Lágy bársony kehely,
Reményt parázsló szépség.
Piros-pozsgás lét.

Nyári csókot küld,
Ábrándos gyönyörűség.
Pipacs-szerelem.

Kalászban parázs,
Tüzel a naplemente.
Pipacs szirom ég.

Mezei álom
Ringató bíbor tenger.
Hullám-ölelés.

Kigyulladó est
Pipacsrengeteg felett.
Virág-lángolás.

Mint isten lelke,
Selymes pipacsok felett...
Béke-galamb száll!

Dunatőkés, 2024. június 18. - íródott haiku csokorban.

Suttognak az esti fények,
Elbujkálnak, mint a kémek.
Csodaszép a Balatonunk,
Családtag, ő a mi tavunk.

Fény játékát hullám tőri,
Emlékét csak szemem őrzi.
Zöld szivárvány a víz színe,
Tőri; hal háta ezüstje.

Nap sárga és szivárványos,
Sötétlő fénye talányos.
Vízfelület tükör sima,
Rossz idő biz'… nem lesz már ma.

A fények csak sutyorognak,
Lassan-lassan elalszanak.
Tó és halak csendesednek,
Emberek is hazamennek.

Ülők és nézem e szépet,
Közben meglelem békémet.
El is szunnyadok békében,
Igaz álom tengerében.

Tengerünk e szép Balaton,
Szeretjük őt, nagyon-nagyon.
Ő hazánknak az ékköve,
Utódok… jövő őrzője.

Természet kell jövőhöz
Szépséget őrizni maradón…
Társunk… természet!

Majdnem csak
Rajtunk múlik lét…
Őrizzük!

Vecsés, 1999. június 27. - íródott versben, senrjúban és HIQ -ban.

Az erdőtűzről, haikuban…

Forró erdőtűz
Tombolva pusztít mindent.
Életek vége…
*
Forró erdőtűz,
Elérte, erdészházat!
Mentség már nincsen.
*
Forró erdőtűz
Kis tó partjáig hatolt!
Víz, nevetve néz…
*
Forró erdőtűz…
Őspark rész, vadregényes.
Több kis zuhatag.
*
Forró erdőtűz,
Kisállatokat üldöz.
Nagy, lábát tőri…
*
Tüzek tengerén,
Fű kiég, föld hólyagos.
Évszaktombolás!

Vecsés, 2017. május 8. – Kustra Ferenc József- Íródott: fél haiku-láncban.

Mese-mese mátka…

Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!

Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…

Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...

Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.

Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.

El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.

Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…

Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!

Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!

Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?

Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.

Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…

Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…

Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!

Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!

Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…

Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József

Mit süllyed hajónk? Már korlátig ér a víz.
Ha én megtudhatnám, ez az út hová visz?
Hah! Most látom a tengeren nincsen is út!
És ha nincsen, hogyan is volna kiút…

Csak a zordság, meg a nagy fenyegetettség!
Másnak képe, hogy én vagyok az ellenség?
Van ilyen is, elfogadom, ez az élet,
De ha lehet véleményem, ez nem élet.

Vecsés, 2002. július 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!