Emlékszel mikor gyermekek voltunk,
s együtt játszottunk minden délután?
Zsenge tengeriből babát készítettünk.
s ócska rongyokból varrtunk rá ruhát.

Emlékszel mikor mezítláb futkostunk,
fölkavarva a keskeny út porát?
Mályva levélből nyakláncot kötöttünk,
s szalmából fontál nekem koronát.

Emlékszel mikor eperfára másztunk,
s együtt varrosgattuk elszakadt ruhám?
Istenem,milyen boldogok is voltunk!
Az volt a legszebb emlékem talán.

Vajon hol vagy most,merre vitt a sorsod?
Eszedbe jutok még néha-néha tán?
Kívánom, legyél most is olyan boldog,
mint azon a nyáron,oly sok délután!

Hogy szeresselek ha nem engedsz szeretni?
Régen megfagyott jégbe zárt szíved,
hogy olvaszthatnám fel testem melegével,
hisz nem engedsz engem magadhoz közel.

Hogyan érezzem tested érintését,
ha megfagyott benned minden érzelem?
Hiába érzem csókod ,ölelésed,
azt ,hogy szeretlek ,észre sem veszed.

Hogy öntsek lelket, s új erőt szívedbe
ha fagyos kezeddel eltolsz hirtelen?
Bár te is szeretnél,titkon én is érzem,
hisz nekem már te vagy régen mindenem.

Hogy feledtessem, mi belülről éget,
s mit elfeledni vágyol szüntelen,
hagyjam magam is jéghegybe zárni?
Hiszen nélküled már én sem létezem.

Hogy olvasszalak fel testem melegével,
hogy újra érezzem jégbe zárt szíved?
Engedj szeretni!Hisz titkon te is érzed,
nélkülem már csak félig létezel!

Itt még soha nem jártam én.
Kopott kavicsok kietlen tengerén.
Itt még soha nem jártam én,
bűzös utcák gőzölgő rejtekén.
Itt még nem járt ember soha,
rideg sodrás partja ez, hova
nem lépett még testbérlő lélek.
Suhanok, fal kövére kúszok,
némán lebegek, a sötét árral úszok.
Itt még soha nem jártam én.
Sárba süpped savas lábam
nyoma, s tartok egy helyre, hova
nem kísér el más, csak
e szunnyadó szellemvilág.

Álltam a tömegben,
kereszttel a kezemben,
hogyan is lehetne
így szörnyű képet felednem?
Csak bámultam némán
a kihűlt testet,
melyet a kegyetlen sors
ekkor elém festett.

Mámoros melankólia.

Bevallom, nem ismertem,
ki imént ment az égbe,
s onnan tekint vissza
a felhők közé érve.
Nem jött könny,
nem érkezett szememre,
s nem jött túlvilági
hidegrázás kezemre.
Csak álltam a tömegben,
kereszttel a kezemben,
s vissza-visszatérve
az járt a fejemben...
...eljön majd a pillanat,
mikor engem lesnek,
s miattam keserű
gyász verembe esnek.

Haldokló halk homage.

A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.


Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.