A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
(bokorrímes trió)
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Születésem pillanatában szóltak az istenek, sorsod lesz a szenvedés,
Aztán ha majd, az életben neked ez nem lesz elég, legyen sorsod, keresés.
Neked aztán így az életben ki is derül, ahogy élni fogsz, az lesz mesés…
Hegyek alján, fenyves tövében,
Rejtőzködik csöndben, szerényen,
A mi kicsi házunknak a fasor a fala,
Hallani, mikor repül a béke angyala.
Sokat csak bolyogva, talán számkivetve
Lelék rá, a kicsinyke lélekszigetre.
A jövőbeni nagy pihetőszigetre.
(önrímes)
Sok gyász után, most örökké hű karodba pihenhetek,
Sok viharzó görgeteg után, csak veled pihenhetek…
(leoninus trió)
Ah! De mi bánt? A szívem hevesen megrendül, a fenyvesünk fátylán keresztül,
Egy rémes látomány, valami rút szárnyalak nézése a heveny izgatmány.
Ijesztően csattogtatja a szárnyát, körém tekeri fénylőn-sötétlő árnyát.
A végzet, mely bölcsömnél születéskor állott, akkor kimondta a súlyos átkot!
„Részed legyen a súlyos szenvedés, üdvöd álom, eztán meg jöjjön szenvedés…”
’Álmodban jöjjön el a szétesés, majd ébredés, mit kövessen zord ébredés…’
Jöjj hát te gonosz sors, mutass arcot, majd én fölveszem veled a harcot.
Nem hajtok én fejet csak úgy gyáván, inkább haláltusa lesz, a vártán.
Nem fogsz elbánni könnyen velem, bár sajtolod kevés-keserves könnyem!
Tudom, hogy végül lassan széttiporva, megsemmisülten hullok porba,
Vaskezed által tudom, végül legyőzetve… küzdésben elvérezve…
Vecsés, 2020. május 3. –Kustra Ferenc József- íródott: Békási Helén (? -?) azonos c. verse átirataként, alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként!
Forrón sütő nap és a poshadt tócsák…
Ezek manapság természeti csodák.
Száradó muskátli az ablakba,
Konyult mezei virág… határba.
Én jó meleg homokban csak úgy hasalok,
Hátamon görögnek homokszem gyalogok…
Hová görögtök szögletes homokszemek?
Ha megszáradtok, úgyis csak leperegtek….
Vecsés, 2013. július 17. – Kustra Ferenc József
Ezek manapság természeti csodák.
Száradó muskátli az ablakba,
Konyult mezei virág… határba.
Én jó meleg homokban csak úgy hasalok,
Hátamon görögnek homokszem gyalogok…
Hová görögtök szögletes homokszemek?
Ha megszáradtok, úgyis csak leperegtek….
Vecsés, 2013. július 17. – Kustra Ferenc József
Ragyogóan szép, örök-fényes, csillagos éjszakán hajózgattunk a tengeren,
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Nagy kár, hogy viharfelhőktől nem láttunk, viharos volt a víz is, sőt, istentelen.
Az örökös, állandó, fölizgatott tevékenység,
Hozhat nagy eredményeket, de benne a feneség,
Hogy elvész tőle az életünk, mint egy lehetőség.
A maguké a lehető –mesze- legrosszabb gyerek az osztályunkban.
És tanári kar tragédiája, hogy még sohasem volt hiányzásban…
Nehogy a legjobbként Te csináld Magad,
Ha a közvetlen közeledben akad,
Ki megcsinálja, jobban, mint Tenmagad.
Nem tudom, hogy miért jöttem, de csak elmondom,
Kicsit viszont végeláthatatlan a gondom!
Azt ordította szeretetből, hogy engem mindenki gyűlöl…
Vérben forgott a szeme… láttam, hogy végzetes gyűlölettől!
Ne fogd fel sikernek, ha túl sok a véletlen, kóros egybeesés,
Mert lehet, hogy a „gonosz”, a sikerét ajánlja és ez nem kevés…
Az elmélet és a gyakorlat között elméletileg nincs különbség, de
Gyakorlatilag viszont van! Mert ész többet gondol, mint egész élettere…
A pesszimista olyan ember, kinek mindig igaza van, de sosincs semmi öröme benne.
Az optimista ember az, kiben meggyőzhetetlenül a lét öröme van mindenben benne!
