Idő 
Értékelés 
Értékelés Tekergőzik, csúszik a kígyó,
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
Előre menni, neki is jó.
Sétál és cammog az elefánt,
Jó nagy állat, de nem félj, nem bánt.
Szőrös és csíkos lett a tigris,
Így, el tud bújni, akárhol is.
A másik csíkos meg a zebra,
Nem az, aki tengerész vala.
Sok pikkelyes lett a halacska,
Fölfelé úszik a folyóba.
Nagy, teknőt hord hátán a teknős,
Ez megvédi bajtól, nem félős.
Erdők, hegyek királya: medve,
Nem helyes, menni vele szembe.
Nagyon régen él már a kajmán,
Álmélkodhatsz a fogazatán.
Fákon mászik, ugrál a majom,
Mondja: jöhetsz te is, ha hagyom.
Földön jár gyorsan, orangután,
Kerüld, mert fut az ember után.
Rikító színes a kakadunk,
Tán? a legfeltűnőbb madarunk.
Van még a vastagnyakú bivaly,
Erős, őt sohasem éri baj.
Prérin, sokszor látni csorda gnút,
Áll, előadja a mélabút.
Fura vízi lény a tintahal,
Meg a neve is az, mert nem hal.
Vízben fickándozik, ebihal,
Hajh? béka lesz ő nem tintahal.
Veszélyes húsevő; piranha,
Biz? mindent lerág, tövig, csontra.
Sokféle fajta van; skorpió
Az ember jobb, ha óvakodó.
Őslény a kacsacsőrű emlős,
Igaza van, embertől félős.
Vándormadár a fehér gólya,
Messzi vidékek hírhozója.
Eresz alatt fészkel a fecske,
Kedvenc étele a legyecske.
Jászolba kötve áll a tehén,
Csak áll, sziesztázik, kérődzvén.
Legyen kese, vagy arabs a ló,
Ráülni és vágtatni oly' jó.
Tyúkudvarban élnek a tyúkok,
Jók vasárnap a rántott húsok.
Árokparton béget a birka,
Gyapjúja, tövig le van nyírva.
Tél! Üvöltenek a farkasok,
Bizony ettől félnek a kosok.
Jó melegben durmol a cica,
Menj ki és fogj egeret még ma.
Szürke, surranva megy az egér,
Ha fél, a sajt lyukba is befér.
De nagy és kövér a víziló,
Szerinte, csak dagonyázni jó.
Látszik, eltűnik; kaméleon.
Azt hisszük, csak levél az ágon.
Hosszú, ragacsos nyelvű; hangyász,
Bizony, ő termeszvárban az ász.
Szarva van és szakálla; kecske,
Gidája mondja: mekegecske.
Igazi vadállatka a borz,
Van rokona is, a büdös-borz.
Vörös és hegyes orrú; róka,
Ő az erdők-mezők lovagja.
Északi vidéken él a grizzly,
A sétálókat ijesztgeti.
Ha síelsz és látod: hópárduc,
Siess el, ne maradjon ott cucc.
Nagy, fekete madár a holló,
Kicsalják tőle a sajtot, ó!
Fejjel lóg lefele; bőregér,
Nincsen tolla, csak bőr és sok ér.
Piros pöttyös; katicabogár,
Őt szeretjük, szerencsebogár.
A kajmánhoz hasonló a gyík,
Nyáron, köveken sütkérezik.
Sokfelé repül, ugrik: sáska,
Káros ő, jobb, ha nem látjuk ma.
Tengerek lakója a bálna,
Fél is tőle a kicsi márna.
Vadvizek lakója: vízipók,
Film is van róla, ő csodapók.
Agyaras és csíkos: vaddisznó,
Hej, a kedve mindig támadó.
Erdők szép állata: őzike,
Rőt színű és barna a szeme.
Földalatti utat fúr vakond,
Hogy ő miket tud? Hinnéd? Most mond.
Nedveset szeret: csigabiga,
És mindig hátán van a háza.
Nyáron, zümmög és csíp a szúnyog,
Tőle az ember, biz' viszolyog.
Fákat járja, nem asztalos; szú,
Mindent átfúr, biz' kemény orrú.
Udvaron ugrálnak a kutyák,
A portát és a gazdit óvják.
Gyorsan úszik, mint a hal; fóka,
Így róla is szólt, e mondóka.
