Hallgatom szavaid...

Hallgatom szavaid,
S mond el nékem gondjaid,
Ne bánkódj a világ miatt,
A sors utat mutat.
Éljük meg a szerelmet,
S váljunk eggyé szerelmem.
Poros az út, de nem sima,
Ha leseprem, mutasd az utat.
Mutasd az utat, ami a szívedhez vezet,
S hozd közelebb hozzám, rózsás tekinteted!

Lépjünk egy világba, hol nem honol semmi dac.
Lépjünk egy sorsba, ami nem kiállt, mint a dal.
Lépjünk a csendbe, mely megnyugtat.
Lépjünk az életbe, mely lángra fakaszt.
Hozzunk egy jövőt, mely boldogságot ad.
Hozzunk egy döntést, mely megváltoztat.
Lépjünk túl mindenen, mely haragot szül.
Hozzunk egy jövendőt, mely szeretettel teli.
S lépjünk egy világba, mely örömteli.

„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit

„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!

Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.

Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.

Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.

Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.

Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.

Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.

Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.

Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.

Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.

Titkold el szíved,szenvedését ,
ne halld a sors gúnyos nevetését.
Sírni lehet de nem érdemes.
Szíved bárhogy fáj ,nevess!
Csak gondolj rám,és szeres !

Apró levelein csillámzó holdfény
Cserben hagyva, drága, könnyet húllva
Szent éj
Kár - e, mi szótlan?
A hátrahagyott, szélbe kapott,
Csendben lévő szólam,
Ha már nincs más, mit mi múltuk hangot lopott szótlan
Bukkanó-szakadék, mi
Manipulatív,
S ártatlan
Áltat - e még ha egymás szemébe
Könnyesen nézett hajdan?
Fátyol hull az arcra
S szíve roppant, lehunyt szemmel
Nem szállt be e lélek maró harcba
Hisz várja Az út,bosszú, sors, fájdalom
S Nincs vége minélkül szánthatom
Fel
Én?
A nyomor szülte sorsot
Fáradhatatlan ifjak, idősek, szerettek
Holott szívünk egy, tiszta, becses
S mégis ingadozva, határozottan jeges
A gondolat, mi reánk hull,
Egyek vagyunk, határon át - határon túl.