem, sosem ismertem lelkedet,
Lehet, nem vettem figyelembe reményedet?
*
Bánatosan indulok… szó nélkül elhagytál,
Jó így Neked? Ugrottál, elrohantál…
*
(Senrjú)
Ki ismeri nőt!
Jelentkezzen, meséljen.
Okosságokat…
(Senrjon)
Aki ismeri nőket,
Mondjon el mindent, így okítson.
Kiokosodnék!
(Senrjon)
Hetvenegy kipipálva.
Minek kéne még okosodnom?
Hmm… Nem rólam szólt…
Vecsés, 2019. szeptember 11. – Kustra Ferenc József - A 10 szavast én fejlesztettem tovább duó –vá, a sedoka elvisége alapján! A kettő ugyanazt láttatja, de más szemszögből…
Hétköznapi pszichológia… majd sírban sírva…
(Önrímes, négyszeres belsőrímes 3 soros zárttükrös, leoninusban írva)
Próbálok gondolkozni, de nem tudok sírva olvasni,
Éltem próbálom perforálni… nem tudok sírva olvasni…
Próbálok gondolkozni, de nem tudok sírva olvasni.
*
(10 szavas duó)
Magány, mint egy féktelenül megveszett,
Karmolász a hátamon… éppen eleget…
Mellkasomon a szőrt tépi,
Így már tudok sírni…
Magányban bárki?
**
(Anaforás, kétsoros duó)
Szinte tűz égeti lelkem, hogy magánytalan legyek,
Szinte nem adatik meg… erősek magány érzések.
[(Leoninusban, önrímesben írva)]
Szinte minden reggel letámad a magány,
Szinte már reggel érzem, egyrészem magány…
*
(Septolet duó)
Bennem él magány,
Miért? Talány?
Parányi talány…
Magányon nincs dolmány,
Minden foszlány,
Vagy dágvány?
*
Bennem élő magány,
Tőle bőr, vakarmány,
Így vagy úgy, koholmány?
Hitvány
Parány
Talány…
Irtvány?
**
(Anaforás, leoninusban írva)
Magányban hátrány, kerti munkában nincs dugvány…
Magányban múlt halotthalvány, szinte csak ősmaradvány.
Magányban a lét, a saját maga ellensége és szemét.
Magányban a szegénység, maga az unott keserűség.
Magányban a szerelem zöldtakarmány, ha jönne van elfogadvány…
Magányban jó lenne szerelem zálogjának, jönnél befogadványnak.
*
(„Selyemút” Huanxistra – Szótagszám = 7, 7, 7, 7, 7, 7, 7 Rímképlet = aaaaaxa (x = végtelen)
Mocskos magány, megvesztél?
Végre(!) kényszerítettél?
Veszett magány, edzettél?
Veszett magány, elvettél?
Veszett vagy tán’(?), vetéltél?
Veszett! Erőszakos! Pfuj!
Mocskos magány: elmentél…(?)
*
(Anaforás, önrímes sedoka)
Úgy reggelenként:
Ércesen zúg a dalom,
Magányt már nem akarom…
Úgy estelenként:
Ércesen zúg a dalom,
Te ittléted akarom!
Vecsés, 2022. január 25. – Kustra Ferenc József
(Önrímes, négyszeres belsőrímes 3 soros zárttükrös, leoninusban írva)
Próbálok gondolkozni, de nem tudok sírva olvasni,
Éltem próbálom perforálni… nem tudok sírva olvasni…
Próbálok gondolkozni, de nem tudok sírva olvasni.
*
(10 szavas duó)
Magány, mint egy féktelenül megveszett,
Karmolász a hátamon… éppen eleget…
Mellkasomon a szőrt tépi,
Így már tudok sírni…
Magányban bárki?
**
(Anaforás, kétsoros duó)
Szinte tűz égeti lelkem, hogy magánytalan legyek,
Szinte nem adatik meg… erősek magány érzések.
[(Leoninusban, önrímesben írva)]
Szinte minden reggel letámad a magány,
Szinte már reggel érzem, egyrészem magány…
*
(Septolet duó)
Bennem él magány,
Miért? Talány?
Parányi talány…
Magányon nincs dolmány,
Minden foszlány,
Vagy dágvány?
*
Bennem élő magány,
Tőle bőr, vakarmány,
Így vagy úgy, koholmány?
Hitvány
Parány
Talány…
Irtvány?
**
(Anaforás, leoninusban írva)
Magányban hátrány, kerti munkában nincs dugvány…
Magányban múlt halotthalvány, szinte csak ősmaradvány.
Magányban a lét, a saját maga ellensége és szemét.
Magányban a szegénység, maga az unott keserűség.
Magányban a szerelem zöldtakarmány, ha jönne van elfogadvány…
Magányban jó lenne szerelem zálogjának, jönnél befogadványnak.
*
(„Selyemút” Huanxistra – Szótagszám = 7, 7, 7, 7, 7, 7, 7 Rímképlet = aaaaaxa (x = végtelen)
Mocskos magány, megvesztél?
Végre(!) kényszerítettél?
Veszett magány, edzettél?
Veszett magány, elvettél?
Veszett vagy tán’(?), vetéltél?
Veszett! Erőszakos! Pfuj!
Mocskos magány: elmentél…(?)
*
(Anaforás, önrímes sedoka)
Úgy reggelenként:
Ércesen zúg a dalom,
Magányt már nem akarom…
Úgy estelenként:
Ércesen zúg a dalom,
Te ittléted akarom!
Vecsés, 2022. január 25. – Kustra Ferenc József
Hol rontottam el? Önmagamtól kérdem,
hiszen nem volt, csak egyetlen hibám,
szerettem volna mindent neked adni,
de nem adta meg ez a gonosz világ.
