Idő 
Értékelés 
Értékelés A húsételekhez…
Gyermekkoromban!
Ítéletvégrehajtó
Böllér. Hosszú kés.
*
Alig volt hentes,
Így a nép, otthon vágott.
Hurka és kolbász!
*
Estére terjedt
A töpörtyű illata!
Frissen, fölséges.
*
Jó tartósítás,
Ha húst, zsírral leöntjük.
Vegyszermentes volt!
*
Egyszer éppen mi vágtunk és a disznó már ki is feküdt.
Mindenki gondolhatta, hogy már véglegesen szenderült.
Ötéves voltam és a felnőttek mentek áldomást inni,
Én magamra maradtam és vártam disznó mit fog csinálni…
Vére már nem volt, de gondolt egyet-kettőt és felugrott,
Aztán, uzsgyi, megkezdte, éppen a kapu felé futott.
Futottam, bekiabáltam a konyhába, hogy elszaladt a holt malac
És futottam a malac után, nem ő volt nekünk a szerencsemalac.
A felnőttek is futottak és káromkodtak, le is akartuk fogni,
Ez azonban nem volt egyszerű, életerő honnan... kezdett dolgozni…
Jenei nagypapám rá vetette magát, de malac jól hasba rúgta,
Ő meg fájdalmasan összegörnyedt, később mondta, hogy fáj, nem hazudta.
Aztán a malacka csak kifáradt, mi meg lassan legyűrtük,
Mondták, hogy ilyet még nem láttak, életerőt nem becsültük.
*
Disznó tartása,
Mint vágósertés, direkt.
Akkor is ettünk!
*
Disznótorokban
Együtt voltunk. Szeretet.
Éppen, ki… vágott!
Vecsés, 2016. június 10. –Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban
Gyermekkoromban!
Ítéletvégrehajtó
Böllér. Hosszú kés.
*
Alig volt hentes,
Így a nép, otthon vágott.
Hurka és kolbász!
*
Estére terjedt
A töpörtyű illata!
Frissen, fölséges.
*
Jó tartósítás,
Ha húst, zsírral leöntjük.
Vegyszermentes volt!
*
Egyszer éppen mi vágtunk és a disznó már ki is feküdt.
Mindenki gondolhatta, hogy már véglegesen szenderült.
Ötéves voltam és a felnőttek mentek áldomást inni,
Én magamra maradtam és vártam disznó mit fog csinálni…
Vére már nem volt, de gondolt egyet-kettőt és felugrott,
Aztán, uzsgyi, megkezdte, éppen a kapu felé futott.
Futottam, bekiabáltam a konyhába, hogy elszaladt a holt malac
És futottam a malac után, nem ő volt nekünk a szerencsemalac.
A felnőttek is futottak és káromkodtak, le is akartuk fogni,
Ez azonban nem volt egyszerű, életerő honnan... kezdett dolgozni…
Jenei nagypapám rá vetette magát, de malac jól hasba rúgta,
Ő meg fájdalmasan összegörnyedt, később mondta, hogy fáj, nem hazudta.
Aztán a malacka csak kifáradt, mi meg lassan legyűrtük,
Mondták, hogy ilyet még nem láttak, életerőt nem becsültük.
*
Disznó tartása,
Mint vágósertés, direkt.
Akkor is ettünk!
*
Disznótorokban
Együtt voltunk. Szeretet.
Éppen, ki… vágott!
Vecsés, 2016. június 10. –Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjú -ban
1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…
(Bokorrímes)
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
(Halmazrímes duó)
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.
Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
(haiku)
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
(bokorrímes)
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés és heves hóvihar fedte utakat.
*
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
*
(bokorrímes)
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
(Senrjú)
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő magyar zászlós írt meg könyvben.
(Bokorrímes)
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
(Halmazrímes duó)
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.
Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
(haiku)
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
(bokorrímes)
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés és heves hóvihar fedte utakat.
*
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
*
(bokorrímes)
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
(Senrjú)
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő magyar zászlós írt meg könyvben.
Hogy ez nem fárad ki…
(HIQ)
Ez minő?
Sebesség… kell ő?
Életben?
*
(senrjú)
Haszonja van-e?
Haszonvalóság vagy lét?
Sebesség fogva?
*
(leoninus trió)
Öregség nyakát idősebesség fogja, nem engedi, szorosan markolja…
Létsebesség idősebesség kistestvére, netán a kedvenc menyecskéje?
Öregséget idősebessége hevesen tolja, pedig ő míves sánta.
Sebesség haszna sokszor elmúlásba vész, holttest meg a cipzáras szákba! KÉSZ!
Fiatalon idő erősen relatív, akkor még van sziklaszív.
Akkoriban senkinek nem asztmás, mily’ heves az időrohanás.
Van ki elkésős fajta, de idő naponta eszébe sem jutna.
Gyorshajtóként idő maga a rohanás… él-e életben maradás?
Detektív most nyomozzon, nehogy az adatvesztés beálljon…
Amit ma megtehetsz, ne halogasd! Időd, el ne adogasd…
Gondolkozz idődön, ne tartogasd! Ez nem pénz, ne számolgasd…
Ha elment az idő, nincs mér, hogy mutasd! Magadat hibáztasd…
*
(tükör apeva)
Az
Idő
Ha gyorsul,
Igy is múlik?
