Idő 
Értékelés 
Értékelés Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…
Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.
Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.
Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…
Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?
A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.
Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…
Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.
Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.
Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Fürgéskedik egy
Kósza villám, hevenyül…
Lecsap precizül!
*
Társak követik,
Fénykardként biz’ levágnak!
Precizeskedők!
*
Egész hadtest jön!
Pengeélek reszeltek.
Precíz élük van!
*
Erdei rozsdás
Foltok, már rettegnek is!
Sárga… fölmentés?
*
A friss levelek
Is éghetnek villámtól.
Gaz… erőszakos!
*
Mindenki vágyik,
Villámcsapást megúszni!
Fénykard, bőn suhog!
Vecsés, 2022. június 25. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.
Kósza villám, hevenyül…
Lecsap precizül!
*
Társak követik,
Fénykardként biz’ levágnak!
Precizeskedők!
*
Egész hadtest jön!
Pengeélek reszeltek.
Precíz élük van!
*
Erdei rozsdás
Foltok, már rettegnek is!
Sárga… fölmentés?
*
A friss levelek
Is éghetnek villámtól.
Gaz… erőszakos!
*
Mindenki vágyik,
Villámcsapást megúszni!
Fénykard, bőn suhog!
Vecsés, 2022. június 25. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.
Írásba adott hétköznapi pszichológia: hogyan tovább…?
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz,
Próbálok magamon nevetni, de ez nem egy kvíz…
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz…
Káosz az életem, amit főztem ehetem,
Kínos helyzet, nincs nevethetnékem.
Csend.
Nevet
A káosz.
Kínos érzés.
Én nem mosolygok.
Én nem mosolygok.
Kínos érzés.
A káosz
Nevet.
Csend.
*
A káoszomat egy örvénynek kellene szétfolyva egyben tartani,
De örvényemet, a rend káosza akarja kiegyenesíteni.
Káoszom rendre szeretném utasítani... lehetetlen,
Rendem káoszba hever, életem értelmetlen.
Nincs
Élet.
Rendem sincs,
Reményem sincs.
Vesszek nyugodtan.
Vesszek nyugodtan.
Reményem sincs,
Rendem sincs.
Élet
Nincs.
*
A rend is káosz, annak, ki ezt nem-igen kedveli,
És lehet, hogy kínjában a vizet magára önti.
Káoszos rendem terhét nehezen viselem,
Főztömet nem lesz könnyű megemésztenem
Csak
Káosz
Ami van.
Megülte már
Gyomromat régen
Gyomromat régen
Megülte már…
Ami van
Káosz
Csak
*
Már véglegesen ki kellene simítani életemet,
Már ráncosra vasaltam az egész rongyos-szakadt létemet…
Már véglegesen ki kellene simítani életemet.
Végső ideje rendbe szedni viharverte életem,
Hátra maradt időm... békében élhessem.
Most.
Sima
Mindenem,
Megteszem már
Életemmel is
Életemmel is
Megteszem már.
Mindenem
Sima
Most.
*
Árokparton kidobtam már minden fékemet…
Szédülve élem örvény-káosz életemet…
Árokparton kidobtam már minden fékemet.
Vecsés, 2018. február 7. – Szabadka, 2018. március 26. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit (a 10 szavasok címe: ”Káosz az életem”). A tükör apevákat írta: Farkas Tekla.
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz,
Próbálok magamon nevetni, de ez nem egy kvíz…
A saját káoszom, örvénylik, mint egy vödör víz…
Káosz az életem, amit főztem ehetem,
Kínos helyzet, nincs nevethetnékem.
Csend.
Nevet
A káosz.
Kínos érzés.
Én nem mosolygok.
Én nem mosolygok.
Kínos érzés.
A káosz
Nevet.
Csend.
*
A káoszomat egy örvénynek kellene szétfolyva egyben tartani,
De örvényemet, a rend káosza akarja kiegyenesíteni.
Káoszom rendre szeretném utasítani... lehetetlen,
Rendem káoszba hever, életem értelmetlen.
Nincs
Élet.
Rendem sincs,
Reményem sincs.
Vesszek nyugodtan.
Vesszek nyugodtan.
Reményem sincs,
Rendem sincs.
Élet
Nincs.
*
A rend is káosz, annak, ki ezt nem-igen kedveli,
És lehet, hogy kínjában a vizet magára önti.
Káoszos rendem terhét nehezen viselem,
Főztömet nem lesz könnyű megemésztenem
Csak
Káosz
Ami van.
Megülte már
Gyomromat régen
Gyomromat régen
Megülte már…
Ami van
Káosz
Csak
*
Már véglegesen ki kellene simítani életemet,
Már ráncosra vasaltam az egész rongyos-szakadt létemet…
Már véglegesen ki kellene simítani életemet.
Végső ideje rendbe szedni viharverte életem,
Hátra maradt időm... békében élhessem.