Vecsés, 1998. december 22. ? Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek,
Előre nagyon lassan, hittel tele, vizesen megyek?
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek.
Bánat és ízületi fájdalom,
Halottaimhoz már nagyon vágyom.
Így járom körbe a sírjaikat,
És képviselem, hmm? a sarjaikat.
(anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez,
Mai modern világban, sokan nem is hasonlítanak őseikhez?
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez..
(anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Novemberi köd, nyálkás önmagával, mindent eláztat,
Novemberi köd, most kezd még leszállni, hideg és áztat.
Novemberi köd, mindent bevizez és szellőben fáztat.
Novemberi köd, most még hagyja, megtaláljam sírokat,
Novemberi köd, most hagyja, hogy látogassam lakókat!
Látom, hogy gyenge szellő hajlítgatja a pici, gyertyalángokat,
Az estére lezúduló köd, majd vehemensen oltja lángokat?
Én is ki akarnék még rakni mindenhol több, égő mécseseket,
Őseimmel meg is kén? beszélni, az egy évi történéseket?
(3 soros-zárttükrös)
Nadrágom és hátam igen vizes, de nem tántorodok,
Körbejárom térden őseimet, lassan körbejárok?
Nadrágon és hátam igen vizes, de nem tántorodok.
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom,
Mély hitben, térden állva lassan haladok? én vizes avarom?
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom.
Vecsés, 2020. október 18. ? Kustra Ferenc
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek,
Előre nagyon lassan, hittel tele, vizesen megyek?
Itt vagyok a temetőben és az avarban térdelek.
Bánat és ízületi fájdalom,
Halottaimhoz már nagyon vágyom.
Így járom körbe a sírjaikat,
És képviselem, hmm? a sarjaikat.
(anaforás, dupla belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez,
Mai modern világban, sokan nem is hasonlítanak őseikhez?
Mai modern világban, sokan nem mennek temetőbe, őseikhez..
(anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Novemberi köd, nyálkás önmagával, mindent eláztat,
Novemberi köd, most kezd még leszállni, hideg és áztat.
Novemberi köd, mindent bevizez és szellőben fáztat.
Novemberi köd, most még hagyja, megtaláljam sírokat,
Novemberi köd, most hagyja, hogy látogassam lakókat!
Látom, hogy gyenge szellő hajlítgatja a pici, gyertyalángokat,
Az estére lezúduló köd, majd vehemensen oltja lángokat?
Én is ki akarnék még rakni mindenhol több, égő mécseseket,
Őseimmel meg is kén? beszélni, az egy évi történéseket?
(3 soros-zárttükrös)
Nadrágom és hátam igen vizes, de nem tántorodok,
Körbejárom térden őseimet, lassan körbejárok?
Nadrágon és hátam igen vizes, de nem tántorodok.
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom,
Mély hitben, térden állva lassan haladok? én vizes avarom?
Szeretetteljes gondolataimat továbbra is megtartom.
Vecsés, 2020. október 18. ? Kustra Ferenc
(3 soros-zárttükrös)
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.
Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.
Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??
De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*
(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*
(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*
Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.
A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.
Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant,
A szomszéd sírnál egy kutya van, néha-néha vakkant?
Az avarszőnyeg alatt tán? melegszik a hideg hant?
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Csendesen érkeztem lépteimmel a sírhoz, a süppedő szőnyegben,
De a testnél én, sokkal előbb itt voltam, az emlékező lélekben.
Drága halottaim velem és bennem élnek, továbbélő? egységben.
Egykor is volt korom-sötétség, de akkor inkább csak éjjel,
Mostanra már állandósult, láthatatlan fekete fénnyel?
Emlékszem, éltetekben rég?... Virultatok szeretet-fénnyel.
Hoztam koszorúkat és mécseseket, kis tartókban,
Hogy szél el ne fújja, lángja legyen mécses tartókban.
Mélyen rátok gondolok, emlékeim nagyon följönnek, föltolulnak,
A szél is föltámad közben és a tetejét sodorja az avarnak.
(Belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is,
Ti életemben csak hozzám tartoztok? csakis?
Hiányoztok nekem és örökre fogtok is.
*
(Septolet)
Elmentetek,
Itt ne
Legyetek??
De nekem,
Nagy hiányérzetem,
Mi segít vágyakozni?
És múltba visszakozni.
*
(Senrjú)
Látom arcotok,
Mosolyotok derűjét.
Emlékvulkánok...
