(3 soros-zárttükrös)
Egy ilyen bolond viharban, együtt vele akarva én nem lennék,
Inkább otthon a lét nyugalmában az ablakon át, jól kinéznék…
Egy ilyen bolond viharban, együtt vele akarva én nem lennék.
*
(Leoninus)
De! Én csak a közeli erdőben vágytam szabadságra, merőben.
Gondoltam, hogy sétálok délután, aztán nekem lett rém-délután.
Így nyárelőn már sok és nagy a lombozat, a messzire látás lefagy.
Én is inkább néztem az őzeket a viháncolásokat, meg őzgyerekeket.
Nem volt gyanús jel, nem dörgött az ég, így ravaszságból volt elég.
Hirtelen zuhogni kezdett a vérmes eső, nagy cseppekben ütött ő.
Ez semmi, de rám rontott egy szélvihar, mi vizet az arcomba kavar.
Nyakamba is befolyt, fenekem is úszott, meg a víz már cipőmben állott.
Próbáltam elbújni, de persze nem volt hova, őzeknek meg van vízálló bundája.
Kis tisztásra valahogy elértem, csodára vártam fölnéztem!
Felhőket a vihar már el is söpörte, de még úti-cseppeket biz’ rám mérte.
Próbáltam kitalálni szerencsével és lám sikerült is szerencsével…
*
(Septolet)
Hazaértem,
Ázott létem
Fürdőkádba gyömöszköltem…
Megmenekültem…

Délutánon, már csak nevetek,
Vízbe beleesek,
Abban elténfergek…

Vecsés, 2022. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

(Senrjú)
Mezőn sétáltunk,
Élveztük konkoly színét.
Kár, hogy gaz-féle.
*

(10 szavas duó)
Nem is figyeltünk, elfoglaltak voltunk,
Hirtelen fölöttünk csattant és megriadtunk.

Viharkezdet, dörgés, fölébreszti a résztvevőket,
És így jártunk… átéltük fültépőket.
*

A vihar közeledett meghajlíthatatlanul,
Miránk félelem ömlött elfogadhatatlanul…
Miért ez? Bámultunk filozófiátlanul,
Aztán már csak szidtuk, heveny bárdolatlanul.

(3 soros-zárttükrös csokor)
Megjöttél, te ronda vihar,
Már rád gondolva is lelkem fanyar…
Megjöttél, te ronda vihar.

A jelenlétedet biza azt én érezém,
A jelenléted, szívből biza nem az enyém…
A jelenlétedet biza azt én érezém.

Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen,
Hiába vagy itt, ittléted illetlen és nem van rendesen…
Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen.
*

(Haiku csokor, eredeti stílusban.)
Füves tisztáson,
Merész őzek legelnek.
Madárcsicsergés.
*
Liget fái közt
Ismeretlen szél kereng.
Őz csak áll és néz.
*
Fák alatt, árnyat
Vet szikrázó napsugár.
Szélvihar, lecsap.
*
Tücsök nótája
Megáll, ha villan villám.
Közben erőt gyűjt.
*
Víznyelők sora,
Megtelik tócsa-vízzel.
Minden vizes lett.
*
Hazaút rövid,
De, alulról áztató.
Jó forró fürdő.

Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Gyűrött párnák közt hánykolódva
tűnődöm: mi lesz velem?
Sebzett lelkem csapongva lázad,
fülembe üvölt a csend.


Szinte már kínoz. Magamban érzem:
sosem lesz könnyebb nekem,
mégis riadtan, félve várom,
hogy jöjj és maradj velem.


Gyűrött párnák közt várlak téged.
Úgy fáj, hogy nem vagy velem,
valami furcsa, fájó érzés
úgy kínoz, s nem enged el.


Miattad érzem. Messze vagy már,
s ki tudja, mi van veled?
Vajon gondolsz rám titkon néha,
vagy te már rég temeted

Az álmokat, melyet együtt álmodtunk,
feledni te sem tudod,
emlékem mindig visszatér majd,
tudom. Bárhogy is titkolod.


Mint nyirkos falakról gyöngyöző pára,
mely lehulló könnyként pereg,
én is úgy sírok, s egyre csak várok:
tudom, hogy megérkezel.

Nem harcolok. Vidd el a pálmát!
Nekem az mit sem jelent.
Számomra sokkal többet ér,
Ha valaki engem szeret.

Nem búsulok. Mit számít nékem,
ha mások fényben fürdenek?
A vakító fény gyakran csak kábít,
és illó délibáb lehet.

Nem hízelgek. Nem állok sorba.
Szánalom nem kell nekem!
Hiába írsz te aranyló tollal,
az enyém sokkal ékesebb.

Hiába vagy te büszke és öntelt,
Boldogabb sosem leszel,
Ameddig nem tudsz úgy szeretni,
ahogyan én szeretek.

Nekem a nap izzó korongja
csak távoli fénypont lehet,
sugara halvány, fénylő csík csak,
de nekem mindent jelent.

Hiszen a szívemmel érzem,
mennyivel értékesebb,
akinek talán morzsa jut csak,
de mégis tiszta a keze.

Nem gyűlölök. Azt átadom néked.
Ezerszer többet jelent,
ha szívem melege arra árad,
ahol még szükség lehet.
Adhatnak neked értékes díjat,
de győztes sosem lehetsz,
akit a szánalom űz csak,
nem tisztel. Érdekből szeret.

Hosszú órák, és néma, hosszú percek
telnek el, amíg utazom,
s amíg kattog a vonat a sínen,
én csak terólad gondolkodom.
Szeretsz e még? És visszavársz engem?
Ejtesz e értem könnyeket?
Vagy csak valahol magadban némán
suttogod el a nevemet.
Jöhetnek szebbek, és jöhetnek jobbak,
de senki sincs, aki így szeret,
akinek mindig te vagy a minden
amióta csak létezel.
Szeress még. És gondolj majd arra,
milyen boldogság volt neked,
amikor először öleltél némán,
rám kulcsolva a kezedet.
Az a tűz, amely lelkünkben izzott,
még ma is éppen úgy lobog,
tudod, hogy nekem te vagy a minden!
S csak együtt lehetünk boldogok.
Gondolj rám, mikor hallod, hogy sípol
valahol messze egy gyorsvonat,
talán most éppen ott ülök benne,
tehozzád keresve utat.
Már a szíved is zakatol. Érzed?
Nélkülem te is árva vagy.
Ne engedd azt, hogy messze tűnjek,
mint egy robogó gyorsvonat.
Szeress. És várj reám: kérlek!
Hidd el, hogy megérkezem!
Senki sincs, aki így szeret téged!
Ily forrón, türelmesen.