A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*
(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…
Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*
(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*
(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…
Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.
Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*
(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…
Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*
(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*
(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…
Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.
Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Ezeregy mese,
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?
Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?
Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.