Idő 
Értékelés 
Értékelés (leoninus csokor)
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Egész életemben a saját hegyemet támadtam, elháríthatatlan
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.
(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.
Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*
(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.
Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*
(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*
(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*
Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*
(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.
(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*
(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*
(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*
(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?
Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…
Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.
Akadályok ellenére… és újra, nem elfogadva, hogy óhatatlan.
Tudtam, hogy rosszul megírt sorsomban van írva; ez bíz' megmásíthatatlan.
(Septolet)
Voltam napfényben,
Kísérteties fényben,
Holdfényben,
Fényözönben,
Áthágva rekettyésben.
Mindig újra próbálgattam,
Akadályokon át… elakadtam.
*
(Senrjon duó)
Akadályok! Legyűrni!
Akadályok! Le kell győznöm mind.
Haladásirány.
Folyvást támadtam hegyem,
Folyvást rohamoztam akadályt.
Irány, előre!
*
(Senrjú)
Megszállottan csak,
Tomboltam akadálynál…
Iránymutatás.
*
(3 soros-zárttükrös)
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Mindig boldog akartam lenni, így nem kötöttem alkut, csüggedésemmel…
Hogy a fenébe lehettem volna boldog, ha a hegyemre nem futok fel?
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
Ezt a rongy népséget! Erővel befurakodtak az én helyemre…
Lentről kukkerrel néztem, mások, hogy följutottak az én hegyemre.
*
Én nem voltam soha, nem is vagyok kitarthatatlan,
Volt is nekem erőm, végtelenül kifogyhatatlan.
Küzdés szelleme vezetett a rohamra, kifogyhatatlan.
Őrangyalom mindenhová kísért, nem volt kitarthatatlan…
Őrangyal azonban nem azért van, hogy életproblémákat megoldja,
Hanem, hogy védje az embert, ne legyen baj alanya, vagy okozója.
*
(Bokorrímes)
Aztán megtudtam az ukrán látótól, hogy két ellenségem is van az udvarba’!
Spirituálisan akadályoznak, nem feloldható! Ezért mentem rohamra…
Számoltam a tökéletes időzítést, megindultam… akadtam akadályba.
*
(3 soros-zárttükrös)
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő,
Mindent megakadályoznak, mondta látó… mert ő volt a hozzáértő…
Mert-bizony a spiritualitás gátja… már előttem odaért ő.
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem,
Ezzel szembesülök mindennap, de, hogy győzzek? Fő is a fejem!
Ki nem élt ilyet át, az nem érti és szeretve sem hisz nekem.
(Haiku)
Hegyoldalon szép
Az erdő, jól gondozott.
Kiépített út.
*
(Senrjon duó)
Nem rendezetlen, tiszta
Fák köze, élmény látvány…
Korlátoztattam.
*
Nem rendezetlen, tiszta,
Jól ápolt erdő volt… fasorok.
Volt korlátozás.
*
(Senrjú)
Látó megmondta,
Két nő az ellenségem.
Prímán dolgoztak?!
*
(Sedoka)
Megvan a hegyem,
De, hogy mennyek oda föl?
Vagy nincs hegy, csak ellenség?
Megvan a hegyem,
Akadályba ütközők.
Ellenségem remekel…
Vecsés, 2020. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. önéletrajzi írásként.
Emberi létről pár kérdés…
Tülökorrú az élet,
Igaz, ez nem fals képlet...
Ha jót vártunk és akartunk,
Akkor el nem tángáltatunk…
*
Ficamos az élet
Tán’ kiverték a fogait…
Hogy alakul a sors?
*
De kinek mi a jó?
Mit hoz a kismanó?
Van, hogy melegben is esik a hó
És akkor sárba elesni nem jó!
*
Ember mindig újat
Vágy, de remény, remény marad…
Beteljesült álmok?
*
Ahány ember, az annyi féle,
És nincs mindnek aranyjelvénye.
Van sok, aki bizony éhezik... mit enne?
És nem csak a szibériait fékezik.
*
Születéskor élet
Igér szépet, jót! Hazudós…
Végül, nem teljesül.
*
Ki, hova született, az a történelme,
Az is sok mindentől függ, mily’ az értelme.
A jóindulat neki vajh’ derogál-e,
Vagy csak leülve… lassan elkorrodál-e?
*
Sok kevésnek végül
Csak lesz… de csak valamicske!
Szegénység mámorban.
*
Kerékbe-törnek érdemes életek,
Majd, a miért után jönnek vélelmek.
Mondják: ’borúra jön a derű’,
De ez csak óvodás mesemű…
*
A kevés soknak... más
Minden… dúskál kaviárban.
Száraz kenyér, moslék.
*
Minden élet más, ezt kell összhangba hozni,
Jó volt régen… vágtatott a lovaskocsi...
Folytathatnám én tán’ a végtelenségig,
Inkább 'fessünk' keresztrejtvényt, de, azt végig.