Tudd már, nem áll meg!
Tudd, már nem áll meg,
Igy is múlik.
Ha gyorsul,
Idő…
Az…
*
(bokorrímes)
Percek rohanvást elszállnak nyomtalanul,
Lefekvési sötét… telik álmatlanul.
Reggel már tudom éji idő elszaladt,
A tegnapi létem főleg: már elmaradt.
*
(HIQ)
Időm a
Fránya itt hagyott.
Csak gyorsul.
Vecsés, 2024. július 9. -Kustra Ferenc József- írtam: életidőről, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
(HIQ)
Ez minő?
Sebesség… kell ő?
Életben?
*
(senrjú)
Haszonja van-e?
Haszonvalóság vagy lét?
Sebesség fogva?
*
(leoninus trió)
Öregség nyakát idősebesség fogja, nem engedi, szorosan markolja…
Létsebesség idősebesség kistestvére, netán a kedvenc menyecskéje?
Öregséget idősebessége hevesen tolja, pedig ő míves sánta.
Sebesség haszna sokszor elmúlásba vész, holttest meg a cipzáras szákba! KÉSZ!
Fiatalon idő erősen relatív, akkor még van sziklaszív.
Akkoriban senkinek nem asztmás, mily’ heves az időrohanás.
Van ki elkésős fajta, de idő naponta eszébe sem jutna.
Gyorshajtóként idő maga a rohanás… él-e életben maradás?
Detektív most nyomozzon, nehogy az adatvesztés beálljon…
Amit ma megtehetsz, ne halogasd! Időd, el ne adogasd…
Gondolkozz idődön, ne tartogasd! Ez nem pénz, ne számolgasd…
Ha elment az idő, nincs mér, hogy mutasd! Magadat hibáztasd…
*
(tükör apeva)
Az
Idő
Ha gyorsul,
Igy is múlik?
Tudd már, nem áll meg!
Tudd, már nem áll meg,
Igy is múlik.
Ha gyorsul,
Idő…
Az…
*
(bokorrímes)
Percek rohanvást elszállnak nyomtalanul,
Lefekvési sötét… telik álmatlanul.
Reggel már tudom éji idő elszaladt,
A tegnapi létem főleg: már elmaradt.
*
(HIQ)
Időm a
Fránya itt hagyott.
Csak gyorsul.
Vecsés, 2024. július 9. -Kustra Ferenc József- írtam: életidőről, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
(anaforás, 3 soros, zárt-tükrös)
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…
Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?
Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.
Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.
Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.
Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!
Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!
Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.
Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.
Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.
Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet,
Eleddig-óta meg élem az őszömet, készülök veszteni éltemet…
Eleddig kitöltötte a sok-sűrű semmi az tartalmatlan létemet.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
Az ember gyerek, majd felnől és a tele vezeti létet.
Mese nincsen, az életvég telet eltörölni nem lehet,
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belsőrímes.)
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható,
Hogy az ősz, szokás szerint színes lesz-e? Mit tesz nekem mindenható?
Hogy az ősz, mennyire lesz hosszú, ez előre ki nem számolható.
*
(Sedoka)
Aggállyal élnék
Én, ha lehet valahol,
De, nem lennék, ki lakol…
Aggállyal élnék
Én, nekem másképp kéne’,
Ősz állj! Ne menjünk télbe…
*
(Senrjú duó)
Miért függők én
Ősztől, téltől és végtől?
Van parancsolóm?
Az is épp elég,
Hogy a hajam deresül…
Véglegesül is?
*
(Septolet)
Életvég
Mesésség,
Lehetetlenség.
Élettavaszon zöld hajtásaim voltak,
De immár, lelombozódtak...
Kóró minden,
Rothadás mindenben.
*
(Senrjon csokor)
Beköszöntött már az ősz,
Elvakító köd száll… rám szitál…
Némán vaksizok.
Görnyedt hát… ülök élet
Lovon, őszi vitézség nincsen…
Némán vaksizok.
Ölelő kar kellene,
Asszonyi megértés, simítás…
Társtalanság… úr!
Élethosszító vágyak,
Szerelem, szívet kitöltőnek…
Társtalanság… úr!
Ébrenlétet osztani,
Fárasztó gondok föloldása…
Ez a ló elment.
Őszült hajszálaimat,
Őszben, már egyedül fésülőm…
A jó ló elment.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám,
Volt egy izgi szerelem, de már biztos nem emlékszik rám…
A nap, nem is régen még teljes erejével tűzött rám.
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim,
Teljesületlen vágyaktól fáradtak gondolataim...
Lassan, tán' fárasztóan de, múlnak az őszi napjaim.
Nagyon kértem pedig én a mindenhatót, hogy szerelem el ne hagyjon,
Azt érzem, nagyon segítene, hogy a hajam őszülése elhagyjon...
Meg vagyok győződve, hogy kitolódna az idő, hogy testem porladjon.
Vecsés, 2021. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
A poéta csendje termékeny is lehet…
A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.
Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.
Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.
Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.
Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!
Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.
Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol.
Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol…
Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol.
Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni,
Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni…
Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni.
Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek
Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek,
Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek.
Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért,
Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért.
Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked
Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed.
Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra,
Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba.
Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz,
Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz!
Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el,
Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el.
Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…
