(Bokorrímes)
Eső verte úton nyomorultul sántikál a sorsom.
Közben meg hallom, hogy dúdol: ’éltedet hátamon hordom’!
Nem érdekli, én mit gondolok, ő az én dudorászóm…
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze,
És majd a jövőt az új sötétben gyorsan kibetűzze…
Gázlámpák fénye erőlködik, hogy a ködöt elűzze.

Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom,
Hogy ezt a tetves irányítót követem... a balsorsom…
Eső verte az utat és most arra kószál a sorsom.
*
Nem tudom, hogy mi is várható és az meddig tart,
Csak azt tudom, sorsom a létével jól betakart.
*
(Septolet)
Mennék másfelé
Jófelé,
Élet az éjjelé…
Istené.

Köd sorsomnak segít,
A mindenit…
Engem dühít!
*
Kutyaszőrből van a sapkám meg az életem, takaróm,
Állítólag eső ellen jó, de hinni nem akarom.
A köd is eső, csak ő nem kívánkozik leesni,
Igy meg részemről, neki már nem tudok miben hinni!
Sorsom, amúgy csak magában, rohan előre,
Készíti nekem a zárótüzet… előbbre!
De milyen az ilyen sors,
Mert nekem biz' nem sármos...
*
(Senrjú)
Látom köd marad,
Sorsommal együtt halad.
Életutálat!

Vecsés, 2015. december 7. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Öregnek, mi az élet? Inalnak, az évek, szinte nyomukba sem érek.
Hol koszos hólében élnek életek, hol realitásban kényszerűen élek.
Cukros vagyok, de másféle ’kemény’ bajom nincs, mondják… életem egy kincs.

Néha jól-mélyen belenézek magamba és nem zavar pókháló a hajamban.
Kékességes égségben nappal-éjjel szépet keresek, jó mellett legyeskedek.
Hmm… a lelkem -érzem- még nem öregszik, fiatalos maradt, de ezzel nem kérkedik.

Azért nem baj, a balsorsom a himnuszát dúdolja, ezt a reggel is mormolja…
Föl kéne mennem a messzi magas hegyre, hogy lelkemnek legyen meg a kegye….
Nos, ma itt közeleg az éjes este, a messziben világít egy kemence…
Nézem a sötétedést, lesz itt lefekvés, de vajon reggel lesz-e fölkelés?

Vecsés, 2024. július 5. – Kustra Ferenc József- íródott önéletrajzi írásként, leoninus csokorban.

Nemcsak kútból lehet meríteni…

(3 soros, zárttükrös)
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél,
Pedig közben nagy szél nagy voltokról hosszan is mesél…
A remény mindig foszlik, ha megjelenik a zord szél.
*

(senrjon duó)
Jövőbe nem márthatom
Két kezem… múltba már nem lehet.
Sorsnak fintora!

Rőzseláng alkonyatkor,
De sötétség, már támadja is.
Sorsnak fintora!
*

(Sedoka csokor)
Élet-valóság.
Múltban már nincs semmítő,
Halál a nagy semmitő!

Élet-valóság.
A képzelet dolgozik,
Az álmodozás kopik.

Élet-valóság.
Villanásnyi kacagás,
Ez nem élet-aratás.

Élet-valóság.
Féltve őrzőtt hajtincsek,
Emlékként… múlt-bilincsek.

Élet-valóság.
Remény, soha el nem hagy,
Mert nem olyan, hogy elhagy.

Élet-valóság.
Hold ezüsttel világít,
Erről sors le nem szállít!
*

(HIQ trió)
Valóság,
A múlt egy forrás.
Valóság.

Régiek
A holmik… zárva.
Valóság.

Jó hárfa
Hangja messze száll.
Valóság.
*

(leoninus)
Nem szabad mindent magunkba zárva tartani, van olyan, amit el kell mondani!
A villanásnyi szeretet, szinte semmi, de azért jó, sőt, kell ezt is átélni.
Képzeletben jó, ha bejárjuk a csodák világát, olvassuk régek világát.

