Idő 
Értékelés 
Értékelés Haikus meditáció
Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.
Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József
Úgy tűnik, a bárányfelhők, már téli szállásukra vonultak,
És a mostani helyzet, hogy komor hófelhők erre vonulnak…
A könnyű esti szél, dúdolgatva havazást ígér... varjúknak?
*
Komor hófelhők
Mint, ég boltozatai.
Nagyon fog esni?
*
Csak negyed gőzzel
Közeledik havazás…
Sok kristályszemcse.
*
Bimbók elfagynak,
Ők már nyomot nem hagynak.
Hópehely készül.
*
Nyírerdőkben fagy,
Dérből, egyetlen páncél.
Hideg víz… kemény.
*
Pokoli manőver, ez a hosszú ég-elfoglalás,
Ahogy sötétedik, úgy egyre kisebb a láthatás.
De, majd a hótakaró világít, mint egy nagy lámpás!
*
Vastag hófelhők
Elnyelik a hegyeket…
Látótávolság.
*
Nagyon fúj a szél!
Mit szél?! Jeges fuvallat!
Didergős idő.
*
Felszakadt a tél
Zúzmarás zimankója.
Napfény lehelet.
*
A tél eljövend,
A hó betakar mindent.
Hideg lesz az úr!
*
A tócsa merev,
Esőcseppek koppannak.
Fagyott víz… csúszik.
*
A már korhadt fa
Fázósan árválkodik…
Ágak között szél.
*
Téli fa-levélt
Halvány holdfény világít.
Szellő körbe-leng.
*
Tavasz után nyár,
Ősz után meg majd, tél jön.
Mindenki fázik.
*
Jól rám borultak
A didergő hajnalok.
Reggel, fázós csend.
*
Én is meghalok…
Fagyott földben nem lesz sír.
Kripta… jéghideg.
Vecsés, 2014. november 30. – Kustra Ferenc József
Logikus a télben…
Megyünk, csúszkálunk, a havon, jégen,
Mindez fölöttébb veszélyes télen.
A nagy örömből az következhet,
Hogy elesünk, és a lábunk törhet.
Életszerű télen…
Ha valaki elcsúszik télen, a jégen,
Akkor felmerülhet, hogy bizony, nem vétlen.
Elesett, gondatlan volt, mert nem vigyázott,
Azt hitte lehet… ő, a jéggel cicázott.
Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József
Megyünk, csúszkálunk, a havon, jégen,
Mindez fölöttébb veszélyes télen.
A nagy örömből az következhet,
Hogy elesünk, és a lábunk törhet.
Életszerű télen…
Ha valaki elcsúszik télen, a jégen,
Akkor felmerülhet, hogy bizony, nem vétlen.
Elesett, gondatlan volt, mert nem vigyázott,
Azt hitte lehet… ő, a jéggel cicázott.
Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József
A madarak leülnének, már pihenni, nem szárnyalók,
De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok…
Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók…
Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy,
Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy…
Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy?
Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat,
Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat…
Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat.
A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók,
Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók…
Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók.
Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József
De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok…
Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók…
Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy,
Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy…
Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy?
Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat,
Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat…
Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat.
A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók,
Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók…
Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók.
Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József
Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
Erre senki nem
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
