Vagyok én árva,
Énekli
Madárka

Fent van az ágon,
Dalol… fájón.
Nekem mondja.
Mondanivalója…
*

Az erdő
Lombja
Mesélő.

Nekem susogja,
Mily’ ember sorsa.
Virág illata,
Vak rosszat hozza.
*

Néznek levelek,
Milyenek
Emberek…

Azonos vagyok,
Vajh’ haldoklok?
Létem köntöse leng,
Lelkem folyvást eseng.
*

Álmaim csúcsa
A jólét
Húsa.

Körtáncom egyedül
Vágyom rendületlenül.
Képzelgek hihetetlenül,
Vágyódok olyan tehetetlenül.

Vecsés, 2019. április 24. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban.

Elmész? Hisz nem tart itt semmi.
Maradsz? Hisz nem tart itt semmi.
Mikor mész? Hisz nem tart itt semmi.
Meddig maradsz? Hisz nem tart itt semmi.

Elmész? Tudom, hogy vár a világ.
Maradsz? Tudod, hogy vár a világ.
Mikor mész? Tudom, hogy vár a világ.
Meddig maradsz? Tudod, hogy vár a világ.

Elmész? Meg kell találnod önmagad.
Maradsz? Meg kell találnod önmagad.
Mikor mész? Meg kell találnod önmagad.
Meddig maradsz? Meg kell találnod önmagad.

Maradsz vagy elmész? Fontos, hogy boldog légy.
Mikor mész és meddig maradsz? A lényeg, hogy önmagad maradj.

2021. május

Eszem egy nagy adag kínait,
Szeretem különleges ízeit.

Üvegtészta vagy rizstészta,
Bármelyik jöhet a dobozba.

A csirke az valami csodás,
Hozzá zöldséges mártás.

Mézes szósz a tetejére,
Bambusz is jöhet melléje.

A csípőset nem szeretem,
Ha rákerül, azért megeszem.

Pálcikát használni nem tudok,
De éhes maradni nem akarok.

Így a villával kebelezem,
A botocskákat csak nézegetem.

Ily ínyencséghez ritkán jutok,
Hát ilyenkor alaposan jóllakok.

Mesél a poéta…

(3 soros-zárttükrös)
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom,
Előttem, nekem világít, és én a múlton ábrándozom…
A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom.
*

Sokszor, késő éjjelig a kis mécses lángja volt a társam,
Milyen szomorú, ha a szívemben ott kísért a fájdalmam.
Biz’ tragikus, ha siratni kell az elveszett életünket,
És tovább, szomorúan sajnálni már nem lévő létünket…

(10 szavas)
Éjjel jönnek a gondolatok...
Alszik a város, virrasztanak a boldogtalanok...
*

(Haiku)
Fájdalom oka,
A tükör nem hazudik!
Őszinte tükör!

(apeva)
Fáj
A sors!
Csak ámít!
Tükröm igaz,
Mutassa valót!
*

Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja,
A sok-sok szó meg elkószált, hogy a nedves arcom bejárja…
Sokszor hajnalig ostromolta arcom, a könnyeim árja.
*

Sokszor már a bánat rögzült, mint természetes,
Most visszagondolva, ez már emlékezetes,
A tollam meg én... mi híresztelhetjük magunkról,
Hogy kivettük a részünket a sok versírásból

Nem sírok... fájó érzésekről írok,
Toronyóra négyszer kong... immár pislogok...

Lelkemen bánat ül, nem sírok... írok!
Falióra négyet üt, pislogok...
*

Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
És akkor már nem reklamálhatunk a tükörnél…
Az élet nem áll meg, de bizony, egyszer véget ér
*

Álnok tükörkép,
Mindig igazat susog.
Magány, fojtogat…

Nézz
Bele!
Láthatod
Az igazat,
Nem álca mester.
*

Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
Szemben a falon, a nagy-tükörben, meg is láttam magamat…
Írtam persze azért, nagyon szép sorokban gondolatokat,
*

Minek is meséljek én tovább, ha gondolatok úgyis tobzódnak,
Az élet, itt is megy tovább, írni kell jó sokat a poétának.
A sivatagban is a lábnyomot messzire hordja a szél,
Úgy itt sincs már, amiről érdekesen a poéta beszél.

Míg késztetést érzek, írok-mesélek nektek,
Fájdalomról, örömről... velem sírjatok... örüljetek.
*

Képzelet indul,
Tollpercegtetés is kezd…
Jobb lesz, ha írok!

Hajt
Érzés,
Írnom kell!
Gondolatom
Papírra vettem.
*

(10 szavas)
Mécsesem lángja, még nagyon bírja,
Így aztán tollam… papírt kaparja.

Vecsés, 2017. december 29. – Szabadka, 2018. november 4. – Kustra Ferenc József – Az alapokat és az utolsó tízszavas én írtam. Az apevákat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Nem sírok, csak írok.

Romantikus mesében…

Este ültünk a hűs ligetbe,
Azúr-selyemfény... rajtunk leple.
Fák, bokrok meséltek,
Vágyak égig értek...
Hiányérzet, mélyen lelkembe.

Hmm… a kedves nem tudta vágyamat?
Pedig, esti fény is betakart.
Fák, bokrok dugdostak
A vágyak hajtottak.
Nem orvosolta a vágyamat…
*

Éj van, hiányod fáj, várok rád...
Vágykáosz testem, űz, hajt hozzád.
Vágyom az ölelést,
Mint a folyó, medrét.
Indulj! Fújja vad szél vitorlád.

Besötétedett, nagyon vágylak,
Erős, érzelmi káosz. Várlak!
Vágyok karjaidba,
Mint cajos, betonra!
Célszalagnál, nagyon akarlak!
*

Ablakomon holdfény mosolyog,
Lépteid zaját hallom... kopog.
Karok, ölelkeznek,
Vágyak teljesülnek.
Lelkünkben tavasz... patak csobog.

Állok ablaknál, holdfényt nézem,
Jöveteled neszét, megérzem…
Végre a karodban
Tobzódok vágyadban.
Lelkedet, testemmel is érzem…

Vecsés –Szabadka, 2018. szept. 27. Kustra Ferenc József – a páros LIMERIKET én írtam, a páratlant Jurisin Szőke Margit