Komor éjszakán járása: bikáé,
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.
Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.
De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.
Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.
Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.
A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.
Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.
Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.
A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.
Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.
Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.
Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.
Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.
A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.
Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.
Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.
Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…
Teljes fegyverzete: halál lovagé
És lecsap az éjszaka sötétjében,
A megmagyarázhatatlan félelem.
Zord mezőkön és sötét erdők mélyén,
A legközelebbi lakóhelyhez érvén,
Tán megkönnyebbül éjszaka vándora,
Bízzon, kellemes lesz fogadtatása.
De ki ő, ki zord éjszakán vándorol,
Életét veszélyeztetve lovagol?
Nem tudjuk, személye inkognitóban,
Díszes ruhája, vércsatakokban.
Gyanítjuk, ő jó Richárd követe,
Ki másképp Robin Hood összekötője.
Ők együtt harcolnak a gonosz ellen,
Életüket veszélyezteti; ellen.
Hírvivő egészsége végveszélyben,
Életét áldozza, jó ügy érdekében.
Hír azonban fontosabb életnél is,
Határoz, odaér csak azért is.
A lova fáradt, biceg, sőt már sánta,
Csak tartsa meg lelkét még szegény pára.
Királyi üzenet mindenekelőtt,
Ember és a ló tartsa szem előtt.
Király üzeni, végre hazaérkezett,
Trónbitorló ellen kér segítséget.
Hírvivőn múlik tán a jó győzelme,
Hogy leverhető, rossz király szelleme.
Rossz idők jártak most ó… Angliára,
Jó idő meg a rossz trónbitorlóra.
De megjött jó király, hála az égnek,
Kéri Robint és csapatát segítségnek.
A hírvivő és a ló már egyaránt szenved,
A haza sorsa, lazítást nem enged.
Tudják mindketten, mi az; kötelesség,
Kritikus időben, hazáé elsőség.
Cammog a ló és vérzik a vitéz,
Figyelő őket föntről az Ítész.
Ő is tudja mi a helyes cselekedet,
Erővel, kitartással segíti őket.
Fél a lovag az zord erdő sötétjén,
De nem gondolkodik a saját életén.
Ő lovag, fölesküdött a jó királyra,
De nem lenne tévedés áldozata.
Már bent jár a sűrű, sötét erdőben,
A lovag nem félt még így életében.
Neki el kell jutni Robin Hoodhoz,
Ki nem tudja, hogy ő most jó hírt hoz.
Tudja jól, Robin jól megszervezte csapatát,
Körben őrség védi erdei tanyáját.
Harcosai erdei haramiák,
Kik élvezik zord erdő oltalmát.
A lova sánta, de itt ismerős,
Útjuk már vesszőfutás, hideglelős.
Szegény párát szíve viszi előre,
Lovag meg aléltan nyakába dőlve.
Szerencse nekik és a hazának,
Őrség tagjai rájuk találtak.
Szegény, hű pára kilehelte lelkét,
A lovagot Robin Hood elé vitték.
Üzenetet a hírvivő átadta,
Robinék lettek jó király csapata.
A trónbitorló királyt leverték,
Vén szigetet, Angliát megmentették.
Budapest, 1997. május 1. – Kustra Ferenc József – föltehetően valós történelmi esemény…
Látvány variációk…
A
Patak
Törtető.
Hegyről zúdul,
Soha ne áll meg.
*
A vad, hegyi patak,
Csak zúdul, gátlástalanul.
Törtető vízhozam!
*
Törtető a hegyi patak,
Csak nézem, hogy zúdul, patak...
Törtető a hegyi patak.
*
A hegyi patakot elnézem, mily’ törtető,
Lezúdulása elsöprő… nézni felemelő.
Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc József - Készült: apevában, HIAQ –ban, 3 soros-zárttükrös –ben és 10 szavasban.
A
Patak
Törtető.
Hegyről zúdul,
Soha ne áll meg.
*
A vad, hegyi patak,
Csak zúdul, gátlástalanul.
Törtető vízhozam!
*
Törtető a hegyi patak,
Csak nézem, hogy zúdul, patak...
Törtető a hegyi patak.
*
A hegyi patakot elnézem, mily’ törtető,
Lezúdulása elsöprő… nézni felemelő.
Vecsés, 2018. január 18. – Kustra Ferenc József - Készült: apevában, HIAQ –ban, 3 soros-zárttükrös –ben és 10 szavasban.
November van. Búcsúzik minden,
a fán az elsárgult levelek,
sóhajtva, nyögve hullnak földre,
a tél már vészesen közeleg.
Már a nap is oly gyöngén, halódón
ontja tétova sugarát,
fáradt korongja pihenni vágyik,
de mégis: mégis süt tovább.
Neki is dolga van, úgy, mint nékem.
Pihenni térni nincs idő,
Pedig belülről tudom, és érzem:
jó volna egy kis pihenő.
Fáradt lábamnak nehéz a lépés,
de mégis menni kell tovább,
azon a hosszú, göröngyös úton,
pedig már nem nyílik virág.
Jó volna végre valami jó is,
mely felkavarja az életem,
s érezni azt, hogy nem hiába
várt reám annyi küzdelem.
Jó volna hinni, hogy holnap jobb lesz,
s vár ránk egy sokkal jobb világ,
ahol nekünk is nyílnak a rózsák,
s miránk is vár a Kánaán.
Hisz az úr előtt minden ember
egyformán Isten gyermeke!
Mért nem tud itt is egyformán adni
mindenkinek, hogy jobb legyen?
