Idő 
Értékelés 
Értékelés Elkopott remény,
Már nem fényezi jövőt.
Mi… mi várható?
*
A sors, forró visszhangként dobban a másik szívében.
Érzik egymást éjjel-nappal, folyvást, egész lelkükben.
Erdők, hegyek tetején keresztül szólnak egymáshoz…
Réteken, mezőkön ragaszkodnak a szív szavához…
*
Csodámat várom,
De ez monotonitás.
Nincs új Nap alatt!
*
Elmúlt a tegnap,
A jövő, még csak forrong.
Létezik remény?
Vecsés, 2013. augusztus 30. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú -ban… + önéletrajzi írásként.
Már nem fényezi jövőt.
Mi… mi várható?
*
A sors, forró visszhangként dobban a másik szívében.
Érzik egymást éjjel-nappal, folyvást, egész lelkükben.
Erdők, hegyek tetején keresztül szólnak egymáshoz…
Réteken, mezőkön ragaszkodnak a szív szavához…
*
Csodámat várom,
De ez monotonitás.
Nincs új Nap alatt!
*
Elmúlt a tegnap,
A jövő, még csak forrong.
Létezik remény?
Vecsés, 2013. augusztus 30. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú -ban… + önéletrajzi írásként.
A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja,
A sorsom nem elég, hogy nagy genyó, de köd borítja…
A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja.
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Küzd a sorsommal a lelkem, de mikor van végkimenetel…
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca,
Sorsom mindig rossz volt, de így öregen és mára…
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca.
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz,
Sorsom az esti szürkületben is… mi-jót se tartalmaz…
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz.
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang,
Sorsom estpirkadatán, göröngyöket rugdosok, zúg a temetői harang…
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang.
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett,
Téged hívlak, egyfolytában, de válasz semmi, lelkemnek bevégeztetett…
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett.
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett,
Sorsom már nem is tud olyat, még hazudni sem, kétségtelenük mára kiöregedett…
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett.
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet,
Sorsom fénye, hallom a méla-néma csendben, kinevet…
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet.
Vecsés, 2021. január 11. – Kustra Ferenc József – íródott sorsversként: anaforás, 3 soros-zárttükrösben, belső és önrímes versformában. Önéletrajzi írás.
A sorsom nem elég, hogy nagy genyó, de köd borítja…
A sorsom nem elég, hogy víz és mély, de köd borítja.
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Küzd a sorsommal a lelkem, de mikor van végkimenetel…
Küzd a sorsommal a lelkem, de mi lesz a végkimenetel?
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca,
Sorsom mindig rossz volt, de így öregen és mára…
Sorsom egy kérges tenyérű megöregedett pojáca.
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz,
Sorsom az esti szürkületben is… mi-jót se tartalmaz…
Sorsom az esti és méla-néma csendben is ugyanaz.
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang,
Sorsom estpirkadatán, göröngyöket rugdosok, zúg a temetői harang…
Sorsom estpirkadatán, már jó-szép sincs, de hallik a temetői harang.
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett,
Téged hívlak, egyfolytában, de válasz semmi, lelkemnek bevégeztetett…
Téged hívtalak, de sokat, a szám is véres-sebesre kicserepesedett.
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett,
Sorsom már nem is tud olyat, még hazudni sem, kétségtelenük mára kiöregedett…
Sorsom, nekem mindig csak hazudott, az életem, így vágy tasakom kiüresedett.
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet,
Sorsom fénye, hallom a méla-néma csendben, kinevet…
Sorsom esti fénye, már kontúrtalan árnyékot sem vet.
Vecsés, 2021. január 11. – Kustra Ferenc József – íródott sorsversként: anaforás, 3 soros-zárttükrösben, belső és önrímes versformában. Önéletrajzi írás.
„Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.”
Üdvözöllek Ősz!
Tudtam, hogy eljössz…
Te, mint ahogy hű korsó jár a kútra...
A nyár után, mindig hozzánk jössz újra…
Legyél csak kemény, legyints Te Ősz,
Bármit teszel... nekünk úgyis bősz!
Ökölbe van a kezed zárva,
Nem leszel a szívekbe zárva!
Mint mindig, eljött hozzánk újra, az Ősz!
És már kelleti magát, mint egy dizőz!
Azt már elérte, hogy hideg a reggel…
Tán’ Nap is fázik, ezért későbben kel.
Még lefekszek a földre a Szent Mihály úti fák alatt…
Nyoszolyám; vöröses barna levelek… derekam alatt...
Elmerengve nézem… fúj a szél útszéli fasor alatt.
Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József – íródott; Folytassa pályázatra – Az idézet Ady Endre: „Párisban járt az Ősz” c. verséből való.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.”
Üdvözöllek Ősz!
Tudtam, hogy eljössz…
Te, mint ahogy hű korsó jár a kútra...
A nyár után, mindig hozzánk jössz újra…
Legyél csak kemény, legyints Te Ősz,
Bármit teszel... nekünk úgyis bősz!
Ökölbe van a kezed zárva,
Nem leszel a szívekbe zárva!
Mint mindig, eljött hozzánk újra, az Ősz!
És már kelleti magát, mint egy dizőz!