Vecsés, 2023. november 17. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Ötszáz évvel később vagyunk…

Jött a török, csak jött, mint áradat,
Fehér habbá hajszolták lovakat.
Szpáhik, akindzsik, a janicsárok,
Kezükben pajzsok és jatagánok.

Országot foglalni nem hagyhatjuk,
Sereggel hadba szállt: király urunk.
Lovakat nyergelték, megitatták,
Egész nemességet hadba hívták.

A véres kard eredménye az lett,
Mohácsnál véres, vesztett csata lett.
Széthúzott a magyar, nem ment oda,
Sereg másik része nem; nem, oda…

Tizennégyben a főurak összefogtak, ez örömteli tény
Lenne... de, azért, hogy Dózsát leverjék, mi volt nekik kelevény.
Elit széthúzása megmaradt, ezen, Dózsa sem változtatott,
Magyarság tele van, olyan tényekkel, mi minket lejáratott.

A főurak, elit acsarkodott,
A hatalomért csak viaskodott.
Egy része tűrte, többi ölését,
Nem akarta barát ölelését.

Odaveszett jó királyunk, meghalt!
Az ország ez után szinte elhalt…
Patakba fulladt, mondták királyra,
Ám orvul meggyilkolták csatában?!

Elit dőzsölt, de ország szétesett,
Senki nem figyelte magyar szívet.
Úr, ránk is mérte a büntetését!
In tolerálta uraink kedvét.

Ország tönkrement, úgy van az óta?
Ország sors tán’ változott, az óta?
Vesztes ország lettünk, urak tették,
Magyarok identitást vesztették.

Ötszáz éve honunkat vesztettük,
Akkor uraink alá rendeltük.
Nem török a hibás, élet ilyen,
Tudni kéne, igaz elit milyen.

Itt a mi dolgaink, soha nem mentek úgy, ahogy kellett volna,
Itt mindenki többség akadályozásával volt elfoglalva?!
Vesztes csatánk van a történelmünkben jó bőven.
Mi erre tanítjuk a nebulókat... veszően?

Mutassuk fel most is, mint akkor rég' véres kardot?
Átalakult a világ, csak arcodba kapsz karcot…
Új világban azzal törődj, hogy megments sok arcot!

Nagy bévőn mostanság elregéltem néktök, ezen krónikában,
Szórjátok, mint magot, hírt, ha Ti nem valák restök meghallásban.
Tisztes, nemes embereknél és a köznép tudomást tudjanak,
Sarjaddzon a nagy hír, mint a vetés, hogy ne légyen, nem tudtanak…
A háznépnek dobold, hírdösd ki!
A famíliának kürtöld ki!

Vecsés, 2014. május 12. – Kustra Ferenc József – íródott a történelmünkről...

Az élet harcra tanítva rettegtet,
A félelem vaksötétben remegtet.
A szeretet föltehetően egy angyaltól ered,
A gyűlölet meg a démonból dühödten rád mered?!
Ha holdfény süt reád, és a nyugalom örvényin baktatsz,
Nézelődsz, sötétben nem látsz, jobb híján felhőket vallatsz…

Boszorkányokat, a gonoszokat, hogy lehet elgáncsolni?
A meghalt, eltűnt hősöket hogyan lehet felmagasztalni?
Pedig ez benne van az új, a modern jövőképbe,
Nem bánnád tudni, mi várható még a modern létbe?
A mai lét szinte könnybe fulladt mosoly…
Közben azt sulykolják neked, ez nem komoly.

Ha mögötted elhagyva, elárvult a kárhozat,
Előtted meg, csodás lesz a nyílt jövő varázslat,
Akkor az életed még rendes kerékvágásba is kerülhet,
Élted a nagy boldogságban, mint a nagy Alföld, úgy elterülhet!

Töredezett jövőképnek balsors a látnoka,
Balszerencse a tűzetlenség hűlt zsarátnoka…
Értékelted már, hogy mi az, mi lehet, mi jövőben elveszhet?
Már a közömbösség a vigaszod? Lehet, hogy a lét megveszhet?

Vecsés, 2014. május 28. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.