Nem éreztem a lassan pergő percet,
amely úgy folyt át szívem érfalán,
mint a vér, amely ereimben árad
magába fojtva szívem dallamát.
Nem tudtam mondani mennyire szeretlek,
s nélküled nincs más, csak halott némaság,
elmondanám, de megrekedt a hangom,
hangszálam néma. Csak lelkem kiált.
Oly messze vagy, és nem látod arcom
s szemeimben a könnyes csillogást,
amelynek gyöngye temiattad csordul,
arcomon végig, mint egy forradás.
Hol rontottam el? Hisz annyira szeretlek!
Minden lélegzet teérted zihál,
amely oly mélyről felszakadva hallik,
mint a sóhaj, mely lelkemből kiált.
Hogy mondjam el, hogy nélküled minden
céltalan, néma önmarcangolás?
Te vagy mindenem! És ha nem jössz vissza,
belehalok. Már nem bírom tovább!
hiszen nem volt, csak egyetlen hibám,
szerettem volna mindent neked adni,
de nem adta meg ez a gonosz világ.
Nem éreztem a lassan pergő percet,
amely úgy folyt át szívem érfalán,
mint a vér, amely ereimben árad
magába fojtva szívem dallamát.
Nem tudtam mondani mennyire szeretlek,
s nélküled nincs más, csak halott némaság,
elmondanám, de megrekedt a hangom,
hangszálam néma. Csak lelkem kiált.
Oly messze vagy, és nem látod arcom
s szemeimben a könnyes csillogást,
amelynek gyöngye temiattad csordul,
arcomon végig, mint egy forradás.
Hol rontottam el? Hisz annyira szeretlek!
Minden lélegzet teérted zihál,
amely oly mélyről felszakadva hallik,
mint a sóhaj, mely lelkemből kiált.
Hogy mondjam el, hogy nélküled minden
céltalan, néma önmarcangolás?
Te vagy mindenem! És ha nem jössz vissza,
belehalok. Már nem bírom tovább!
Könnyekben úszik, sír a lelkem,
fájdalom marja mindenem,
Ne kínozzatok! Nem bírom már!
Tépjétek ki a szívemet!
Szerettem volna mindent adni
magamból, mit csak lehetett,
nem maradt másom, csak a szívem,
tépjétek ki, hogy ne legyen
Belsőmben annyi keserűség,
amely mardossa mindenem,
felgyülemlett, akár az égen
feltornyosuló fellegek.
Törékeny szívem, mint egy tárgyat!
Tálcán kínáltam fel neked,
de te széttépted, mint egy rongyot,
mely a sarokban ott hever.
Csak egy darabja maradt nékem,
a többi széttépve ott hever,
azt a darabot mért hagytad meg?
Mért nem tépted ki teljesen!
Akkor többé nem fájna semmi.
Csak béke lenne, mely végtelen,
ne bántsatok, hisz nem bírom már!
Tépjétek ki a szívemet!
fájdalom marja mindenem,
Ne kínozzatok! Nem bírom már!
Tépjétek ki a szívemet!
Szerettem volna mindent adni
magamból, mit csak lehetett,
nem maradt másom, csak a szívem,
tépjétek ki, hogy ne legyen
Belsőmben annyi keserűség,
amely mardossa mindenem,
felgyülemlett, akár az égen
feltornyosuló fellegek.
Törékeny szívem, mint egy tárgyat!
Tálcán kínáltam fel neked,
de te széttépted, mint egy rongyot,
mely a sarokban ott hever.
Csak egy darabja maradt nékem,
a többi széttépve ott hever,
azt a darabot mért hagytad meg?
Mért nem tépted ki teljesen!
Akkor többé nem fájna semmi.
Csak béke lenne, mely végtelen,
ne bántsatok, hisz nem bírom már!
Tépjétek ki a szívemet!
Az ember is olyan, mint a hangszer,
mely elszakadt húrral nem zenél,
csak nyiszorog, minthogyha sírna,
s keserű könnyét rejtené.
Hiába húzzák a legszebbik nótát,
nem hallja már a dallamát,
csak a szívéből feltörő sóhaj
hallatja zúgó moraját.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
legszebben annak beszél,
kiért a szíve oly mélyen dobban,
hogy neki adná tán mindenét.
Minden szavában úgy cseng a dallam,
hogy feltörő hangja égbe kiált,
olyan szépen és oly tisztán csendül,
mint a legszebben szóló gitár.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
amely csak akkor zenél
szépen, ha törődnek véle,
s bársonyos tokban védenék.
Szívében ott él minden dallam,
de ha nem értik énekét,
mint a gitárhúr, elpattanhat,
s könnyekbe fojtja énekét.
mely elszakadt húrral nem zenél,
csak nyiszorog, minthogyha sírna,
s keserű könnyét rejtené.
Hiába húzzák a legszebbik nótát,
nem hallja már a dallamát,
csak a szívéből feltörő sóhaj
hallatja zúgó moraját.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
legszebben annak beszél,
kiért a szíve oly mélyen dobban,
hogy neki adná tán mindenét.
Minden szavában úgy cseng a dallam,
hogy feltörő hangja égbe kiált,
olyan szépen és oly tisztán csendül,
mint a legszebben szóló gitár.
Az ember is olyan, mint a hangszer,
amely csak akkor zenél
szépen, ha törődnek véle,
s bársonyos tokban védenék.
Szívében ott él minden dallam,
de ha nem értik énekét,
mint a gitárhúr, elpattanhat,
s könnyekbe fojtja énekét.
