Összetört bennem egy világ
Mikor megtagadtál,
Elutasítottad szavaimat
S meghátráltál.
Elfordultál,
S csak úgy elvesztél a ködben,
De arcod, hangod
Ne hidd hogy elfeledtem.
Lehetséges hogy a te elmédben,
Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,
Egy szűk sarokban ledobva,
Ott porosodok.
S majd egy ragaszkodott idő múlva,
Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,
Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...
Tisztelj meg azzal, és porolj le.
Mikor megtagadtál,
Elutasítottad szavaimat
S meghátráltál.
Elfordultál,
S csak úgy elvesztél a ködben,
De arcod, hangod
Ne hidd hogy elfeledtem.
Lehetséges hogy a te elmédben,
Én csak egy lakatra zárt novella vagyok,
Egy szűk sarokban ledobva,
Ott porosodok.
S majd egy ragaszkodott idő múlva,
Mikor eszedbe ötlök, kidobni készülsz,
Jusson eszedbe, mondtam hogy szeretlek...
Tisztelj meg azzal, és porolj le.
Nem engedem hogy a könnycsepp a szememből megszaladjon,
Hagyom hogy a tél markában megfagyjon,
Hogy érezhessem a megfagyott könnycsepp hideg, szúró fájdalmát,
Hogy megtanuljam nélküled is van világ.
Mikorra elolvad az a kis jéghegy,
Az én szívem is, újra felenged,
Feloldódnak a régi, a fagyott emlékek,
Ráébredek, nélküled nem is élet az élet.
A hontalan csendben csitítom szavaid emlékét,
Elalszok, és meglelem a békét,
Talán, olykor, csak akkor érzem azt,
Hogy a mi szerelmünk volt, lesz csak egy húr és egy lant.
Hagyom hogy a tél markában megfagyjon,
Hogy érezhessem a megfagyott könnycsepp hideg, szúró fájdalmát,
Hogy megtanuljam nélküled is van világ.
Mikorra elolvad az a kis jéghegy,
Az én szívem is, újra felenged,
Feloldódnak a régi, a fagyott emlékek,
Ráébredek, nélküled nem is élet az élet.
A hontalan csendben csitítom szavaid emlékét,
Elalszok, és meglelem a békét,
Talán, olykor, csak akkor érzem azt,
Hogy a mi szerelmünk volt, lesz csak egy húr és egy lant.
Cirkuszi sátor fölém borulsz a műsorod óriási
Benne néző emberek ép a lényeget hagyják ki
Később minden majom aludni tér és az izzó korong fénye már
Eltűnt az égről a föl pereméről a napfény most a holdra szál
És nem megy vele senki hogy megnézze milyen az éjszaka
A világító vad rétek és a csillagok hangja
A mi ha elvisz magával már többé soha nem enged el
Olyan messze visz magával ahonnan útra kelt
Szeretnék én is szállni mint a képzelet
Felfedezni véletlen a végtelent
Repülni a bolygók közt a tejútban
Érezni az energiát minden pontomban.
Göröngyös út amelyen jársz?
Simítsd el,majd hazatalálsz!
Eszközeid a kezedben,
talán ne élsz szeretetben!
Sok probléma okozója
szíved bosszantó haragja.
Imádkozz és kérve kérjed,
béküljön meg kemény szíved!
Ha szívedben békét találsz,
sima úton hazatalálsz!
Simítsd el,majd hazatalálsz!
Eszközeid a kezedben,
talán ne élsz szeretetben!
Sok probléma okozója
szíved bosszantó haragja.
Imádkozz és kérve kérjed,
béküljön meg kemény szíved!
Ha szívedben békét találsz,
sima úton hazatalálsz!
A szívem mélyén, tudom ki vagy.
De testem, lelkem, nem hiszi el.
Mert mikor lelkedben, érzem szívem akkor,
dobbanás nélkül vágyik rád.
De amikor szívemet szívedben érzem,
fel lobban az a soha nem látott láng, mely
ki halt már rég.
De te fel ébresztetted szíveddel, melyet életemmel köszönöm meg.
Köszönöm, lelkednek, és szívednek, két gyönyörű szemednek!