Idő 
Értékelés 
Értékelés A múlt-élet része is az idő…
A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.
Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.
Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*
(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!
Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.
*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*
Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?
Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?
Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’
A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.
Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.
Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*
(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!
Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.
*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*
Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?
Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?
Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
(Halmazrímes)
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Manapság meg kicsit hőgutásan melegebb is van…
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Dőlnek a reggeli, éji, esti hőmérsékletek,
Én a régi szebb-jobb régi-időre emlékezek!
*
Kutya kemény a nyarunk, ebben sétálni, izzadástól…mindig elakadunk…
Direkte és módszeresen letaglóz a vad hőség, bár nem vagyunk ellenség.
Parasztok jól nekifeszülnek, már nem a kaszának, de a gépi ármádiának…
Kóborolok a határban, csak céltalan, az aratásra való meleg évszakban.
Izzadok, mint az ekét húzó ló, meg a gazdája, eme hőség… nem való.
Sok éve már, hogy ilyen napsütés volt, tartósan, hőség meg akkurátusan.
Akkoriban még gyermek voltam, voltak ilyen jó meleg nyarak, én meg nagypapáztam.
Ő nyolcévesen már elvitt az aratásra, majd cséplésre, nem volt ok kacagásra!
Fölengedett a cséplőgépre, hogy egy vasvillával, a gépet etessem… nyárral.
Utána még három évig mentünk együtt, de utána kényszer TSZ. -i tagok lettünk…
Az egész nap meleget bírtam, de sokat ittam, munkát bírtam, gépbe nem buktam.
Micsoda napsütéses nyarak voltak... emberek nem készültek, hogy elalélnak…
Most már harmadik hete, hogy kidűhüngi magát a meleg… forr emberek agyveleje…
Manapság aztán láttam vibrál a rónaság, bizony -írtam- régiség… de nem ócskaság.
Mai városiak, pihegnek, mint éhes kiscica, ráadásul melegít az anyja.
Gyerekek, felnőttek, versengenek a szökőkutakban… Kinek nincs hely, felszik árnyékban.
A nap csak fentről néz, látni, nem gyengül, közben leveleken látni, szél kicsit sem rezdül.
Kombájnok egész nap nagy rendeket vágnak, ma már nincsenek marokszedők… járnak szájak.
Ha szél eme hőségben suhant egyet, jól beletúr az utak oly' homokos porába.
Vibráló városban, hőség nő… kinek a fején semmi és nem is iszik: elveszejtő!
Több hete már erre divat, hogy harminchat, negyven között van… a hőség akkurátusan.
Mindenki várja az égi-alkonyi fátylat, várja öket a hűsebb, sötétebb szoba…
*
Ah!
Idő
Micsoda…
Ez ritkaság.
Hővel küzdjél meg!
*
Hőguta!
Azonnal igyál!
Ez nem vicc…
*
Fejedet takard,
Mert agyad, szinte felforr!
Óránként igyál…
*
Nagypapa kalapját,
Keresd elő, nem szégyen! Most!
Még igy is árnyékba…
*
Vedd komolyan hőséget!
Nézd állatokat, mind árnyékban.
Old meg valahogy!
*
Ne akard, hogy ennyi legyen,
Orvos nem tudni… tud elégségesen?
Vecsés, 2024. július 16. -Kustra Ferenc József – íródott: Sándor Gyula: ’Az aratás’ c. verse, {2006. 01. 13.} mint témaötlet alapján és még részben önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
