Különleges, ünnepélyes alkalom,
Az életben egy sorsszerű vonzalom.
Pillanat műve találkozni olykor,
Ám, ez a pillanat egy életre szól!
Tudod jól, ahogy a szemébe nézel,
Nem földi szerelem az, amit érzel!
Szemek tükrében áthatol a lélek,
Rögtön érzed, amint lelke megérint téged.
Megszűnik a világ körülötted,
Lélegzet eláll, s a hang fent akad,
Csak a test bizsergése mi megmarad.
Megszűnik a léted- e világban,
Csak őt látod a külvilágban.
Nem fontos már léted, sem életed,
Legfontosabb számodra az Ő élete.
Megszűnnek vágyaid létezni,
Lelkedre száll nyugalom és béke.
Mélységes szeretet, mely átöleli lelketek,
Életben, Őt soha el nem feleded.
Alakuljon bárhogy majd az életed,
A sors könyvében már Ő a jegyesed!
Nem férhet hozzád többé senki,
Mert, szívednek kulcsát már Ő őrzi!

Egyedül éltem életem, de boldogan,
Nagy szerelmet jó Isten elém hozta.
Váratlanul bukkant fel életembe,
Miért történt, akkor nem értem.
Különleges, mély érzelem,
Nem szokványos földi szerelem.
Megijedtem, ahogy ráeszméltem,
Imában a jó Istent ezerszer kértem,
Ezt az érzést vegye el tőlem!
Sokáig küzdöttem ellene,
Nem akartam, nem kértem!
Hiába, porba hullott kérésem.
Mind e közben gyötörtek fájó érzések!
Hiányod miatti szenvedések.
Minél inkább próbáltam eltemetni,
Annál inkább kezdett felerősödni.
Nem volt hát mit tennem,
Megadtam magam, s győzött az érzelem!
Kérdéseimre a választ, megkaptam sorban,
Találkozásunk meg volt írva sorsunkban.
Összeköt minket lelkünk egysége,
Rezgésünk egy dallamra szól az égben.
Így még nem szerethettek téged,
Nem felejtelek el, amíg élek!

Sorsomat már fent megírtam,
Ám, leszületéssel felejtődnek a megírtak.
Nem értettem a történtek okát,
Tudtam, senki sem kerülheti el sorsát!
Szükség volt a más állapotra,
Hogy bekövetkezhessen a csoda!
Nagyon féltem, de hittem,
Istennek célja van velem.
Mély álom után, ébredéskor,
Már megjutalmazott Istenem!
Átélhettem más állapotban a létet,
Ébredéskor áthozhattam a képet!
Aranyszínű energia függöny kísérte érkezésem,
Ahogy a csillogó fénykapun átléptem.
Csodálatos fátyolként lebbent a térben,
Köszönöm Istenem, hogy ezt megértem!
Míg mély álomba merülve nézegettem,
Láthattam, hogyan dolgoznak értem!
S ahogy, lélekként közlekedtem,
A lélekpáromra ráismertem!
Amit, földi testünk addig eltakart,
Azt, a lélek most könnyen áthidalt.
Földön túli érzést magammal hoztam,
Mely ősi kötésünk által lángra lobbant.
Megtörtént hát a csoda,
Ehhez szükség volt a más állapotra!

Így egyszerűen, SZERETLEK!
Mindegy hol vagy, mit csinálsz,
Nem számít sem kor, sem foglalkozás.
Bár, tiszteletem irántad mélységes,
De személyedbe vagyok szerelmes!
Ismerem a lelked régóta már,
Lelkem, lelkedre oly sokat várt!
A sors életünk során,
Többször is segített,
De elmentünk egy más mellett,
Így, elkerülhetetlen találkozás kellett!
Hidd, el nem tehetek róla,
Már az első kézfogás óta,
Csak rád gondolok, rólad álmodok!
Megtettem mindent a felejtés útján,
Ám, harcom hatástalanul hullott vissza rám.
Könnyeim már elapadtak,
Olyanná lett, mint a kiszáradt patak.
Szemed ragyogása számomra a fény,
Minden reggel köszöntelek én.
Látom arcod és mosolyod,
Lelkemben szól kedves hangod.
Estenkénti imám érted szól,
Nevedet szívembe véstem jól!
Álom nélküled soha sem jön szememre,
Lelked tüze örökké él lelkemben!

Hitedre Tiborc
(a közmunkások dala)

Sorsunk bábeli szekerei itt
feszültek
ezen a földön, ezeken
az utakon s hiába
kapaszkodtak
karmai
ahogy változott az ég
úgy hullott itt áldás helyett
átok s úgy őröltek az istenek
egyforma malmai
hiába jártak lovak
szügyig az időben
hogy a kiáltást sem
hallotta senki
a míg álmodott a nép
arról ami nincs ? hű fiak
a romlásból
nem tudták kivezetni

Törvényei szerint forog
a világ befutja útját a fény is
legyen gazda vagy közmunkás
egyre megy
nem a jussa itt senkinek
a hallgatás
ha sorsa szóra kényszeríti
Karjaink lüktető istrángjai
hurcolják a kor talyigáit
megrakva a múlt málott
köveivel s mi
becsapott nemzedékek
viseljük sorsunkat ujabb
s újabb sebeivel
mert a népnek
nincs ege az útnak
csak erős a lejtmenet
az éhezőnek kenyér
kell és rendes munka
a munkanélkülinek
a gyereknek jó iskola
hogy tanulhasson


hogy ne legyen cseléd
se úrnál szolga,
de gyalázat
a rendszer elvette a létrát tőle
amin fölkapaszodhatna

Törvényei szerint forog a világ
befutja útját a fény is
dobok bőgők gitárok
váltsátok meg bűneitől ezt
a pökhendi világot
dobogjatok mégis
kürtök rikoltsatok
rikoltsatok a messzeségbe
még testetelen félelem
készül közöttünk
hogy szívünket mindennap
felélje - ne hagyjátok
dobogjatok dobok bőgők gitárok
lázítsátok fel értünk a világot


Tiborc mondta:
aki száz meg százezert rabol,
lészen Bírája annak, akit a
szükség garast rabolni
kényszerített ! ne hagyjátok
Ne féljétek !
fogjatok össze ti elnyomottak
ha ezen múlik az élet
s teremtsetek
munkát kenyeret magatoknak
ne hallgassatok
dobok bőgők gitárok
dobogjatok
dobok, bőgő gitárok
Tiborc hitére
riadót doboljatok !