Szürparanokromenoi-Korponai István

Édes hársillat úszik lebben
a légben ősi utak titkok őrzői
Simogass mint az angyalok szárnya
s nagy busa gonosz fejem lehajtom.
*
Valaki mindig hiányzik bénult
szívünknek az édes pillanatból,
hogy az élet,lelketlen,rongy,hazug
nótája,megszentelt ima,ima maradjon.
*
Istenek ők,gyermek ember Istenek
remegő szemű hajósok a végtelen tengereken.
Nincsen e világon számukra áldás,semmi.
Sorsok,véres harcos sorsok az övék
Árulás ,veszteség koszorúi,babérjuk.
*
Hogy kik voltak ők? Oh Máriám!
Tavasznak nyitói tört oltárok között
A Magyar mezők romlatlan gyermekei
Vizek szentelői kiszáradt medrekben.
*
Valakik mindig hiányoznak az édes
pillanatokból,hogy Teremtő Istenünk
az itt hagyottakat fájdalmuktól
megőrülten az életért szeresse.

Ha válladdal nem tartasz engem,
s karóként nem óvsz a világtól,
ha máshol vagy, nem két szememben,
gyenge szavak hullnak a számból.

Tagjaim elerőtlenednek,
ha nem vagy mindig közelemben.
Csak létezem, de nem teremtek,
s hullni látom mind, ami lettem.

Ha néha egy-egy nap elragad,
tolvajlásába elkárhozom.
Égve felsercen a ?nem marad!?,
pedig tudom, hogy nincs rá okom,

mert visszajössz újra és újra,
mint vad viharok után a Nap.
De ma még saját dalát fújja
e halott, nélküled-pillanat.

Egy fél ország nyújtózik köztünk.
Vad füvek, erdők, s beton éke.
Felsejlik, hisz oly nagy a csöndünk,
hogy aki elment, hazatér-e?

A tavasz kinyílt, lassan a nyár?
S csak ragasztgatom széttört álmom.
Mint fészkétől elárvult madár,
téged kereslek minden ágon?

A gyermek
elment
s többé
nem jön
vissza
lehet
tavasz
nyár
ősz
tél
árva lett
a hinta
nem
mondja
többé
senki
hogy
hinta
palinta

Hangodból
mint a
tavasz
virágzik
a
nevetés
csókok
kószálnak
az
utcán
megölelnélek
ha
megölelnél

Gázláng életem
vibrál a sötétben
nincs is egyebem
csak két kinyújtott
könyörgő tenyerem
teérted

messze vagy

itt tavasz virágok nyílnak
s lázas illatok
száz karú öleléssel
várok rád
s virrasztok érted mint
éjszaka a csillagok

suttogó sóhajaidat
keresem
ne kérdezd hogy
miért akarlak

szívdobogva várom
hogy átölelj, hogy lázas
borzongással húzz magadra

százszor csókolnám
csókjaimat a szádra
szép asszonytested
minden
gyönyörű vonulatára

Jaj ! a sötétlő
hozományra !

Gázláng életem
vibrál a sötétben
nincs is egyebem
csak két kinyújtott
könyörgő tenyerem
teérted