Vecsés, 2015. 06. 07 – Kustra Ferenc József – íródott versben és HIAQ -ban, ami az én fejlesztésem. {A párosok= szótagszám; 6-8-6 és a haiku eszmeiség alapján!}
Tülökorrú az élet,
Igaz, ez nem fals képlet...
Ha jót vártunk és akartunk,
Akkor el nem tángáltatunk…
*
Ficamos az élet
Tán’ kiverték a fogait…
Hogy alakul a sors?
*
De kinek mi a jó?
Mit hoz a kismanó?
Van, hogy melegben is esik a hó
És akkor sárba elesni nem jó!
*
Ember mindig újat
Vágy, de remény, remény marad…
Beteljesült álmok?
*
Ahány ember, az annyi féle,
És nincs mindnek aranyjelvénye.
Van sok, aki bizony éhezik... mit enne?
És nem csak a szibériait fékezik.
*
Születéskor élet
Igér szépet, jót! Hazudós…
Végül, nem teljesül.
*
Ki, hova született, az a történelme,
Az is sok mindentől függ, mily’ az értelme.
A jóindulat neki vajh’ derogál-e,
Vagy csak leülve… lassan elkorrodál-e?
*
Sok kevésnek végül
Csak lesz… de csak valamicske!
Szegénység mámorban.
*
Kerékbe-törnek érdemes életek,
Majd, a miért után jönnek vélelmek.
Mondják: ’borúra jön a derű’,
De ez csak óvodás mesemű…
*
A kevés soknak... más
Minden… dúskál kaviárban.
Száraz kenyér, moslék.
*
Minden élet más, ezt kell összhangba hozni,
Jó volt régen… vágtatott a lovaskocsi...
Folytathatnám én tán’ a végtelenségig,
Inkább 'fessünk' keresztrejtvényt, de, azt végig.
Vecsés, 2015. 06. 07 – Kustra Ferenc József – íródott versben és HIAQ -ban, ami az én fejlesztésem. {A párosok= szótagszám; 6-8-6 és a haiku eszmeiség alapján!}
(3 soros-zárttükrös)
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem,
Öregségem végén, nekem is sorsom, hogy el kell mennem…
Azt, hogy én is meghalok -nem érdekel-, föl sem veszem.
(Leoninus)
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik,
Én meg üresen eszem a szárazkenyeret, mi biz’ le nem folyik.
Az, hogy sok gazdag asztalnál ül, ott eszik, állán szaft folyik.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt,
Nem bánom, én élvek nélkül élem múltat és a jelent…
Ha más, a rabolta kincseken rengeteg élvet teremt.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat,
Vajh’ ennél nem volt volna, nagyobb terhem, győz akarat.
Sors edzette kedélyemen, a legnagyobb búm sem változtat.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot,
Nem érdekel, bár csaknem rongyos vagyok, kunyhómban elvagyok…
Ha más, bíborban jár és magas hegytetőre épített egy lakot.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg,
Hidegtől testemet, eddig is mindig, régi ruhám védte meg…
Kunyhóm jó meleg, mert a jó napsugár abban is visz meleg.
Isten látja a lelkemet, rossz néven nem veszem, és tartom ehhez elvemet.
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt,
Ez nagyon fáj, gyötri lelkemet, és méregként emészti el aszt…
De, hogy szeginy s gazdag felett más-más törvény virraszt.
Vecsés, 2023. május 3. -Kustra Ferenc József- íródott; Lauka Gusztáv (1818 – 1902) azonos c. verse átirataként. [Közzétette: Mucsi Antal Toni műfordító]
Régen indult a menet.
Már évtizedek óta
Váltottunk jegyet.
A sors menetel,
És tetteink nyomát
A múlt fátyla lepi el.
Elsuhant növekvő fák alatt
Az évekbe tömörödött
Egyedi pillanat.
Tartósított emlék megmaradt.
A végtelenség kapujában,
Kapaszkodva egymásban
Őrizzük a másikat...
És nem is olyan fontos,
A szó mennyire folytonos.
Elég a gondolat!
A lelkünk összeér,
Hittel idéz múltat.
Egybeolvad mával -
Tudjuk...egymásnak
Tartozunk hálával.
Már évtizedek óta
Váltottunk jegyet.
A sors menetel,
És tetteink nyomát
A múlt fátyla lepi el.
Elsuhant növekvő fák alatt
Az évekbe tömörödött
Egyedi pillanat.
Tartósított emlék megmaradt.
A végtelenség kapujában,
Kapaszkodva egymásban
Őrizzük a másikat...
És nem is olyan fontos,
A szó mennyire folytonos.
Elég a gondolat!
A lelkünk összeér,
Hittel idéz múltat.
Egybeolvad mával -
Tudjuk...egymásnak
Tartozunk hálával.
