Rian fejemben a fagyott sejttömeg.
A puszta szeretetből katasztrófa
Épül, véres agyam vár parancsszóra.
Analízál majd kételyt szór a löveg.
Eddig jó lélek hordozója voltam,
Mégis elönt a tengernyi aljasság.
Pillanat tört e reám, mint balgaság
Vagy a pillanatba magam tapostam?
Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.
Mindig is ott volt a mezsgye, amin túl
Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.
Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.
Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.
Igaz jót kerestem, szépet találtam.
Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,
Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.
Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.
Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
A puszta szeretetből katasztrófa
Épül, véres agyam vár parancsszóra.
Analízál majd kételyt szór a löveg.
Eddig jó lélek hordozója voltam,
Mégis elönt a tengernyi aljasság.
Pillanat tört e reám, mint balgaság
Vagy a pillanatba magam tapostam?
Mérhetetlen gonosz, igazán emberi.
Mindig is ott volt a mezsgye, amin túl
Mindent mi vagyok a vágy felülmúl.
Zsigeri célomnak nem tiszták eszközei.
Kegyetlenül hasogatja lelkem a leány.
Igaz jót kerestem, szépet találtam.
Főbűnök táncolnak, én is beszálltam,
Egyik hívja másikat, nem nehéz talány.
Mivé lettem én? Bölcs vadállattá.
Mi voltam? Ember ki nem válhatott naggyá.
Szenvedéllyel nézlek,
Jegyed van a szívembe,
De más vonalakon bliccelsz.
Azokon biztos sok a megálló.
Hagyom az agyalást,
Büszke vagyok magamra.
Józan vagyok, de semmi érv.
Várom a nyáltengert.
Bugyog a vér ajkaidban,
Mindenféle vérsejttel tele.
Szerencsés egy banda.
Kérlek, ne használd.
Szívemet hányom eléd.
Nincs nálam, külső zsebben se.
Talán Otthon hagytam, de
Elmúltam már tizennyolc.
Jegyed van a szívembe,
De más vonalakon bliccelsz.
Azokon biztos sok a megálló.
Hagyom az agyalást,
Büszke vagyok magamra.
Józan vagyok, de semmi érv.
Várom a nyáltengert.
Bugyog a vér ajkaidban,
Mindenféle vérsejttel tele.
Szerencsés egy banda.
Kérlek, ne használd.
Szívemet hányom eléd.
Nincs nálam, külső zsebben se.
Talán Otthon hagytam, de
Elmúltam már tizennyolc.
Tenger partján gyönyörködtem,
kősziklákon lehevertem,
csodáltam a hullámokat,
benne a virgonc halakat.
Messzi hajó csendben úszott,
árbócai alig látszott,
tenger zúgás elaltatott,
hozott nekem csodás álmot.
A kék égben, napsütésben,
lágyan öleltél kedvesem,
szavaid oly' édes nekem,
karjaidban énekeltem.
Ölelj, ölelj én kedvesem,
kezeimet el ne engedd,
ne legyen csak szívem álma,
szereteted megtaláljam.
kősziklákon lehevertem,
csodáltam a hullámokat,
benne a virgonc halakat.
Messzi hajó csendben úszott,
árbócai alig látszott,
tenger zúgás elaltatott,
hozott nekem csodás álmot.
A kék égben, napsütésben,
lágyan öleltél kedvesem,
szavaid oly' édes nekem,
karjaidban énekeltem.
Ölelj, ölelj én kedvesem,
kezeimet el ne engedd,
ne legyen csak szívem álma,
szereteted megtaláljam.
Tengerparti homokban,
Nyomok a homokban.
Homok a tengerparton,
Nyomok a tengerparton.
Ne ragozzuk ezt a kérdést,
Tegyünk fel egy újabb kérdést:
Homok-e a nyomunkban
Vagy
Nyomunk-e a homokban?
Budapest, 1997. február 10. – Kustra Ferenc József
Nyomok a homokban.
Homok a tengerparton,
Nyomok a tengerparton.
Ne ragozzuk ezt a kérdést,
Tegyünk fel egy újabb kérdést:
Homok-e a nyomunkban
Vagy
Nyomunk-e a homokban?
Budapest, 1997. február 10. – Kustra Ferenc József
Végigsüvölt…
Hangos szél... végigsüvölt a háztetőn,
Dübörögve... mint lovas had a mezőn.
Engem üldözne, de én lekushadok,
Védelmet ellene, sehol nem kapok.
Elvagyok, mint cirkáló a tengeren
Egy csóró pórnép vagyok a végeken.
Én lennék más... pici szerencsém volna,
De nincs (!) csak a pech szól... utolsó szóra.
Már kitörnék, mint bika karámjából
Mert már elegem van az olcsóságból…
Én megtennék többet is, ha tudnám mit!
Fogadnám, bárki... őszinte segélyit….
Vecsés, 2002. december 20. – Kustra Ferenc József
Hangos szél... végigsüvölt a háztetőn,
Dübörögve... mint lovas had a mezőn.
Engem üldözne, de én lekushadok,
Védelmet ellene, sehol nem kapok.
Elvagyok, mint cirkáló a tengeren
Egy csóró pórnép vagyok a végeken.
Én lennék más... pici szerencsém volna,
De nincs (!) csak a pech szól... utolsó szóra.
Már kitörnék, mint bika karámjából
Mert már elegem van az olcsóságból…
Én megtennék többet is, ha tudnám mit!
Fogadnám, bárki... őszinte segélyit….
Vecsés, 2002. december 20. – Kustra Ferenc József