Idő 
Értékelés 
Értékelés Forrongnak a létkérdések…
Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.
Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*
Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.
Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*
Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.
A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.
Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.
Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.
Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*
Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.
Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*
Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.
A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.
Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*
(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…
Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*
(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*
(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…
Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.
Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*
(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…
Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*
(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*
(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…
Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.
Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Egyedül, fájó, szerelmes szívvel baktatok…
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
(Senrjú)
Te vagy az álmom...
Erdősusogás éltet.
Némaságom van.
*
Ősvényen séta,
Közben reád gondolok.
Már csak baktatok.
*
Gondolataim
Belül, igen zajosak!
Kívül a csendem…
**
(Senrjon)
Szerencsétlen vagyok én,
Mára tudom, nem egyedül én!
Csak úgy kirúgtál!
*
Kivágtál, mint a macskát
Mikor tejes vödörbe esett.
Már nem kellettem…
*
Erdőben egyszerűség
Háza: környezet, fák árnyai.
Sehol egy kispad.
*
(3 soros-zárttükrös)
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok,
Vágyó lelkemet nem érdekli, nyugodtan utálkozhatok…
Itten kicsit lejtős az erdő, dombnak fölfelé baktatok.
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
De tégedet szeretlek, jó lenne most egy keszkenő…
Nem is izzadok, érzem már, őszi-hűlt a levegő,
*
(Bokorrímes)
Lelkem a Te lelkedbe vágyik
Vagy lehet, hogy szíveddel játszik?
Némaságom máris elmállik!
*
(Anaforás)
Őszi széllel én dehogy beszélek össze, csak vele szemben oldalgok,
Őszben, ha itt lennél, csinálhatnánk fordítva is: én beléd karolok!
Összességében, már minden mindegy, ha ilyetén marad, hogy nem szeretsz,
Összességében úgyis már elhagytál, gondolom, már biztos mást szeretsz.
Összes vágyam pedig, hogy folytassuk, hol abba maradt, mindent összeszedsz?
Nézem, hogy az őszi szél szárnyán színes levelek repkednek,
Látom rajtuk azt is, hogy helyzetükben oly’ reménytelenek…
Ez az! Én némaságomban, a reménytelen helyzetemben baktatok,
Ez az! Nem is tudom, hogy hova megyek, most éppen fölfelé kaptatok!
A csókod kéne, a jókedved, meg, hogy szerető jelenlétedet élvezhessem!
Mi lehet ez a lelépés, remélem, nem gondolod, hogy következetességem?
*
(Anaforás, bokorrímes)
Összerezzenek, ha némaságban meghallok egy kuviksikoltást,
Összerezzenek, ha belül a lelkem megejt egy vágyó-sikoltást…
Összerezzenek, ha eszembe jut, tán’ valaki vadcsapdát kiást’?
Nézem a még zöldes rekettyésben a látvány, mintha toló kaput látnék,
Mert én most éppen arra mennék, próbában, hamar el-, és belefáradék…
Itt baktatván a lelked közelségére… meg a ringatására vágynék,
Megnyugvás nincsen, nem vagy itten, másra nem, jóleső ringtatásra vágynék.
Megfejtésem bizony nem akad,
Gondolatmenetem elakad.
Megfejtésem csak nem várható,
Megfejtéskor lelkem csápoló...
*
(Senrjú)
Fáj a szívem fáj!
Szeretlek, nemcsak immár…
A mindenem vagy!
*
(Senrjon)
Csók és jó vad ölelés,
De Te inkább hulló haraszt vagy!
A mindenem vagy!
*
Ebbe a dombi baktatásban, tiszta víz a ruhám, ez a te lelkeden szárad!
Nem vagy itt, vágyódásom meg nem enyhült… testem és lelki némaságom is fárad…
*
(Bokorrímes)
Szeretlek, imádlak,
Kedvellek, úgy vágylak,
Kerülj elő, várlak!
Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József – szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Ezeregy mese,
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?
Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
De mind, lélekámítás.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Én Seherezádét felismertem.
Jaj! A nagy mesemondó, az életem…
Hah! Saját életem csak kábít.
De! Vajon, milyen okból ámít?
Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel,
Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel.
Mindig kitalál nekem, egy vad, hihető történetet,
És nem érdekli, hogy utólag ő lesz az emlegetett!
*
Ezeregy mese,
Célja, lélektaposás.
Jó volt hallgatni…?!
*
Mézes-mázos szavakkal ecsetelte a történetet,
Még tanulságot is mondott, mint okos végkifejletet.
Én azonban, látszik, nem egy arab háremtulajdonos vagyok,
Eljutottam oda, mocsok-álnok kígyó üzelmén átlátok…
*
Ezeregy mese
Kitalálása, nem ügy.
Jó volt hallgatni…?!
*
Életem uralkodott rajtam, félrevezetett,
Ma már tudom, miből volt hiányom… a lélegzet.
Gyermeteg mesékkel az álnok kígyó becsapott,
Hogy én is érvényesüljek, gátolta, nem hagyott!
*
Ezeregy mese
Cél: gondolatterelés.
Jó volt hallgatni…?!
*
De! Már késő, elmúltam hatvannyolc éves,
Már nem hiszek meséknek, nekem, mind kétes.