Azt már elérte, hogy hideg a reggel…
Tán’ Nap is fázik, ezért későbben kel.
Még lefekszek a földre a Szent Mihály úti fák alatt…
Nyoszolyám; vöröses barna levelek… derekam alatt...
Elmerengve nézem… fúj a szél útszéli fasor alatt.
Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József – íródott; Folytassa pályázatra – Az idézet Ady Endre: „Párisban járt az Ősz” c. verséből való.
Nem bírnak el fránya fellegek. Betakarják,
Ha a jövőre gondolok és nem akarják,
Hogy a nagy-nagy figyelmeztetés jele legyek.
Ijedtükben levél alá bújnak a legyek!
Miért, mondd, miért ne gondolnék a jövőmre?
Mondd, nem az volna cél, hogy haladjak előre?
Talán az én jól boldogulásom megzavar valakit?
Valaki hiszi, hogy én ölöm az utolsó okapit?
(anaforásban)
Majd, amikor fázón, borzongva búcsúzik a vad táj este…
Majd, amikor a részegnek ivóban a vége, „az este"…
Majd, amikor nyári éjben jégkrém eső hullik…
Majd amikor az élet, egyszer csak úgy elmúlik…
A fellegek vannak fölül, látom, ők mindent látnak
Rondák, lógnak, nyálasak, a földiek meg eláznak!
Az esernyő csak álom, csak képmutatás, csak pofázunk,
Közben meséljük, mi védjük magunkat és meg nem ázunk…!
Tudjuk pedig, hogy felettük, magasban van a szikrázó napfény,
Ha ránk vetülne, melengetne, és besegítene csillagfény…
Akkor lenne jó, szép, nekem való ez a világ…
Akkor már elbírnék a kevéssel, mi vad-világ…
Vecsés, 2014. május 27. – Kustra Ferenc József– versben és anaforás versszakban.
Ha a jövőre gondolok és nem akarják,
Hogy a nagy-nagy figyelmeztetés jele legyek.
Ijedtükben levél alá bújnak a legyek!
Miért, mondd, miért ne gondolnék a jövőmre?
Mondd, nem az volna cél, hogy haladjak előre?
Talán az én jól boldogulásom megzavar valakit?
Valaki hiszi, hogy én ölöm az utolsó okapit?
(anaforásban)
Majd, amikor fázón, borzongva búcsúzik a vad táj este…
Majd, amikor a részegnek ivóban a vége, „az este"…
Majd, amikor nyári éjben jégkrém eső hullik…
Majd amikor az élet, egyszer csak úgy elmúlik…
A fellegek vannak fölül, látom, ők mindent látnak
Rondák, lógnak, nyálasak, a földiek meg eláznak!
Az esernyő csak álom, csak képmutatás, csak pofázunk,
Közben meséljük, mi védjük magunkat és meg nem ázunk…!
Tudjuk pedig, hogy felettük, magasban van a szikrázó napfény,
Ha ránk vetülne, melengetne, és besegítene csillagfény…
Akkor lenne jó, szép, nekem való ez a világ…
Akkor már elbírnék a kevéssel, mi vad-világ…
Vecsés, 2014. május 27. – Kustra Ferenc József– versben és anaforás versszakban.
Bátran várhatjuk a telet?
(3 soros-zárttükrös)
Ültünk kettesben az erdei tisztáson,
Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon…
Ültünk kettesben az erdei tisztáson.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt,
Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt…
A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt.
(Anaforás, bokorrímes)
Közben éreztem az ősz velünk van, de már végét járja,
Közben meg lestem, hogy jön-e már, a felhők új barátja…
Közben a kedvesem átvette, ő csókolt... ó, de finom a szája,
Közben éreztem, már nincs messze a tél, jő már felhők új barátja.
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mi nem is beszéltünk, még sokáig csak nyaltuk-faltuk egymást,
Mi nem is beszéltünk, szél is föltámadott… nem akartunk mást.
Mi nem is beszéltünk, de a hűsben ennék lángost, fokhagymást…
(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímes)
Hazafelé egy nagyon fokhagymás lángost ettünk.
Ettől fölmelegedett a lelkünk.
Hazafelé úgy döntöttünk, tovább nem éhezünk.
Meleg lángost élvezte lelkünk…
Vecsés, 2019. november 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(3 soros-zárttükrös)
Ültünk kettesben az erdei tisztáson,
Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon…
Ültünk kettesben az erdei tisztáson.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt,
Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt…
A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt.
(Anaforás, bokorrímes)
Közben éreztem az ősz velünk van, de már végét járja,
Közben meg lestem, hogy jön-e már, a felhők új barátja…
Közben a kedvesem átvette, ő csókolt... ó, de finom a szája,
Közben éreztem, már nincs messze a tél, jő már felhők új barátja.
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mi nem is beszéltünk, még sokáig csak nyaltuk-faltuk egymást,
Mi nem is beszéltünk, szél is föltámadott… nem akartunk mást.
Mi nem is beszéltünk, de a hűsben ennék lángost, fokhagymást…
(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímes)
Hazafelé egy nagyon fokhagymás lángost ettünk.
Ettől fölmelegedett a lelkünk.
Hazafelé úgy döntöttünk, tovább nem éhezünk.
Meleg lángost élvezte lelkünk…
Vecsés, 2019. november 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
