Asszonyok, lányok,
Együtt vagyunk boldogok!
Nélkületek bíz’…

Mind’ hódolatunk
A tiétek, mi adjuk.
Jaj, nélkületek…

Tudjuk, hogy Isten
Velünk… nekünk teremtett!
Mély tiszteletünk…

Vecsés, 2024. március 3. -Kustra Ferenc József- íródott: senrjú trióban.

Innen nèzve elèg nagy,
Onnan nèzve benne vagy.
Fenntröl nèzve szakadèk,
Alùlròl mèg bebùjnèk.

Innen nèzve ôrület,
Benne lenni,
Benn lehet.
Onnan nèzve kurva szèp,
Harmadiknak bemennèk.

Innen nèzve elveszett,
Amit itt valaha keresett
A làny
Meg a fèrfi.

Innen nèzve àldozat
Onnan nèzve egy làncolat
Tettet a tettes,
Majd utolèrik,
Ès szerepeiket
Felcserèlik.

Innen nèzve mutatòs dràma,
Onnan nèzve bizony
ez làrma..
Nincs katarzis csak a bün,
Reggel meg felszedem
Az eldobott gyürüm.

Innen nèzve ez kalitka,
Onnan nèzve meg nem ritka, hogy
Eljàtsszuk ùjra a szerepet,
Amit egyikünk sem keresett,
Hanem kapott…
S mègis, csak-csak felavatott.

Innen nèzve mutogat,
Kissè gùnyosan
Utalgat,
Hogy akàr
Kinn vagy benn
Közel ès tàvol,
Nem esik messze…
Ugye...a fàtol.

Innen nèzve nem làtod.
Onnan...meg mèg nem látod.
Màs perspektìva nincs,
Csukd be a szemed,
Làtod, a sötèt is vezet…
Nem csak a fèny
Ìgèri a fèrfi
S ùjra indulunk
Keresgèlni.

Rég elmúlt éjfél,
Kong álmatlanságomban
Telihold-hatás.
Gondolatot szavakba
Mondat-paplan takarja.

Már hajnalodik,
És pirkad az ébredés...
Horizontális.
Arany kör-hold kifakul,
Hófehérré alakul.

Új reggel ébred,
Kávé illata frissít...
Csészémben pancsol.
A pillanat szétfolyik,
Szó-erdőben bujdosik.

Vertikálisan
Nyújtott lesz mai napom...
Ásító inas.
Munkácsyra gondolok,
Estig majd elmotyogok.

Nyújtsd kezed felém,
Tedd aszalt tenyerembe
Csak tarthassam én,
S érezzem pulzusod
Ahogy szíved dobog belém;
Lüktetve olvad lélek-fény.
Ez több a szerelemnél...
Hiszen ifjúságod s egész léted
Ha e földi idővel méred-
Akkor...azóta
Igéretedhez hű volt véred.
Már unokáink ölelnek
Engem s téged.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem cseperedtél.

Nyútsd kezed felém,
Hogy merülhessek én
A végtelen peremén
Nyugalmadba, s ha majd hív az ég-
Így békés lesz a vég.
Ez több a szerelemnél...
Szépkorúvá velem együtt cseperedtél.
Két fél vagyunk egy Egésznél.

Messze távol ring a szántó,
Boronált föld magvat váró.
Lenge szellőt nap hevíti,
Kopár fákat rügy feszíti.

Nap sugara csalogató,
Felhőtlen ég mosolyt adó.
Borús lelket fény telíti,
Komorságát elveszíti.

A sok csíra feltörekvő,
Csiklandozza enyhe idő.
Kikandikál téltemető,
Tavaszi szél jeget verő.

A naptár is észre vette
Fagyos télnek olvad lelke.
Levetette hósapkáját,
Kigombolta nagy kabátját,
S mint egy bűvész átváltozott,
Kikeleti napot hozott.