Ostrozánsky Gellért

(1964-)

Felvidék

Végy két csillogó szempárt,
Add hozzá egy mosoly ragyogását,
Forró ölelést szeretõ szívvel
Bármilyen mennyiséggel,
Kedves hangú fülbemászó dallamot,
Bódító Rózsa illatot,
Csipetnyi álmodozó csillagharmatot,
Fűszer gyanánt édes csókot-
Keverd lágyan simogatva
Szerelemlángon pirítgatva.
És
Magadhoz veheted
Mindennapi boldogság kenyered.

Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében

Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
... Izmusok illúziója
Hajtja silány tettét
A megváltótól csalta
Felkent pecsétjét.

Hol
Széttört sorsok útvesztőjén
Csikorogva
Lánctalpak tapadnak a vérhez
Keserű könnyek függvénye
Latrok kezéhez.

Ahol
Az otthon gyászos
Romokban
Az elesett ember.
A születendő tán feledheti
Egyszer
Csak csendben
Hol élni most még nem mer.

Vándorló világban hazátlan
Sok árva
Telhetetlenek gőgjétől
Nehezebb a lánca.
Az élet most olcsó
A piacon nincs ára
A vergődés az embert
Lehúzza a sárba.

Ármányos az ember
Visszaél gőggel
Az Istentől kapott
Kódolt üzenettel.
Évezredes pusztítás
Ott lapul a génben
Mely virágzik még mindig
Sokaknak szívében.

A magas híd ívén ballagva
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.

Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.

Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.

És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.

Erdő helyett szavak között
Botorkálva keltem-jártam
Szusszanásnyi kis időre
Olykor meg-megálltam.
Mennyi szín, és mennyi dallam
Körülöttem mind megcsillan.
Csak figyelni kell türelemmel
Óvatosan csendben,
S a felszínen megjelennek
Szép katonás rendben.
Minden szóban fénylő csoda lappang,
S ha mellé kerül zengő párja
Táncra perdül örömében
Rím-ritmusra járva.
Időzhetek akár meddig
E nagy rengetegben,
Erdő helyett szavak között
Most csendben megpihentem.

A híd ívén állva
Mintha szivárványon járva
Lépkedne az ember
S ahogy letekint a mélybe
Az élet vizének kékje
Forgatja sebes folyással
A sors malomkerekét.

Zuhatag alatt gyöngyöt szór
A nap
Sugara csobban fénylőn
A mocorgó kövek közt
Fákkal integetve
Beköszönt kis szellő
Majd egy marék habot elcsenve
Repíti álmunk a mennyekbe.

Tüneményes sziklaparton
Az erdő nesze hallgatagon
Visszaverődik
S a rendszertelen hangokban
Az élet ritmusa dobban
Érződik
A harmónia-szimfónia.

És ahogy lefelé ballagok
A szivárvány is elfogyott.
Megszakad a varázslat
Mikor a földhöz érintettem
Lábamat
Mohaillatú lidérces pára
Süpped a tájba.
Lassan visszatérek
A valóságba.