Hallom kopogását a szakadó esőnek
Ázott, gyászoló nép fekete kabátján.
Ma mind közös ügyért jöttek:
Temetni azt, kit oly nagyon szerettek.

Fejükben megannyi emlékkel, gondolattal érkeztek,
Egy erősnek hitt ember utolsó útja ez.
Nem lesznek már közös, szép napok,
Ezeket az eső mossa, s a szél szárítja meg.

Lelkem még küszködik, érzem;
Ázott, hideg föld kerül erőtlen testemre,
Hol hullámat dögevő férgek nyuvasztják,
S hideg koporsómba a szél süvít be. Fázom.

Nem fáj semmi, nem bánt már senki,
Feledem, mi rossz volt, sok gyötrő gondolat.
Megmarad a kevés, de szép emlék bent a szívben,
Miket azoktól kaptam, kik tisztán s igazán szerettek.

Véget ért az út. Emlékként éltem, s most az is maradok,
mint kósza árnyék a nyári napsütésben.
Sok elhullajtott könny, mi szívből ered, vonja be örök nyughelyem,
s minden csepp éltető magja emlékem hamvas virágának.

2015.

Apám beképzelt és arrogáns volt,
állandóan járt a szája.
Azt hirdette hogy ő zseni,
hogy mindenki őt megcsodálja.

Megcsalta az anyámat,
a nőkkel tiszteletlenül bánt,
de önmagával szemben
tiszteletet megkívánt.

Ha mertem vele különbözni.
rettentően pipás lett.
-Én hozzád képes isten vagyok –
volt a durva felelet.

Az árnyékában nőtem fel,
Csak ő volt aki szóhoz jutott.
Mindenről volt véleménye.
Akadt-e ki többet tudott?

Voltak akik imádták,
de épp annyian kizárták.
suttogtak hogy pedofil,
akár ínycsiklandó krokodil.

Kihaltak a barátai,
más ritkán állt szóba vele.
halálra itta magát.
Áldja Isten, egye fene.

Hétköznapi pszichológia…

(leoninus)
Felnőtté válás zavaros katyvaszban, az élethelyzetek azonos sokaságában…
Igazodni kapunyitási pánikokban és vicces vagy kínos szituációkban…

(HIQ)
Emberek!
Sorba beállni!
Életrend!

(Bokorrímes)
Kínosak a félrecsúszott, introvertált emberek szorongásai,
Az életet hosszasan élőnek generációs szorongásai,
Illetve a női nemnek érzékenység típusú szorongásai…

Kik történetükkel -futótűzként- lettek széles körben népszerűek,
A jellegükkel, vagyis azzal, hogy a felvázolt élet helyzetükkel,
Másokban mindig érzelmeket generálóknak, ritka helyzetükkel.

(3 soros-zárttükrös)
A legnagyobb baj, ha katyvaszban a szerencse kicsit sem turkál,
Hagyja embert szenvedni, szenvtelen… valamiért csak nem jussál…
A legnagyobb baj, ha katyvaszban a szerencse kicsit sem turkál.

Valójában maga az élő katyvasz már lehet sorstragédia is,
Valójában a katyvasz jelenlét, már számolatlanul életbázis…
Valójában maga az élő katyvasz már lehet sorstragédia is.

Azonban én nem tudok semmilyen fajta, remélt-elérhető segítségről,
Itten valósan, segítőkészen, érthetően beszámolni, vitézségből…
Azonban én nem tudok semmilyen fajta, remélt-elérhető segítségről.

(senrjú)
Faramuciság
A lét vad sorsrontása…
Ha még… faksznis is!

Vecsés, 2017. november 2. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.
’Faramuci’ – tempós eljárás, ’faksznis’ – bogaras.

8 óra pihenés, 8 óra szórakozás…

Biz’ nyolc az óra,
Többfelé szétszórva,
És nem csak virradóra!
Bizony, csak nyolc az, az óra...
Mondják, a munka csak nyolc óra,
És tán' a pihenés is nyolc óra?
Én három műszakba járok melóba!
Vad szórakozás sem lehet, csak nyolc óra?
Hajnalban megyünk haza, nem majd virradóra?
Ha délutános vagyok, szökjek, mint a katona?
Álmodozok, milyen lehet a háromszor nyolc óra...
Be vagyok csapva, melósnak nem jár háromszor nyolc óra...

Vecsés, 2018. augusztus 4. –Kustra Ferenc József- A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: A

Aranyban úszó
Fények, Balcsi hullámon…
Meditálás-csend.
*
Csak ülök a partodon és gyönyörködök benned,
Mélázok azon, hogy mi lenne velem nélküled…
A gondolatok szálldogálnak, de nincsen semmi mozdulat,
A gondolatok inspirálnak, de nem mozdul a hangulat!

Messzire lát a fény a nagy tónak a partján,
Magába zárt a csend, az önön, vallomásán.
Látom, hogy a Nap lassan igyekszik, hazamegy, lepihenni, lenyugszik,
Utolsó sugarai a pihenő arcomat, bíborral átfestik.

A tó mélyén látszik már az erősödő sötétség,
Az ég még nem fekete, de látható a szürkeség.
Az utolsó, táncoló fényeket nézem a hullámokon,
És várom, hogy az est, ebből valami szépséget kihozzon…

Látszik, hogy nem is vagyok egyedül, velem szemlélődik az alkonyat,
Látom, hogy vizsgálódik egyenként, nézegeti bíboros habokat.
A hallgatás, mint szörny, velem van, mozdulatlan merengést is letipor,
A víztükör is lassan sötétedik, már be is lepte a szürkés kór…

Alkonyba beburkolózva, magamban ültem a parti köveken,
Magamra öltöttem a bíborpalástom, csak magamra tekertem…
Rájöttem, hogy míg a hullámok közé süt még, be a fény,
A szívnek nincsen késő este, fényben élni van remény.
*
Már fényravatal
Készül, estet temetjük.
Hal, már nem ugrik.
*
Sok lélekvesztő
Lassan kikötőbe ér.
Köztük, matracok.
*
Már a Hold feljövőben és hoz magával tán’ mini dagályt,
És csak bízni lehet abban, hogy reggelre meghozza apályt.
A csend süket bilincsét a lemenő nap kiterítette,
Lehet, hogy a hallgatás a sírunk? Mi az éjjel szégyene?

Jó itt a parton, szúnyogokon kívül más nem zavar.
Ők is hangtompítót használnak, ez benne a csavar…
Itt ücsörögni, élvezni a mi tavunk közelségét,
A csend élménye, mint az is, hogy várni est szürkeségét…

Bízhatunk abban, hogy a reggel, jobb, új napot hoz nekünk…
A Balcsi a milyenk, új nappal meg, valamit kezdhetünk…

Vecsés, 2015. augusztus 30. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjúban…