Verset írok monotonon,
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.

Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.

Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.

Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.

Budapest, 1998. július 29. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia: De akkor ki a normális?

Fölöttébb sajnálom a tumultuózust benne fejembe.
Egymást akarják kiszorítani a sok torlódott renyhe,
Meg a ritkás gondolatok precízen egységes rendszere.

(Senrjon)
Jó lenne tudni jövőt,
Ismerni az összetevőket.
Okosabb lennék…

(3 soros-zártükrös)
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,
Középen hagyom élvezve táncolni a három pontokat!
Felkiáltójelek nagy halmaza foglalja a sarkokat,

(Senrjon)
Ötlet-hegyek halmaza,
A létünk továbbhaladása.
Butaság tarol.

(3 soros-zártükrös)
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,
Lélek… mindent összevetve tán' legjobb a magányban…
A hülyeség, csak úgy dühöng a tumultuózusban,

(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Ember, biz' embernek a farkasa,
Ember, a boroshordó csaposa,
Ember, a létének a mumusa,
Ember, félelme generálója!

Rájöttem, az akaratosság nem a legcélszerűbb jellemvonás,
Aki akaratos, abban föltehetően nincs más jellemvonás.
Benne a fölhalmozódás, bizony lehet, mind, káros jellemvonás…

(3 soros-zárttükrös)
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat,
Már büdösödnek, de a vers kiengedi a szagokat…
Vas húrok tarják össze a tumultuózus sorokat.

(Anaforás, belső rímes)
A semmi lehet a végtelen akaratgyengeség jele,
A semmi, amikor már az életet megette a fene.
A semmi, amikor a gondolat már nem kiviláglik,
A semmi, amikor a gondolat lassan, de szétmállik.

(3 soros-zártükrös)
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,
Tudom a receptet, át kéne adnom mindenkinek!
Neki is kellene veselkedni a vad semminek,

(Senrju)
Lét, éh-óhaján
Boldogságot játszani.
Kotta, miért nincs?

(Anaforás)
Semmiből vajon lehet-e nagyot építkezni?
Semmiből tán’ még gátat sem lehet építeni?
Semmiben fellelhető-e a tumultuózus?
Semmiben, vad gondolatokban van-e sok suskus?
Semmiben írva van, hogy kis az okos és ki nem?
Semmiben ki, aki segíthet? Mily’ az életem?

Vecsés, 2020. szeptember 2. – Kustra Ferenc József

Légy büszke az édesanyádra,
hisz neki te vagy az egész világa!
Nincs is más vágya,
csak gyermekét boldognak lássa.
Anya ki védett, óvott,
ki rád testében vigyázott,
kilenc hónapig méhében hordott,
fájdalmat nem ismerve, neked éltetet adott!
Az édesanya az egyetlen,
kinek két szív dobott testében,
minden édesanyát isten sokáig éltessen!!!

(Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes)
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra,
Nekem már nincs indíttatásom, várni csókodra…
Nekem már nincs erőm egy újabb sokk fordulóra.
*
(Anaforás, 3 soros-zártükrös, belső rímes, önrímes)
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat,
Vágyam nem teljesült, de álmomban elvettem csókodat…
Vágyam nem teljesült, sohse kaptam meg vágyott csókodat.
*
(Septolet)
Élmény volt,
Szívembe hatolt.
Letarolt…

Ez is valami,
Több mint semmi…
Emlék legyezi…
Temeti!
*
(Anaforás, bokorrímes)
Csókod, nekem nem is volt megírva,
Csókod könyvben nem is volt beírva…
Csókod, nekem már nem lesz felírva.
*
(Anaforás, 10 szavas)
Az emlékem csak ennyi,
Az egész egy nagy semmi…
Akarni?
*
(6 soros versben)
Ó te bűnös asszony, jól felébresztetted az álmom,
Az óta is minden reggel újra csak terád vágyom…
Ó te bűnös asszony, hiányzol a létemből, ezt akartad?
Sikerült neked, hogy emésszem magam, tényleg, mint akartad…
Ó te bűnös asszony, ha meghalok, akkor a rád-vágyómban megyek el,
De, már nem láthatlak, messze leszel, nem csókolhatlak, karod nem ölel…
*
(Anaforás, bokorrímesben)
Bennem marad örök hiányod,
Bennem már nem fog élni másod…

Vecsés, 2021. március 13. – Kustra Ferenc József – íródott: a beteljesületlen csókról… Önéletrajzi írás.

Hmm… már látom, hogy olyan vagyok, mint egy pici ólomkatona,
Belül, a saját életemnek az el nem mozduló, súlya…

De… az is látom én, már elhomályosodott tekintettel,
Hogy mások azok, akik mozgatnak, nevető tekintettel…

Csak… mindent további nélkül rakosgatnak a harcmezőjükön,
Én meg helytállok a vártán, ettől tobzódik öröm, lelkükön…

Meg… ólomkatona örök darab, ha festéke le is kopott,
Mert a beolvasztós halálig használható… mint öreg kokott…

Biz’… ez az élet oly’ nagy örömmel nem átkozta a katonát,
Mert ő csak fogja a puskáját, és folyvást így láttatja magát…

Hát… ez csatamezőn, puskával kézben, kopott felszereléssel,
Maga a hiányos lét, teletűzdelve út-létkereséssel…

Látom…, hogy ez a harcmező csak az ártatlanok bárkája,
Elsüllyednek! Míg gazdagok ívelésének röppályája.

Jaj, …! Ez oly' gyötrő mozdulatlanság… mit rám szabtak az öntéskor.
Meg már nem is látszik, mily’ volt a festéskor a ruha öltéssor…

Ha… volna nekem loboncos hajam, ami lobogna a szélben,
Hagynám és pihenőben leülnék egy fa nagy árnyéka-szélben.

Juj, …! De nagyon nagy izgalommal várom
Mikor osszák már nekem az obsitom…

Erről… persze csak, állva álmodozom,
Mert rám szabott sorsom át nem hághatom...

Lesz(!) itt vég beolvasztó kemencében,
Ha nem vesztenek el a harc hevében…

Vecsés, 2015. április 6. - Kustra Ferenc József