Kis ház a város és a természet között.
Lackóék családja szép helyre költözött.
Jobbra házak sora, rohanó emberek.
A másik irányban az élet csendesebb.
Zaj és nyugalom közt két élet határa.
Jobb helyen nem lehetne Lackóék háza.
Az óvodáig egyenes út vezetett.
Nagy csoportos volt, egyedül is mehetett.
Ha hazaért, kijárt játszani a rétre.
Nem egyedül, általában volt vendége.
Mindig elkísérte egy-két csoport-társa.
A természet-játszótérnek volt vonzása.
Barátai mind lakótelepen laktak.
Járt már sokszor náluk, ott is jót játszottak.
Csak hát egy panelház kis gyerekszobája
Nem a fogócskázásra lett kitalálva.
Ha kedve volt, estig a réten lehetett.
Csak a távoli erdőbe nem mehetett.
Mikor kimerülten visszatért a házba,
Friss virágot vitt a nagy padlóvázába.
Szülei dolgozni a városba jártak.
Csak úgy gyalogosan a közeli gyárba.
Hétvégén anya is lement a mezőre.
Apa meg vadászott odébb az erdőbe.
Egy nap, Lackót apukája megkérdezte:
Elvinné vadászni, van-e hozzá kedve?
Fia igent mondott. Holnap úgyis szombat,
Megbeszélték, reggel jó korán indulnak.
Szombaton a hajnal alig hogy meghasadt,
Útra kész volt Lackó egy pillanat alatt.
Apa elővette sörétes puskáját,
Előfüttyentette hűséges kutyáját.
Elindulhattak a harmatos mezőn át,
Csak hogy megzavarják az erdő nyugalmát.
Szép volt a hajnali harmatos varázslat.
Lackó azt sem tudta mi az a vadászat.
Egész közel jártak az erdő széléhez,
Felmordult a kutya, mert valamit érez.
És ekkor megmozdult egy közeli bokor.
Apró tapsifüles riadt fel álmából.
Pillanatok alatt játszódott az egész.
Apuka célzott és dörrent a lövés.
Illetve még mielőtt eldörrenhetne,
Felordított Lackó: Apa ne apa neee!
Nagyot szólt a puska, ott maradt a nyuszi.
Folyik Lackó könnye. Mit tettél apuci?
Odarohant hozzá, az ölébe vette.
Apja csak nézte zavartan, szégyenkezve.
Magához ölelte az apró állatot.
Könnyével öntözte, a szíve dobogott.
De mintha nem csak az ő szíve dobogna.
Ekkor kinyitotta szemét a nyuszika.
Szerencsére Lackó erős, elszánt hangja,
Apát a célzásban kicsit megzavarta.
Súrolta a nyuszit a puska sörétje,
De kisebb volt sebe, mint az ijedtsége.
Alig kelt fel a nap, elindultak haza.
Fut Lackó, ölében a rémült nyuszika.
Hűséges kutyájuk tart csak lépést vele.
Hátul kullog apa, s a lelkiismerete.
Fáradtan hazaért, a nyuszit lerakta.
Első dolga volt, hogy vízzel megitatta,
Elé tett aztán pár káposztalevelet.
Hálásan pislogtak rá a piros szemek.
A nyuszi a háznál végleg otthonra lelt.
Összebarátkozott Lackó szüleivel.
A kerten kívülre nem is kívánkozott.
Még a kutyával is összehaverkodott.
Apa most is kimegy néha az erdőbe.
Élelmet visz az erdei etetőkbe.
Puskája a kamra mélyén rozsdásodik.
Hat éves fiától megtanult valamit.
Versem aranyifja (nevezzük Gergőnek)
Nincsen híján önbizalomnak, erőnek.
Nem nevezhetném őserőnek erejét,
Szteroiddal tömi szép nagy kerek fejét.
Tetőtől talpáig tömör vázszerkezet.
Taréjfrizurája egy külön fejezet.
Ahova odacsap, olaj törhet elő,
Köztiszteletnek örvendő verekedő.
Csupasz széles vállán számtalan tetkója,
Biztos mindnek akad mondanivalója.
Fülében, orrában belelőtt karikák,
Körberöhögném, de félem a kritikát.
Kerülendő inkább világos nappal is.
Kivert kutya módra alantasan hamis.
Hogyha létezésed ütközik elvével,
Te is ütközésbe kerülhetsz öklével.
Próbálná leplezni, de agya alig vág,
Kopott mint a rajta levő farmernadrág.
Azért írástudó, hisz járt iskolába,
És úgy tudja ő egy szemétdomb királya.
Lehet, hogy szemétdomb ahol élsz egykomám.
Neked valóbb helyen lehetnél fenn a fán.
Elnézve gondoktól barázdált arcodat,
Ha rajtad múlik a szemét örök marad
A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.
Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.
Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.
Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.
Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.
A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.
A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.
A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.
Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.
Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.
Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.
Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.
Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.
Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.
Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.
A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.
Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.
A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.
Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.
Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.
Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.
Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.
Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.
Munka után édes az evés.
Bár a kajám otthon épp kevés,
A vacsorát lazán megoldom.
Van egy tucat tojás a polcon.
Készülhet a csodás rántotta.
Szükség lesz legalább háromra.
Több is férne korgó bendőmbe,
Holnapra is hagyok belőle.
Fogom az elsőt, odaverem.
Sajnos kicsit hevesen teszem.
Vesztemre a teljes tartalma
Szétfolyik a a konyhaasztalra.
Sebaj, jöhet a következő.
Még mindig nagy az ütőerö.
Azért sem megy egyik se kárba,
Ujjaimmal húzom a tálba.
Nem tiszta az asztalterítő.
Az eredmény nem túl áttetsző.
Bagatell dolog, csuda bánja.
Majd a sütés sterillizálja.
Kezembe újabb tojást fogok.
Most már taktikát változtatok.
Kiskésemmel hasítom félbe.
Ujjaimba hatol az éle.
Sárgájába és fehérjébe
Elegyül ujjam piros vére.
Most csak annyit a védelmemre:
Visszajut majd keringésembe.
Betörök még néhány tojásba,
S ráunván a fogadtatásra
Úgy döntök már jöhet az evés.
Bár a bruttó nettója kevés.
Belenézek a kotyvalékba,
Úszik benne bőven a héja.
Nem fogok most ezen aggódni.
Habverés előtt meg kell sózni.
Fogom a sót oda se nézek.
Majdnem üres. Rá az egészet.
A fenébe. Nem mellényúltam?
A fejedelmit megcukroztam.
Ez volt a perc mikor feladtam.
Volt ott egy székem, leroskadtam.
A tál gezemice előttem.
Csak az éhség szállt el belőlem.
Ülök szokott letargiámban.
Előttem még két épp tojás van.
Megszólal a kakukkmadaram:
Ennyi volt mára. Éjszaka van.
Egyik tojásom elhibázza.
A másik telibetalálja.
Szép sárgán csorog piros csőre.
Rögtön kiszállt a hang belőle.
Belenyugodva nyomoromba,
Hogy nem sok került gyomoromba,
Álomra hajtom a fejemet.
E dicső napnak véget vetek.