Én nem akartam nagy lenni mint mások
csak segíteni néhány emberen
kinek sorsa keserűbb mint másé
kinek rózsa helyett csak tövis terem.

Én nem akartam több lenni mint mások
csak meghúzódni halkan,csendesen
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
hogy a tövisét ne érintse meg.

Én nem akartam úgy tenni mint mások,
én nem gúnyoltam senkit sohasem,
mert akinek hűvösebb az árnyék
az a fájdalmát is másként éli meg.

Én nem akartam oly messzire menni,
s most mégis eltűnök némán,hirtelen,
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
tövisektől vérzőn némán,csendesen.

Az én drága ki unokám
úgy hív engem: Tata,
olykor azt is hozzáteszi,
hogy Te nagyon buta.

Buta lennék? Talán, lehet,
korom nyomokat hagy,
elszáll néha a gondolat,
akkor kihagy az agy.

Feleségem meghallotta,
hogy hív az unoka,
eszébe jutott hát Neki
egy hasonló csoda.

Ösztönösen, vagy akarva
azt mondta: Te Tatu,
én pedig azt mondtam Neki,
akkor Te vagy Mamu.

Játszadozunk, diskurálunk,
egymást mosolyogjuk,
szórakozunk, mint két gyerek,
egymás kezét fogjuk.

Nemrég múltam el tizennyolc,
fiatal a korom,
ilyen az én Tata sorsom,
ezt örömmel mondom.

Ti férfiak,kik egyre azt mondjátok
nem értenek meg titeket talán
s mégis mindennap új kalandra vágytok
keresve a rég elmúlt csodát.

Felkorbácsolt vágyaitok húrján
mért vágytok mindennap másik nő után?
Hisz ott áll mellettetek, kit a sors elrendelt
ki jóban-rosszban megbecsül talán.

Miért tiporjátok gyönge fájó szívét
felajzott vágyakért pőrén, ostobán?
Tönkretéve minden vágyat és szerelmet
s cserébe kapjátok a társas magányt.

És ha egyszer végül egyedül maradtok
nyüszítve, sírtok mint kóbor kutyák
pedig ti tettétek tönkre ami szép volt!
Mért nem értitek meg?Nincsenek csodák!

A világ már túl sok nekem,
Túl sok arcát képes megmutatni.
... De mégis túl kevés ahhoz,
Hogy minden rejtek zugát felfedezzem.
De miért jó úgy, ha a semmiért vagyunk teremtetve?
... Vagy mégsem?
Talán majd odafentről jön egy jel,
S az életünk is új célt fog kapni.
A világból kifutni,
Elmenekülni sorsunk elől a legkönnyebb,
Valószínűleg a legjobb döntés is lenne!
De akárhová menekülj is,
A végzet hosszú keze bárhol utolér.
Az mégis más lesz, máshol, bárhol,
Egy szebb világban!

Vártalak téged hosszú éjszakákon
vártalak hosszú hónapokon át
mégsem hittem hogy megérkezel hozzám
csak az ösztönöm súgta meg talán.

azután jött egy hideg őszi éjjel
s te jöttél hirtelen,váratlanul,
mikor megláttalak rögtön úgy éreztem
te vagy a világon a legszebb kisfiú.

Azóta úgy érzem beteljesült sorsom
s ha arcomon simít csöppnyi kis kezed
nincs nálam boldogabb ezen a világon
szeretlek téged, édes gyermekem!