Poór Edit

(1961-)

Verseim

Édes álom, de jó, hogy vagy,
Oly jó, hogy álmomban velem vagy.
Az álom egy köztes lét,
Ahol elválaszthatatlan föld és az ég!
Álmomban együtt vagyunk,
E földi távolság álomban áthidalható.
Lelkem egy kiszáradt folyó,
Melyben Te vagy a gyógyírt hozó!
Testünk e földön egymástól távol él,
Míg az álomvilágban nincs idő és tér!
Itt újra meg újra egymásra találunk,
Lelkünk forró szomját így olthatjuk!
Édes álom, de jó, hogy vagy,
Oly jó, hogy álmomban Te nekem vagy!

Írta: Poór Edit

Szeretlek téged kimondhatatlanul,
Ilyen tűz, csak miattad gyúlt,
Jégpáncél leolvadt szívemről,
Te elfoglaltad szívem egyedül.
E tűz, mely soha ki nem alszik,
E tűz, mely örökké parázslik.
Örökmécset gyújtottál szívemben,
Ezt, táplálja mindig a hű szerelem.
Ha távol is vagy, lángom veled van,
S örökre együtt lobognak boldogan!

Májusban, egy parkban sétálva,
Nő alakja tűnik fel,
Csontszínű, korhű ruhában.
Kézében, hozzá illő csipkés napernyő,
Míg a fák, s a rét gyönyörűen zöldellő.
Lágy szellő fújja, hosszú barna haját,
Míg egy váratlan pillanatban,
Az egyik kérője, elé toppan,
Elegáns, sötét frakkban.
Sudár alakjával, előtte térdre borul,
Arca komoly, gondterhelt, sötét hajába túr.
Közli, hogy ellenfelét párbajra kihívta,
Így, a döntést ő helyette megvívta!
Szenvedélyes szerelemmel kéri meg kezét,
Ám a történtek miatt, elutasítja kérőjét.
Ha, várt volna bizalommal még,
Megkapta volna szerelmét s vele kezét.
Mély fájdalom, gyász gyötörte a nő lelkét,
Két kérője közül az egyik szellemként éli életét.
Hosszú szenvedés várt mind kettőjükre,
Lelküket a szenvedélyes szerelem fűzte össze.
Boldogságukat, a halál pecsétje száműzte.
A férfi többszöri kérésére, újra találkoztak.
Ősz volt, a levelek a fákon megsárgultak,
Hulló falevelek integettek búcsútalálkozásuknak.
Nem lehettek egymáséi,
Egymás nélkül sem tudtak élni!
Sóvárgó lelkük őket gyötörte,
Ám a bűn árnyéka, boldogságukat nem engedte.
Döntött a férfi, pisztolyát előrántva,
Szíve hölgyét hirtelen mellkason lőtte.
Majd, halántékához emelve pisztolyát,
Meghúzta annak ravaszát.
Holtan rogyott le szerelme mellé,
Fák lombjai koszorúként borultak fölé.
Sétány csendjében köd ereszkedett melléjük,
Az ősz elmúlásával, kihunyt földi életük.
Egy régi történet, mely előző élthez visszanyúlt.
Azóta, újra születtek e földi világban,
Hogy megtalálják egymást egy új világban.
Elkerülhetetlen volt találkozásuk,
Felismerésül szolgált a magnetikus száluk.
Ez köti össze a lelkeket bárhol a világban,
Megtalálják egymást, hogy egyesüljenek duálban.

EGY IGAZ GYÖNGYSZEM
Írta: Poór Edit

Isten útja kifürkészhetetlen,
Mit, miért tesz rejtély előttem.
Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát!
Ebben a sötét világban is megmutatta,
Létezik számomra kinek lelke igaz és tiszta.
Egy napon hozzá vezérelt göröngyös úton,
Hogy felismerjük egymást, most már tudom.
Ő egy igaz gyöngyszem e világban,
Kinek szeretet fénye ragyogva sugároz!
Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,
De a szeretet fényében megmutatkozik.
Tudom, érte vagyok e földi világban,
Neki dobban szívem minden pillanatban!
S, ha eljön majd az alkalom,
Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom!
Addig nevét mindennap imába foglalom,
Várok csendesen, míg eljön az alkalom!
S, ha addig szüksége lenne rám,
Itt vagyok, érted születtem drágám!
Őzike szemei lelkemig hatoltak,
Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam!
Tisztelem, csodálom és boldoggá tesz,
Hogy Ő, az én lélekpárom.
Áldom az Urat, ezért a kegyelemért,
Kérem áldja meg Őt, lelkem hála imájaként.
Angyalok kísérjék minden pillanatát,
Szem elől ne tévessze, felvállalt feladatát!

A döntés rólunk, nem a földön született,
Mireánk az angyalok vigyáznak fent!
Felette áll minden földi akaratnak,
A tiszta szívűek egymásra találtatnak.
S ha, majd a láthatatlan Rend szólít minket,
Hangjukat hallván lelkünkben,
Egyesülnünk kell erőinkben!
Arany palást véd meg minket,
S jelzi a világnak, esküvésünket!
Kötelékre, mely közöttünk van,
Örökéletre szóló áldást bocsájtottak.