Ostrozánsky Gellért

(1964-)

Felvidék

Bozontos felhők közt
Átszűrődik pár foton
Vissza verődik az ablakon
Integető fák lágy sziluettje

Zümmögö szélbe hasít a csend
Egy pillanatra
S az árnyék megnyúlt alakja
Elidőz körülöttem.

Ringva száll a pára
A távoli ismerős tájra
Aztán lassan belemosódik az est
A holnap hajnalába

Dagadó aranyló sarló
Ékköve az égnek
Ciripelve ébred
A hold
Megannyi régi képet kiold
Lelkemben

Sötét felhők gyülekeznek
Odafenn az égen
Libben, táncol pár hópehely
Ezüstös fehérben
Ez varázs idő az esőcseppnek
Mert tündérekké cseperedtek
Fel és alá kavarognak
Szél szárnyába kapaszkodnak
És mint a császár új ruhája
Eltűnik ha nap süt rája

Tágul a világ
Tágul a lét
Hosszú az út
Magas a tét
Tágul a vágy
Halmozza fegyverét
Tágul a pénz
Ledobja értékét
Csak a sok a menő
Ma kevés az elég
Táguló szemekben
A hit is elég

Ósdi a múlt
A valóság sem trendi
Virtuális lélekkel
Kuúlnak kell most lenni
Művilágban kiber a tér
Oda minden belefér
A választás is több lehet
Fekete vagy épp fehér

Szuper élet várhat reád
Bankszámlád az előleg
Sorsod ott a pénztárcádban
Bármi lehet belőled
Világsztár vagy menő zseni
Csak jó helyre kell klikkelni

A fantázia messze szárnyal
Ilyen csoda sosem volt
Minek hinni egy istenben
Ki már régen úgyis holt
Processzorok szerelvényén
Száguld a lét előre
Ki vaskalapos régimódi
Fejre állhat majd tőle.

Felültem egy gondolatra
Idő s tér suhant alatta
Az út messze elrobogott
És a csend némán hallgatott

A tegnapi fény kifakult
Az élmény emlékké alakult
Zakatolva mint a vonat
Messze vitte az álmokat

Az alkonyati olvadt árnyék
Levendulaillatú perce
Sokszor juttatja eszembe
Egy-egy múlt-idő szellő
Simogató fuvallatát

Műanyag a cipőm talpa
Műkő porzik most alatta
A palackozás üvegtelen
Mikor az italom megveszem
Rákattantunk már a plasztra
Rothadóban a föld alatta
Itt terem a nagy kultúra
Fóliába csomagolva
Ez a modern menő anyag
Kinek kell már ami agyag
Ahogy ma a kőpiramis
Rejtély lesz a műanyag is
Nem értik majd miért kellett
Fojtogatni a létteret.