Idő 
Értékelés 
Értékelés Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Filozofikus felfogásban…
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Elfojtott vágyakban tobzódnak hevült testek,
Simán megszűnnek, oly' nagy plátói szerelmek.
Hajnali harmatban tárt karokkal futnék eléd,
De még fekszem, és csak, egy álmot gondolok beléd.
Megállítanám én a szerető, emésztően kedves képeket,
De a harag nem engedi, betonba betapossa a lelkeket.
Völgyecske ölében csobog egy apró patak,
Vize mérgezett, már kipusztultak a halak.
Nyugágyból nézni a bárányfelhőket, gyönyörűség.
Felhőszakadásba berohanunk, ebben nincs szépség.
Olyan napfényes vágy uralkodik a széplélekben...
Az élet meg megy, a borús, fizikai tételben…
Vágyunkból lesz meg a szép remény,
Nem teljesül, csalódás kemény!
Mikor tisztán, még boldogan törülközők,
Konyhában szól telefon, én megőrülök.
Hajnali, első pár napsugár, besurrant a tájra,
De nem látják, nem nyílott még ki… állatok csipája.
Lappangó, de elősettenkedő a kéjem,
Éjjelre, kínos börtönbe löki a létem.
Megütöttelek! Most már csak ülök egymagamba,
Arra vágyva, Te tekints rám, mint igaz barátra!
Van úgy, hogy én bizalmas titkot vetek papírra,
De ügyetlen a sors, eltakarja egy nagy paca.
Vecsés, 2016. július 15. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Az azonos című versem haiku átirata
A nyár öröme
A meleg, fülledt felhő.
Ütöget eső.
Beizzadt felhő
Vihart megidéz, zuhog.
Nagy szemű, kopog.
Ázott dáliák,
Viharvert virágsereg.
Halott dáliák.
Vecsés, 2014. július 24. – Kustra Ferenc József- Az azonos c. versemhez „voodoo” az 3. haiku-val szólt hozzá. Kívánságára és a legmélyebb tiszteletem jeléül, elkészítettem az első kettőt és ezen átirat-csokrot neki ajánlom.
A nyár öröme
A meleg, fülledt felhő.
Ütöget eső.
Beizzadt felhő
Vihart megidéz, zuhog.
Nagy szemű, kopog.
Ázott dáliák,
Viharvert virágsereg.
Halott dáliák.
Vecsés, 2014. július 24. – Kustra Ferenc József- Az azonos c. versemhez „voodoo” az 3. haiku-val szólt hozzá. Kívánságára és a legmélyebb tiszteletem jeléül, elkészítettem az első kettőt és ezen átirat-csokrot neki ajánlom.
Csobogó emlék...
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.
Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.
Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.
Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.
Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.
Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.
Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.
Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.
Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.
Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.
Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.
Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.
Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.
Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.
Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.