Hiába halmoz kincseket bárki,
a másvilágon már nem kellenek,
s ugyan úgy fog az Úr előtt állni,
ahogy a földre megérkezett!
a fán az elsárgult levelek,
sóhajtva, nyögve hullnak földre,
a tél már vészesen közeleg.
Már a nap is oly gyöngén, halódón
ontja tétova sugarát,
fáradt korongja pihenni vágyik,
de mégis: mégis süt tovább.
Neki is dolga van, úgy, mint nékem.
Pihenni térni nincs idő,
Pedig belülről tudom, és érzem:
jó volna egy kis pihenő.
Fáradt lábamnak nehéz a lépés,
de mégis menni kell tovább,
azon a hosszú, göröngyös úton,
pedig már nem nyílik virág.
Jó volna végre valami jó is,
mely felkavarja az életem,
s érezni azt, hogy nem hiába
várt reám annyi küzdelem.
Jó volna hinni, hogy holnap jobb lesz,
s vár ránk egy sokkal jobb világ,
ahol nekünk is nyílnak a rózsák,
s miránk is vár a Kánaán.
Hisz az úr előtt minden ember
egyformán Isten gyermeke!
Mért nem tud itt is egyformán adni
mindenkinek, hogy jobb legyen?
Hiába halmoz kincseket bárki,
a másvilágon már nem kellenek,
s ugyan úgy fog az Úr előtt állni,
ahogy a földre megérkezett!
(3 soros-zárttükrös)
Ó! Te szentséges pirkadat,
Vesd ránk az első sugarat…
Ó! Te szentséges pirkadat.
Jöjj, nagyon várlak drága lélek,
Várom, bátoríts, érted élek…
Jöjj, nagyon várlak drága lélek.
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal,
A kereszthez tartozó bűn ellát vigasszal…
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal.
Ez az Úr üzenete,
A léleknek reménye…
Ez az Úr üzenete.
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik,
Legyen az fehér, vörös, de nekem jól kitárulkozik…
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik.
Jelképes: és jó, idevarázsolt kikelete.
Mindannyiunknak vigaszt nyújt az áldásos Pünkösd…
Itt a lélekápolás és a kivirágzott tavasz kikelete,
A pünkösdi rózsák terjengő illata: lélekáldásos Pünkösd.
Vecsés. 2021. május 18. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Ó! Te szentséges pirkadat,
Vesd ránk az első sugarat…
Ó! Te szentséges pirkadat.
Jöjj, nagyon várlak drága lélek,
Várom, bátoríts, érted élek…
Jöjj, nagyon várlak drága lélek.
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal,
A kereszthez tartozó bűn ellát vigasszal…
Áldott a Pünkösd, engemet nagyon vigasztal.
Ez az Úr üzenete,
A léleknek reménye…
Ez az Úr üzenete.
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik,
Legyen az fehér, vörös, de nekem jól kitárulkozik…
A pünkösdi rózsának ilyentájt a szirma kibomlik.
Jelképes: és jó, idevarázsolt kikelete.
Mindannyiunknak vigaszt nyújt az áldásos Pünkösd…
Itt a lélekápolás és a kivirágzott tavasz kikelete,
A pünkösdi rózsák terjengő illata: lélekáldásos Pünkösd.
Vecsés. 2021. május 18. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Hányszor kell ahhoz még csalódnod,
hogy ne tudjál bízni senkiben,
hányszor kell ahhoz összerogynod,
hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.
Hányszor terítsen ködfelhőt előtted
a könny, amely úgy marja szemed,
mint a só, mit tengervízben észlelsz,
s kiszárítja a bőrödet.
Hányszor kell még kibírni mindent,
s bár tűz emészti a testedet,
hogy minden erődet összeszedve
lecsillapítsd a lelkedet.
Hányszor kell még temetni mindent,
mi tépi, marja a lelkedet,
mint a dühödt, pusztító szélvész,
mely sosem irgalmaz neked.
Hányszor kell még felállnod újra,
bár gyönge térded még megremeg,
hogy ne tudjon senki eltaposni,
s legyőzd, kik ártanak neked.
Hányszor kell? Nem tudja senki,
de tán a kóbor fellegek
rongyos szárnyukat rád terítve
majd utat mutatnak neked.
Simítva, akár a bársony,
gyógyítják fájó lelkedet,
s harmatcseppeket permetezve
messze űzik a könnyeket.
hogy ne tudjál bízni senkiben,
hányszor kell ahhoz összerogynod,
hogy úgy érezd: nem tudsz élni sem.
Hányszor terítsen ködfelhőt előtted
a könny, amely úgy marja szemed,
mint a só, mit tengervízben észlelsz,
s kiszárítja a bőrödet.
Hányszor kell még kibírni mindent,
s bár tűz emészti a testedet,
hogy minden erődet összeszedve
lecsillapítsd a lelkedet.
Hányszor kell még temetni mindent,
mi tépi, marja a lelkedet,
mint a dühödt, pusztító szélvész,
mely sosem irgalmaz neked.
Hányszor kell még felállnod újra,
bár gyönge térded még megremeg,
hogy ne tudjon senki eltaposni,
s legyőzd, kik ártanak neked.
Hányszor kell? Nem tudja senki,
de tán a kóbor fellegek
rongyos szárnyukat rád terítve
majd utat mutatnak neked.
Simítva, akár a bársony,
gyógyítják fájó lelkedet,
s harmatcseppeket permetezve
messze űzik a könnyeket.