Sorakoznak a betűk,
nem tudják hol a helyük.
Elöl áll a B betű
szegény kicsit féleszű.

Kiabál vele az Á,
-Menjél, már valahová!
Átugrott a B az Á-n,
ott jó helye lesz talán.

Vajon merre jár az A?
Remélem nem ment haza.
Keresi C barátja
a sor végén megtalálja.

Gyere, mert sorakozunk
mi mind ott elöl vagyunk.
A Á B C, így a jó,
sorban állni így való.

A család a karácsony fa körül
a mennyből az angyalt befejezte.
Az ajándékok ki lettek osztva,
melyet az ünnepi vacsora követte.

Senkinek sem volt fogalma róla
hogy egy kis egér mind ezt figyelte.
Egy rejtett lyukból két szemecske
az ünneplést bátran megleste.

Az asztal kőrül ettek-ittak,
És vidáman beszélgettek.
A kis egér ámulatára
A boldogságért mit nem tettek.

A lakoma vége felé
Az asztal le lett terítve.
A maradék a tányérokban
A konyhába lett kivíve.

Annyi volt a szennyes edény,
Hogy hely már csak a padlón maradt,
És mire mindenki elvonult,
A kis egér leshelyéből bátran kiszaladt.

Most már ő is lakomázott.
Evett mindenféle ínyencet.
Hisz’ karácsony este volt,
És ő is kapott egy pirinyó
Mennyböl küldött kegyelmet.

Ez az év is kőkemény volt
bosszankodtunk már eleget,
nem kívánok semmi mást, csak
legyen a szívekben szeretet.

Hol szeretet uralkodik
menekül a bú, a bánat,
megbocsájtás csillagával
díszítsd fel a fenyőfádat.

Kívánok hát mindenkinek
áldott, boldog ünnepeket,
a megváltó üzenete
töltse el a lelketeket.

Nem mehetek Egerszegre,
csendben megyek Debrecenbe.
Szerelmemmel nem lehetek.
Lehet, szerzetesnek megyek.

Egyetlenem nem kedvesem.
Lehetne bezzeg gyermekem !
Szeptemberben megszerettem,
beteg fejjel beleestem.

Lelkem egyszer gerle lenne,
Mellette fel-le repdesne.
De ez felesleges lenne -
ezerfele elkergetne.

Vele lennem lehetetlen,
e helyzetem menthetetlen.
Epekedve epekedek,
Rettenetesen szenvedek.

Megszeppenve menetelek,
rengetegszer elmerengek,
elkeseredve remegek,
este keveset szendergek.

Keresztem lett e szerelem,
mert eszemvesztve szeretem.
Nem mehetek Egerszegre,
Csendben megyek Debrecenbe...

Most éljek elvesztésedből?

Előtűntél végtelen nagy semmiből,
Én most éljek, az elveszítésedből?
Már végleg eltűntél tán’, mindenestől…

Jó volt veled, persze sokkal jobb is lehetett volna…
De az élet olyan, hogy mindig ott van a szó; volna…
Jó volt veled és bizony sokkal jobb kellett volna…
Magamra veszem… ha sorsom félreírt nem volna…

Könyörögtem szívből sokat-eleget, szerelem ne hagyj el!
Nekem nagyon kelessz, álmaim vannak, ezeket ne vidd el.
Könyörögtem szívből folyvást eleget… szerelem ne menj el.

Itt vagyok én már öregen és magam alatt, magamba,
Szerelem elhagyott, a nő is itt hagyott egymagamba.
Szerelem és nő nélkül férfiember hogyan is élhet,
Szerelem és nő nélkül, a maradékban még mit vélhet?

Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József