*
(HIAQ)
Még a lelkemben van
Szeretetek nekem... nekem!
Életem, kíséri.
*
Jóra és szépre emlékezek,
Sok újra átélés veletek?
Jóra és szépre emlékezek.
A fránya szél hevesen, nagyon is föltámadt
Erősen söpörné a régies álmomat!
Megyek haza, félek, hogy kiskabátban megfázok,
Útközben rólatok, a lelkemben ábrándozok.
Vecsés, 2015. május 14. ? Kustra Ferenc ? Alloiostrofikus versformában íródott.
Sokszor nem értem.....!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Sokszor nem értem az embereket,kik lelkük mélyén ugyan arra vágynak!
Sokszor nem értem,hogy tudhatott pár ember ekkora hatalmat szerezni magának!
Nem értem,hogy hagyhatjuk boldogságunk veszni!
Nem értem,miért hagyjuk az értékeinket megsemmisíteni!
Sokszor nem értem,miért bántjuk azt aki folyamatosan ad!
Sokszor nem értem,hogy lehetünk mi mindannyian ugyanolyan; vak!
Nem értem az embereket,nem értékelik azt ami megadatott!
Nem értem,hogy nem vesszük észre,hogy minden megvan, mit akarunk, de mi még is a megélhetésért harcolunk!
Drága Földanya; Bocsánatodért esdekelek,hogy nem vesszük észre,hogy te vagy boldogságunk! És csak kutatunk,keresünk,de semmit nem találunk! Pedig benned minden meg van, mi embernek kell! Hisz Isten így alkotott meg! Mindent ami te vagy,és ami benned van, és minket akiket a képmására alkotott,tű hegynyi pontossággal, egymást szolgálva!
Hisz állataid, csodás lényükkel minket segítenek! De mi helyettük gépeket alkotunk és gyártunk! Házaink téglából vannak, mikor lehetne abból ami rajtad terem, Földanya!
Az utaink aszfalt borítja, mikor lehetne a te pázsitod,és pora! Gyönyörű szép hatalmas tájad látván,megbecsülve, vigyázva és óvva!
Őseink kincseit elveszítjük,mikor ők mutatták meg miből,hogyan,mit készítsünk!
Mindenkit megáldva,születésekor valami tehetséggel,hogy tanítsuk egymást!
Ha a természettel együtt élnénk,oly szép lenne minden! Hisz te mindent meg adsz nekünk!
Isten jóvoltából! Hisz Oly szépen megalkotta e világot!
Sokszor nemértem......!
Nem értem az embereket,hogy darált beminket, pár nagy hatalmu ember!
Akiket Isten bukott Angyala vezet!
Akik döntenek felettünk,hogy miképp éljünk és tegyünk! Lassan elpusztítva FöldAnyánkat,ki semmizve teljesen!
És akkor már nem lesz választásunk,birkaként,mosott aggyal haladunk mind végig az úton! Ahol csak a nagy hatalmúak, kéjjel, kedvel, rajtunk nevetve élhetnek,mert ez az ő gonoszságuk záloga.
Nem értem.....! Nem értem.....!
Ébredj! Ébredj! Ember....Isten alkotása! Ne hagyd magad butitva! Mert csak ők sulykolják ezt beléd,eltorzítva elméd!
Mert ők a Hatalom! A Gonosz! Tárgyakat szeretve! Pénzt felhalmozva,aminek cseppnyi értéke sincs,számukra még is a legnagyobb kincs.....
Háborút szítva! Éhezőket földbe taposva, élnek!
De mi,akiknek a szívében szeretet lakozik, ezt megváltoztathatnánk! Ne féljünk hát!
Mi, Isten gyermekei, mindennel felvértezve élünk, ha hiszünk!
Hinni kell ő benne,hogy jobbá tehessük e világot! Ha végre felébrednénk, és tennénk érte, hogy újra Boldogok legyünk! Egy Családként együtt,újra élhessünk!
Ahol az emberi értékek, újra fontossak lennének!
Ahol magasztalva vigyáznánk egymásra! Ahol egymást tanítva tanulnánk! Ahol közösen építenénk,vetnénk és aratnánk! Ahol megosztanánk és cserélnénk! Ahol ha kedvünk tartja,csak úgy útra kellnénk! És bárhol is térnénk meg, Isteni szeretettel fogadnának!
