Hétköznapi pszichológia

Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…

Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.

Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!

Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.

A langy meleg földet olvaszt,
Tábor tűznél sámán kotyvaszt;
Tavasz mámort, hangulatot,
Elvarázsolt busó táncot.
Dobverővel ritmust kavar,
Kántálása nagyon pazar.
Az ütemre bocskor dobban,
Misztérium szívben lobban.
Messze űzi borús napot,
Deres ködöt, búbánatot.
Derűt kínál, boros kutat,
A zord télnek fityiszt mutat.

Hajtja vadul fellegeket
Kíméletlen csípős szél,
Jöhet farsang, tavaszváró;
Az úr itt még fagyos tél.

Torkos népség buja tánccal
Temetik már a telet,
Mindegyiknek kijár néhány
Mézes, mázos fánk szelet.

Világszerte népszokások
Csalogatják víg tavaszt,
Tábortűznél harsány kedvvel
Busók űzik a ravaszt.

Hamis az arc, megtévesztő
Maszk mögött a valóság,
De az évszak átlát rajta,
Hiába a turpisság.

Majd ha eljő az ideje,
Téltemető virága,
A jeges dér is felenged
Tavaszt hint a világra.

Ó, de ravasz a tél…

(3 soros-zárt tükrös)
Reggel kinéztem tiszta ablakomon,
Éreztem rögtön a hideget, fájón…
Reggel kinéztem tiszta ablakomon.

(Bokor rímes)
Nem mozdult, mért is, talán eltörte a lábát?
Deres a beton, azon elcsúszhatta lábát?
Szerintem az jár igy, aki elkezd ravaszkodni,
Meg is érdemli… micsoda dolog igy bejutni?

(3 soros-zárt tükrös)
Fájdalmas nyögése selymesen selyem sima,
Lenge-hideg szellő csak fújja ide-oda…
Fájdalmas nyögése selymesen selyem sima.

Felhő nincsen igy korán reggel,
Mindent látok még csillagfénnyel…
Felhő nincsen igy korán reggel.

(HIQ)
Igy jár ki…
Más udvarában…
Szab. sértés!

Most mi lesz?
Tavaszig marad?
Lét halad…

Vecsés, 2024. november 23. -Kustra Ferenc József- írtam: évszakváltásra, alloiostrofikus vers-formában.

Elmerülök rideg élet-óceánba.
Nézem, könnyben úszok én a valóságba…
Érzem, hogy pánikban a lelkem-testem,
De lehet, hogy késő… immár elvesztem?

Kiúsznék én partra, de mind visszalöknek,
Látják, hogy nem jövők, ők szedelőzködnek,
Mennek is legott, tán’ mert van nekik hova.
Én is mennék, de úgy kellene egy csoda…

Futok én a sors elébe,
Ezt teszem már sok-sok éve,
De a fránya kikosaraz,
Így múlik a sok-sok tavasz.

Elveszettség ellen van-e már orvosság?
Feltalált lett-e már a sok-sok okosság?
Mert az én sorsom, bármit kértem nem adta,
Amit és szívből akartam, megtagadta!

Én sokfelé jártam, reggel korán keltem,
„Aranyat” kerestem, szegénységet leltem.
Öregszem, már nem megyek én a sors elébe,
Tudom, előbb-utóbb eljön... élet vége.

Vecsés, 2014. november 25. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.