Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy?
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.

Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.

Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.

Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.

Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.

Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Tavaszodik…

(3 soros-zárttükrös duó!)
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon,
Felpróbálok ébredni konokon… ezen hajnalon…
Félig csukott szemmel, kilesek az csukott ablakon.

Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén,
Feszegetem, végre kilátok a szempillák résén…
Feszegetem még a redőnyt is, hogy kilássak résén.
*
(Bokorrímes duó)
Látom a szemközt távoli hegy takarja kissé, sárgás sminket,
Látom még följebb, hogy az ég kékje, szinte tenger-azúr lehet…
Látom, hogy egészen fönt, gőz-fehérek sok, kis bárányfelhők,
Latom, hogy szél sem fúj, de akkor mitől előre lendülők?

Megyek az udvarra, hogy már végtére ébredjek,
Megyek az udvari homokozóba, hogy keljek…
Megyen a szabadba, hogy már végre lélegezzek,
Megyek a homokba, de mezítláb nem süllyedek.
*
(Leoninus)
Az udvarban jól elvagyok, Balatoni szirének hangját… hallgatok.
Az udvarban, már kint vagyok, de ébredést hiányosan tapasztalok.
Az udvarban, szirénhang bizony kevéske… mert a Balaton jó messze…

Az udvarból látom szemközti hegyecske átfesti sárgát, mintha festő lenne…
Az udvarból már látom ég kékje nem is azúr, a kékség színe is már lazul?
Az udvarból látom, máshol is színek ilyenek… És később, ha sétálni megyek?

Vecsés, 2023. március 24. – Kustra Ferenc József – íródott; anaforás, alloiostrofikus versformában a tavaszi ébredésről…

Nap hiába süt.
Fagyos szél nyargal bőszen.
Didergős a lét!
Fák hódolnak előtte,
Vad rejtőzik előle.

Ág roppan vén fán,
Agg kora rugalmatlan.
Diadal csorbult.
Zsenge hajtás leng csupán,
Ritmusban a lég szárnyán.

Égen felhő száll,
Éppen hűs könnye loccsan.
Dermesztő idő.
Kis virágok cserjésben,
Meglapulnak védetten.

Dunatőkés, 2024. március 12. -Ostrozánsky Gellért- íródott: tanka trió formátumban.

Ölyv tárt szánnyal száll,
Köröz lég áramlatán.
Erőt spórol. Jól!
Élelmet fürkész réten,
Előrelátó éppen.

Mozdulatlan szárny,
Lentről nem oly kirívó.
Türelem-szaki!
A tág határ nem sivár,
Vadász alkalomra vár.


Dunatőkés, 2024. március 18. -Ostrozánsky Gellért- íródott: senrjonix duo formátumban.

Esti harangszó,
Utolsó szívdobbanás.
Lélek-út mennybe!
Könnyet ontó alkonyat,
Duplázza a fájdalmat!

Derékba tört fák
Között, sors-ok viadal.
Lesúlytó emlék!
Augusztus hava jég,
Létet pecsételt az ég!

Hirtelen rendelt
Behívó, idő-stopp jött.
Halaszthatatlan!
A halálos biztonság,
Egy örökkévalóság!


Dunatőkés, 2024. február 27. íródott: senrjonix trióban, Juhos Ferenc "A derékba tört fák között" c.könyvének előszava nyomán, melyet édesanyja emlékének ajánlott.