Szeretni valakit egy élet is kevés
de meggyűlölni néha csak egy pillanat.
lehet hogy néha padlóra kerülök,
de büszkeségem akkor is marad.

Eldobni mindent,s újra talpra állni
mert a büszkeségnek mindig ára van!
És ha tiszteletet már nem tudnak adni,
akkor maradjak inkább egymagam!

Ne ítélj senkit szóbeszéd alapján!
talán megtéveszt,talán elriaszt.
s tán a felszín mögött mélyen eltemetve
csekély külsőm egy jó szívet takar.

ha elveszíted mindened és nem lesz már remény,
ha elborul az ég is életed egén.
Ha sírva kell majd küzdened megtörve mindenért,
ha senki nem lesz melletted ,én ott leszek,ne félj.
Ha összeomlik mindened mint színes kártyavár
s csapongva sírva verdesel,mint megsebzett madár.
én ott leszek majd akkor is vigaszként ne félj.
Éltető nektárt ,új erőt csöpögtetek beléd,
és nem kérek érte semmi mást,csak nyújtsd kezed felém,
én ott leszek majd akkor is,ha nem lehetsz enyém.

Mint vén hold az égen
mely újra megfogyott
halványan,sárga fénnyel,
mely ismét megkopott.

Úgy fekszem én is éppen
megfogyva,törve most
hideg szobámban árván,
lelkem megfagyott.

De midőn jő az új nap
s a vén hold újra nő
úgy fogok én is lassan,
fájón ébredni föl.

Lelkem mint a szélvész
új erőre kap,
s könnyeim minden cseppje
virágot fakaszt.

Üdvözöllek szép rózsám
Gyönyörű álmot hoztál
Veled álmodtam egész éjszakán
Mert nem tudtam elmondani magyarán
Az örök szeretet mit érzek
Fogyhatatlan örök élelem
Már csak egy kérdés bojongat
Te is ezt érzed irántam?

Miért élek ha nincs életem?
Nincs jövőm vagy ami van pusztulás
Talán ez lesz saját végem?
Csak annyit tudok hogy kaszára szál
A lelkem ahogy másé szokott
De az enyémnek már nincs már több szövet
A kezén de sírva könyörög
Hogy fojtson meg a halál tömör
Vén ósdi köpönyege
Mely már végső szó lenne...