Hetek óta függtem liánokká formálódott, kimondatlan szavaidon.
Mire elhagyták ajkaid, elszáradtak és lezuhantam.
Nem vagyunk mi pajkos gyermekek,
Csupán kiszáradt múmiái szép reményeinknek.
Szerelmem lassan eltűnik, ahogy parfümödet
Kifújja hajamból a józanító hajnali szél.

Mond hová lesznek verseim?
Kérlek válaszolj.
Talán elvesznek mint az álmaim
mint a falevél amit a szél össze hord.

Vagy el veszett mint gondolat?
A lélek húrja úgyis elszakad,
De ha kin néha fojtogat
mond mért nem hallja hangomat.

Jó, hogy itt vagy mellettem
ez megnyugtat engem.
Ha rossz kedvem van te velem vagy
nyugtatol és simogatsz.
Akkor vagyok boldog én,
ha nevetni látlak én.
Jó kedved van nevetel,
s közben vicceket mesélsz el.
Köszönöm, hogy életet adtál nekem,
Amíg élek nem feledem sohasem.
Szeretlek, hisz itt élsz az én szívemben,
hisz te játszol főszerepet az életemben.
Téged nem bánthat senki és semmi,
mert abba bele tudnék halni.
Hálát adok istennek,
hogy felneveltél engemet.
Ezzel zárom versemet
Ne félj, itt vagyok melletted,
védelmezlek, ápolgatlak,
s bármi rossztól meg is óvlak.
Hisz neked köszönhetem az életet,
a sok-sok boldog perceket.
Hisz néked köszönhetem, hogy ember lettem,
törődésben, szeretetben volt sok részem.
Mert te megtanítottad nekem,
hogy tisztelettudónak kell lennem,
s, hogy őszintén nézek fel mindenkire,
s ne tegyek kivételt, s megjegyzést senkire.
S, hogy fogadjak el minden embert,
segédkezzek, ahogy lehet,
hogy büszkén léphessek majd előre,
s hogy bűn, erőszak sosem jött kezemre.
Mert ezt tanultam tőled anya,
erre más is büszke volna.
S én bátran kiabálom a világba,
hogy anya csak egy van, de nem hiába.

Ennyi marad-Korponai István

Egy ágy,egy pohár
egy kitaposott papucs
viseletes,fakult pantalló.
Megalvadt álmok,remények
a szürke fal repedéseiben.
Fecnik,eltépett lapok,
Félbehagyott kézirat
Nikotintól sárga Ingujj
Eldőlt,borosüvegek
Egy szobor,egy emléklap
Könyvek szanasz?tt
Áprily az ágy alatt.
Itt hagyott lépések zaja,
Megkövült tekintet vonala
Sóhaj, a volt időnek tanúja.
Az éjjel csendben
elszenderedett,árva lett
a magány és a kín.
Faág lábujján,az ennyi volt
s ennyi maradt felírat

Időbe olvad egy élet
a bejárt úton por enyészet.
De az utolsó szívdobbanás erejétől
megrepedt a nap gyémánt korongja.

Várom...
Téged várlak.
Vágyom...
Rád vágyom.
Szánom az időt,
Mit nélküled töltök.
Sírom könnyeim,
Mit teérted öntök
Pohárba lassan.
Párolog onnan,
Mert kezemmel fűtöm
Fűti azt szerelem
S szerelmemet te.
Mire elpárolog az utolsó cseppje is
Lejár az idő, mi kettőnket elszakít.
Fűtöm hát egészen,
Amennyire lehet,
S lehunyt szemmel
Mantám csak egy:
Érted, Kedvesem,
Érted, Szerelem.