Ember, ki a földön élsz,
Vajon mit remélsz?
Az Univerzum nélkül,
Életed pusztán mit ér?
Tudod - e mi történik holnap,
Vagy az élet hány földi nap?
Nem, semmit sem tudsz!
Évekre tervezel,
Elfelejtesz örülni annak, hogy létezel!
Rágódsz a múlton, s közben a jövőt építed.
Állj meg hát egy percre,
Élj és nézd a jelened!
A pillanat múlandó, múlt lesz belőle.
Sajnálod majd, hogy nem épültél belőle!
Míg az egód szemed elől mindent eltakar,
Az Univerzum téged megtisztult lélekkel akar!
Gyürkőzz neki, hogy múltad miatt vezekelj,
Ne bánts senkit, sorsodról csak te tehetel ?!
Tanulj meg mindenkit szeretni, elengedni és feledni,
Életed vezetőjéül a jó Istent elfogadni!
Hited megtart majd e göröngyös úton,
Hagyd, kézen fogva vezetnek a felvállalt utadon!
S, ha majd végcélodhoz érkezel,
Meggyötört lelkeddel,
A tisztulásért hálával emlékezel!

Ma szürke esős fellegekkel
kezdődött a nap
s nem jött tőled semmi
messze vagy
mégcsak képen láttalak
mégis
szeretnélek téged szeretni

igaz
nem is találkoztunk még
nem éreztem még az illatod
még nem vártalak
soha egy forró nyári vagy
meleg őszi alkonyon
nem találkozott még
a tekintetünk

nem érintett még meg
a kezed
nem is ismersz még
nem is tudod hogy milyen vagyok
s ha átölelsz
s te telt asszonykarjaid között
milyen leszek

szóval el sem mondhattam még
hogy hogyan szeretnélek
nem is tudod hogy
rőt lángjaim úgy lobognak
hogy
a gyönyörűségben
elégetnének

belém vésődtél már
egy érintésként bennem vagy
bennem van a képed
s várlak akkor is ha hiába várlak
mert
már áhítat vagy bennem és buja
igézet
akit száz csókommal csókolnák
s száz karommal ölelnélek

Így egyszerűen, SZERETLEK!
Mindegy hol vagy, mit csinálsz,
Nem számít sem kor, sem foglalkozás.
Bár, tiszteletem irántad mélységes,
De személyedbe vagyok szerelmes!
Ismerem a lelked régóta már,
Lelkem, lelkedre oly sokat várt!
A sors életünk során,
Többször is segített,
De elmentünk egy más mellett,
Így, elkerülhetetlen találkozás kellett!
Hidd, el nem tehetek róla,
Már az első kézfogás óta,
Csak rád gondolok, rólad álmodok!
Megtettem mindent a felejtés útján,
Ám, harcom hatástalanul hullott vissza rám.
Könnyeim már elapadtak,
Olyanná lett, mint a kiszáradt patak.
Szemed ragyogása számomra a fény,
Minden reggel köszöntelek én.
Látom arcod és mosolyod,
Lelkemben szól kedves hangod.
Estenkénti imám érted szól,
Nevedet szívembe véstem jól!
Álom nélküled soha sem jön szememre,
Lelked tüze örökké él lelkemben!

Rég láttalak kedvesem,
Hiányodtól sokat szenvedek!
Olykor magam elé révedek,
Lám, rád talál a képzelet.
Majd két szemed tüzében elégek.
Csak mosolyogsz és nézel,
Ahogy utolsó emlékemben megőrizlek!
Látom minden rezdülésed,
Hallom bársonyos hangodat.
Mintha most is szólnál hozzám,
S én örömmel válaszolok.
Érzések kavarognak,
Képek peregnek,
Mint a néma filmekben.
A szavak néha eltűnnek,
Az energia rengetegben!
Búcsúzóul átölelsz,
Én boldogan simulok hozzád,
Biztonságot nyújtó karjaidba.
Pár pillanatra, együtt ver szívünk,
Ám mostoha az élet,
S szétfoszlanak a képek.
A távolból még kedvesen,
Visszaintesz nekem.
Ne félj Kedves,
Míg élek megőrzöm e képet,
S amit irántad érzek!
Csak ez maradt meg nekem,
Majd, ha szólít a végzetem,
Utolsó képként, boldogan átviszem!
Majd egyszer, ott újra találkozom veled,
Addig, híven őrzöm lelkemben,
Az őszinte, mély szeretet.
Egy örök életre drága szerelmem!

Mellkasodon kék erek futnak
édes melleid felé
amik
tenyerembe férnek
gyönyörűek
bimbóik
kis gombok
szerelem kemények
ahogy hátradőlve
támaszkodsz
ahogy a kéj
pírja
ömlik el
szép arcodon
Ó kár hogy csak fénykép vagy
ha valóság lennél
én
egész lényedet
szorosan átölelném
s mozdunlnék veled
finoman
ezen a terülj asztalon ahol ülsz
szét tett gyönyörű
lábad közére
lenézve nézhetnéd
ahogy
kis szőke bozontod
alatt
a férfiasság
szemérmes ajkaid közé
nyomul
s kagylócskáid szorosan
ölelik
hogy bejárja mélyed
hogy
jajongó
ujjongásodig verje a kéjed
hogy már te is lökj önkéntelen
míg karjaiam közt
elalélsz szerelmesem