A kettő között nincs átmenet, mert az érzések, amik állandóan vannak... mindenben benne.
Kétféle ember létezik: így joga van... egyik mindig megmondja, amit gondol,
A másiknak vannak barátai és elintézik neki, amit jól kigondol…
Bonyolult kérdésre mindig akad egy egyszerű, könnyen érthető, de alap-téves válasz.
Aki meg gondolkozik, annak a forgatagban nem jut eszébe a kézenfekvő válasz.
A graffiti azoknak való, akik nem tudnak könyvet írni,
De a rongálásokhoz nagy kedvük van és imádnak bujdosni!
Vecsés, 2020. szeptember 28. – Kustra Ferenc József– íródott; oximoron csokorban. Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szókombináció, ám, nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Piros cseresznye
Termés lett már szirmokból.
Japánban kultusz.
Nap, búzatáblán
Legelteti fény-nyáját.
Égetően tűz!
Harmat simogat
Szemeket őrző kalászt.
Hajlik a kötél.
Friss cseresznyéből
Készül otthon, új pite.
Nyári csemege…
Tikkasztó hőség
Mezőkön, pipacs bőség,
Július tombol.
Gabona szárán
Szél lengeti a kalászt.
Arató izzad.
Búzavirág kék
A szélben ringó róna.
Őzek szépsége.
Napfürdőző zöld
Gyíkok lustulnak, kövön.
Úgy perzsel a nyár!
Nyár derekában
Asszony hajlong marokért.
Sarlóél kopik.
Rét melletti tó
Partján a kövek forrók!
Szenvedő búza…
Nap tesz koronát
Megtörli a homlokát.
Hőség tikkasztó.
Kasza, áldással
Hasít gabonaszáron.
Gyűlik a kéve.
Táj, kalász színű,
Lágyan borzolja, szellő!
Kasza is izzad!
Fény csak úgy lobog,
Talaj szikkadt, úgy poroz!
Libben a kalász.
Begyűjtött termés.
Cséplőgép már dolgozik...
Porfelhő terül.
Aratás, élet
Kenyér-reményvilága.
Felhőtlen égbolt.
Az ég zafírkék
Bőséges a teríték. –
Buja, vad románc.
Ünnepnap reggel
Új búza illata száll.
Termés… új kenyér.
Vecsés, 2020. júl. 19. – Érd, 2020. júl. 19. – Budapest, 2020. júl. 19. – Kustra Ferenc József – a nyárról, aratásról: RENGA láncversben; az egyest én írtam, a kettest Gani Zsuzsa, a hármast Horváth Edit Fresh, a poétatársaim.
Termés lett már szirmokból.
Japánban kultusz.
Nap, búzatáblán
Legelteti fény-nyáját.
Égetően tűz!
Harmat simogat
Szemeket őrző kalászt.
Hajlik a kötél.
Friss cseresznyéből
Készül otthon, új pite.
Nyári csemege…
Tikkasztó hőség
Mezőkön, pipacs bőség,
Július tombol.
Gabona szárán
Szél lengeti a kalászt.
Arató izzad.
Búzavirág kék
A szélben ringó róna.
Őzek szépsége.
Napfürdőző zöld
Gyíkok lustulnak, kövön.
Úgy perzsel a nyár!
Nyár derekában
Asszony hajlong marokért.
Sarlóél kopik.
Rét melletti tó
Partján a kövek forrók!
Szenvedő búza…
Nap tesz koronát
Megtörli a homlokát.
Hőség tikkasztó.
Kasza, áldással
Hasít gabonaszáron.
Gyűlik a kéve.
Táj, kalász színű,
Lágyan borzolja, szellő!
Kasza is izzad!
Fény csak úgy lobog,
Talaj szikkadt, úgy poroz!
Libben a kalász.
Begyűjtött termés.
Cséplőgép már dolgozik...
Porfelhő terül.
Aratás, élet
Kenyér-reményvilága.
Felhőtlen égbolt.
Az ég zafírkék
Bőséges a teríték. –
Buja, vad románc.
Ünnepnap reggel
Új búza illata száll.
Termés… új kenyér.
Vecsés, 2020. júl. 19. – Érd, 2020. júl. 19. – Budapest, 2020. júl. 19. – Kustra Ferenc József – a nyárról, aratásról: RENGA láncversben; az egyest én írtam, a kettest Gani Zsuzsa, a hármast Horváth Edit Fresh, a poétatársaim.