Seherezádét úgysem rúghatom ki, magától is véges,
Meg ebben a korban már tisztán látom, nincs is, mi lényeges…
Majd lesz valahogy, még egy elhagyott rókalyukban lakok,
A szomszéd járatban meg az üregi nyúlék, a lakók!
Néha kinézek felszínre, látom, lódarázs közeleg,
Visszarántom a fejemet, járat-zsákban csak remegek.
Seherezádé lehet, élvezi is, az üregben a lakás,
Mert itt is csak mesél, lesz még, majd nekem jó nagy és nyerő kapás…!
Így öregen nekem nincsen már semmim, csak Seherezádé,
Hozzám van kötve, én meg még szeretem őt, mint egy nagy málé…
*
Ezeregy mese,
Megfogant életemben.
Jó volt hallgatni…?!
*
Ezeregy mese,
Félrevitte életem…
Én ezt hallgattam!
*
Ezeregy mese,
Kicsorbította éltem…
Ily’ mese jutott…
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József- íródott versben és senrjúban, mint önéletrajzi írás.
Írásba adott hétköznapi pszichológia: hogyan tovább…?
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz,
Próbálok magamon nevetni, de ez nem egy kvíz…
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz…
Káosz az életem, amit főztem ehetem,
Kínos helyzet, nincs nevethetnékem.
Csend.
Nevet
A káosz.
Kínos érzés.
Én nem mosolygok.
Én nem mosolygok.
Kínos érzés.
A káosz
Nevet.
Csend.
*
A káoszomat egy örvénynek kellene szétfolyva egyben tartani,
De örvényemet, a rend káosza akarja kiegyenesíteni.
Káoszom rendre szeretném utasítani... lehetetlen,
Rendem káoszba hever, életem értelmetlen.
Nincs
Élet.
Rendem sincs,
Reményem sincs.
Vesszek nyugodtan.
Vesszek nyugodtan.
Reményem sincs,
Rendem sincs.
Élet
Nincs.
*
A rend is káosz, annak, ki ezt nem-igen kedveli,
És lehet, hogy kínjában a vizet magára önti.
Káoszos rendem terhét nehezen viselem,
Főztömet nem lesz könnyű megemésztenem
Csak
Káosz
Ami van.
Megülte már
Gyomromat régen
Gyomromat régen
Megülte már…
Ami van
Káosz
Csak
*
Már véglegesen ki kellene simítani életemet,
Már ráncosra vasaltam az egész rongyos-szakadt létemet…
Már véglegesen ki kellene simítani életemet.
Végső ideje rendbe szedni viharverte életem,
Hátra maradt időm... békében élhessem.
Most.
Sima
Mindenem,
Megteszem már
Életemmel is
Életemmel is
Megteszem már.
Mindenem
Sima
Most.
*
Árokparton kidobtam már minden fékemet…
Szédülve élem örvény-káosz életemet…
Árokparton kidobtam már minden fékemet.
Vecsés, 2018. február 7. – Szabadka, 2018. március 26. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit (a 10 szavasok címe: ”Káosz az életem”). A tükör apevákat írta: Farkas Tekla.
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz,
Próbálok magamon nevetni, de ez nem egy kvíz…
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz…
Káosz az életem, amit főztem ehetem,
Kínos helyzet, nincs nevethetnékem.
Csend.
Nevet
A káosz.
Kínos érzés.
Én nem mosolygok.
Én nem mosolygok.
Kínos érzés.
A káosz
Nevet.
Csend.
*
A káoszomat egy örvénynek kellene szétfolyva egyben tartani,
De örvényemet, a rend káosza akarja kiegyenesíteni.
Káoszom rendre szeretném utasítani... lehetetlen,
Rendem káoszba hever, életem értelmetlen.
Nincs
Élet.
Rendem sincs,
Reményem sincs.
Vesszek nyugodtan.
Vesszek nyugodtan.
Reményem sincs,
Rendem sincs.
Élet
Nincs.
*
A rend is káosz, annak, ki ezt nem-igen kedveli,
És lehet, hogy kínjában a vizet magára önti.
Káoszos rendem terhét nehezen viselem,
Főztömet nem lesz könnyű megemésztenem
Csak
Káosz
Ami van.
Megülte már
Gyomromat régen
Gyomromat régen
Megülte már…
Ami van
Káosz
Csak
*
Már véglegesen ki kellene simítani életemet,
Már ráncosra vasaltam az egész rongyos-szakadt létemet…
Már véglegesen ki kellene simítani életemet.
Végső ideje rendbe szedni viharverte életem,
Hátra maradt időm... békében élhessem.
Most.
Sima
Mindenem,
Megteszem már
Életemmel is
Életemmel is
Megteszem már.
Mindenem
Sima
Most.
*
Árokparton kidobtam már minden fékemet…
Szédülve élem örvény-káosz életemet…
Árokparton kidobtam már minden fékemet.
Vecsés, 2018. február 7. – Szabadka, 2018. március 26. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit (a 10 szavasok címe: ”Káosz az életem”). A tükör apevákat írta: Farkas Tekla.