Mindenki szeretetben élhetne e földön! Szenvedés és fájdalom nélkül! Ahol nincs betegség! Mert szívünk tisztasága és nyugodtsága,testünk egészségét formálja!
Ha végre felébredne az ember, és együtt elindulnánk az úton! Boldogságunk és Szabadságunkért! Ha ezt mi, összefogva megtennénk!
A mi Istenünk elsöpőrné, a gonoszt, a földfelszínéről!
És mi Angyalok örökké élhetnénk, a
Földi paradicsomába!
Amit oly szépen megalkotott, a természet körforgássával!
Ahol Élet és Halál ugyan olyan szép, mert nem érzel hiányt,mikor az utad végéhez érsz. Hálát érezve távozol,hogy e földön élhettél! Mérhetetlen Boldogságban! Szeretetben! Eggyé válhatva a természettel!
És az utolsó szívdobbanásodnál érzed és tudod, Isteni fényed testet öltve, újra élheted e Csoda Életet!
Hétköznapi pszichológia a szerelemben…
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Emlékszel, hogy mennyire ingadozott kapcsolatunk valója?
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Jó, most itt ezen a tisztáson együtt ücsörögni
Az erdő szépségében sűrűjében gyönyörködni.
Ide a tisztásra, erdő beengedi a napfényt,
Mi meg engedjük egymás szívébe, a szeretetfényt!
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk régen egymás ölében e kivénhedt padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Volt, amikor egész délután nem is szólaltunk meg a masszív csendben,
Szétnéztem és láttam, hogy a kuksol a csend körben-térben minden szinten.
Megfigyeltem, hogy voltak köztünk némi rések,
Az a mi hallgatásunk volt, hangtalan rések!
Néha erre járt egy kedves-kis szellő, és a tisztáson, hogy lecsapott?
Sőt, a huncut föl is vette a sajátságosan zúgó hangalakot.
Bennem közben több belső hang is csak vitatkozott-acsarkodott,
És már tudtam, hogy többet, együtt nem látogatunk homokozót.
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk, hallgatagon, egymásra meg alig néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Ránk is vetült néha egy-egy fénysugár,
Én biz' már tudtam, hogy nem vagy enyém már…
Kerestem még kicsit az élet értelmét ebben a vak csendben,
Bizton tudtam már, elválnak útjaink, élet-lehetetlenben…
Vecsés, 2020. augusztus 7. – Kustra Ferenc – a 3 soros-zárttükrös –t, úgy kell olvasni, hogy az első és a 2. sort egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben és akkor lehet értékelni a konklúziót.
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös)
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Emlékszel, hogy mennyire ingadozott kapcsolatunk valója?
Emlékszel, hogy mennyire nyikorgott az együttlétünk ajtaja?
Jó, most itt ezen a tisztáson együtt ücsörögni
Az erdő szépségében sűrűjében gyönyörködni.
Ide a tisztásra, erdő beengedi a napfényt,
Mi meg engedjük egymás szívébe, a szeretetfényt!
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk régen egymás ölében e kivénhedt padon?
Emlékszel, hogy hányszor ültünk mi itt kettesben ezen a rozoga padon?
Volt, amikor egész délután nem is szólaltunk meg a masszív csendben,
Szétnéztem és láttam, hogy a kuksol a csend körben-térben minden szinten.
Megfigyeltem, hogy voltak köztünk némi rések,
Az a mi hallgatásunk volt, hangtalan rések!
Néha erre járt egy kedves-kis szellő, és a tisztáson, hogy lecsapott?
Sőt, a huncut föl is vette a sajátságosan zúgó hangalakot.
Bennem közben több belső hang is csak vitatkozott-acsarkodott,
És már tudtam, hogy többet, együtt nem látogatunk homokozót.
(Anaforás, dupla-belső visszatérő rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk, hallgatagon, egymásra meg alig néztünk?
Emlékszel, hogy, hogyan kuksoltunk a vak csendben, néha egymásra is néztünk?
Ránk is vetült néha egy-egy fénysugár,
Én biz' már tudtam, hogy nem vagy enyém már…
Kerestem még kicsit az élet értelmét ebben a vak csendben,
Bizton tudtam már, elválnak útjaink, élet-lehetetlenben…
Vecsés, 2020. augusztus 7. – Kustra Ferenc – a 3 soros-zárttükrös –t, úgy kell olvasni, hogy az első és a 2. sort egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben és akkor lehet értékelni a konklúziót.
