Idő 
Értékelés 
Értékelés Karjaid között elfeledtem
mindent ,mi úgy fáj most nekem,
háborgó lelkem megnyugtattad
mely izzó szikrákat lövellt.
Szemednek fénylő sugarában
újra láttam az arcomat,
míg öleltél szelíden, némán,
s most gúzsba köt a gondolat.
Jobb volna tőled messze futni
s temetni mindent egymagam,
vad szelek szárnyán elsuhanni,
nem bírom már a láncokat.
Jobb volna temetni végleg
ami már régen elveszett,
Felejts el! Ne gyere többé!
Nem kell hogy itt maradj velem!
Sikíts vagy sírj ha fáj belül
ne tűrd némán ha bántanak!
Tombolj és lángolj mint a tűz!
Ne szorítsd össze az ajkadat!
Ne fojtsd magadba bánatod!
Nem lesz jobb neked semmivel!
Csak belülről éget teljesen
s lelked tiporja őrli fel..
Fájdalmad éget mint a tűz!
S ha végre földre hull,
nem marad más utána
csak üszkös rom, és hamu.
Nem a ruha teszi az embert
azt mondják mindig annyian.
Dehogynem! Koldussal ki áll szóba?
Mért ül ott mindig egymaga?
Hisz egykor lehetett ő is
okos, vagy erős, férfias,
ki tudja mi történt véle?
Talán egy szörnyű tragédia!
Ne ítélj előre senkit!
Nem tudod mi vitte reá!
Ma mindened van, de ki tudja holnap
lesz- e még aki hazavár?
Ma drága ruhákban villogsz,
s talán a szíved jéghideg,
mégis, most körül hízelegnek
hisz tudják! Teli a zsebed!
Tedd le a drága ruhákat
s öltözz rongyokba csendesen,
vegyülj a gazdagok közé,
lesz-e ki szóba áll veled?
S akkor fogod csak észrevenni
hány ember van , ki észrevesz
ki áll melletted jóban-rosszban,
s ki az ki pénzedért szeret!
Az én anyám oly messze van már
de most is látom őszülő haját,
lehunyt szemekkel magam előtt látom,
arcának minden mosolyát.
Látom hogy siet elébem
lágy szellő borzolja ősz haját,
kitárt karokkal engem vár csak
s úgy ölel magához, szinte fáj.
Sosem hittem hogy ennyire fájhat
amikor messze lesz talán,
szememből csordul a könny is
hisz oly messze van az én anyám.
Anyám keze miattam kérges
mégis annyira jó nekem,
amikor dolgos két kezével
megsimítja az én fejem.
Anyám keze erős és ráncos
hisz mindig oly sokat dolgozott,
de boldog vagyok ha erős kezével
végigsimítja homlokom.
Látom rajta mennyire fáradt
szemében fáradt fény ragyog,
s csillogó szemében látni vélem
a legfényesebb csillagot.
Hiába dolgozott annyit
kincseket gyűjteni nem tudott,
S mégis érzem: meleg szívének
minden fénye csak rám ragyog.
Anyám keze miattam kérges
hisz miattam hajszolja magát,
s megköszönni nem tudom eléggé,
hisz oly sokat tett az én anyám!