Most.
Sima
Mindenem,
Megteszem már
Életemmel is
Életemmel is
Megteszem már.
Mindenem
Sima
Most.
*
Árokparton kidobtam már minden fékemet…
Szédülve élem örvény-káosz életemet…
Árokparton kidobtam már minden fékemet.
Vecsés, 2018. február 7. – Szabadka, 2018. március 26. – Mórahalom, 2018. június 10. - Kustra Ferenc – a verset és a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a 10 szavasokat Jurisin Szőke Margit (a 10 szavasok címe: ”Káosz az életem”). A tükör apevákat írta: Farkas Tekla.
A naplementéről…
Ajtófélfán a
Bíborszín tükröződik.
Sötét éj… terül.
*
Alkony, bódító,
Ég meg skarlátvöröses.
Láthatár lángol.
*
Esti lángolás
Vörösre festi eget.
Felhők színesek.
*
Vörös áhítat
Borítja, meleg estet.
Sötét békesség.
*
Ha estefele
Megjön, lehuppan a csend.
Bíbor ég, szépség.
*
Naplemente, ég
Vöröses bársonyában.
Éjjel, nesztelen.
*
Ha alkonyodik,
Nap is elvonul, humni.
Bíbor ég alatt.
*
Zenitnek szélét,
Nap, megcélozta! Megy is.
Bíborból, éjbe.
*
A nap, bénán megy,
A horizont-semmibe.
Bíbor, éjbe csap.
*
Alkony már leszállt
Ég láng piros, majd, éj-kék.
Láthatár, sötét.
*
Alkonyi estben,
Holdsarló bíborban ül.
Az éjben kaszál.
*
Fekete sötét,
Magában, pasztellt mutat.
Este volt bíbor.
Vecsés, 2017. március 11. – Kustra Ferenc József- eredeti Baso féle stílusú haikuban…
Ajtófélfán a
Bíborszín tükröződik.
Sötét éj… terül.
*
Alkony, bódító,
Ég meg skarlátvöröses.
Láthatár lángol.
*
Esti lángolás
Vörösre festi eget.
Felhők színesek.
*
Vörös áhítat
Borítja, meleg estet.
Sötét békesség.
*
Ha estefele
Megjön, lehuppan a csend.
Bíbor ég, szépség.
*
Naplemente, ég
Vöröses bársonyában.
Éjjel, nesztelen.
*
Ha alkonyodik,
Nap is elvonul, humni.
Bíbor ég alatt.
*
Zenitnek szélét,
Nap, megcélozta! Megy is.
Bíborból, éjbe.
*
A nap, bénán megy,
A horizont-semmibe.
Bíbor, éjbe csap.
*
Alkony már leszállt
Ég láng piros, majd, éj-kék.
Láthatár, sötét.
*
Alkonyi estben,
Holdsarló bíborban ül.
Az éjben kaszál.
*
Fekete sötét,
Magában, pasztellt mutat.
Este volt bíbor.
Vecsés, 2017. március 11. – Kustra Ferenc József- eredeti Baso féle stílusú haikuban…
(leoninus csokor)
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
Nálam vágtatnak a sok percek, a szép napok meg mind gyorsan a múltba mennek.
Sok a problémám, este nehezen alszok el, már manapság alig reménnyel…
Kint a szél süvítés olyan, mint gúnykacaj, de konstatálom, ez csak nagy ricsaj.
Lelkem is már el van fáradva, öregszek, naponta sok száraz sóhajok követnek.
Közben meg a sorsom, mit sem javul, érzem közeleg a vég, sőt haladéktalanul.
Bennem már nem keverednek bánatosan sóhajok, bennem már nem vannak vágy-óhajok…
Elfáradt lelkemben csak morgás hallik, az létem így a vég elött magától zajlik…
Sunyis mosolyok, szeretetteli pillantások, már nincsenek is, már biz’ fáradok…
Nincsenek már terv-részletek, éltető elgondolások, lehajtott fejjel ballagok…
Vannak még biz’ csillagfényes esték, felhőtlen éjek, tudom, ezeket itt hagyni vétek.
Az esti csendet szoktam volt nézni az sötét ablakból, van, de nekem csak rozsdás fából.
Közben ablakból látni vélem vágtató perceket, sötétben nem látok embereket.
Utcai világításban sötétet nézni, felhők alatti sötétség nem engedi…
Érdekes, időrohanást teljességgel érzem, igy a sorsom is rövidül, ezt vélem.
Vagy már csak tíz percem van még hátra, vagy húsz évet töltök még el utálatba…
*
(Senrjon)
Az időmérőből, ha
Kifogy ez elem, az életvég!
Ezt majd megélem.
*
(HIQ)
Rövid az
Élet, halál győz!
Ketyegés…
Vecsés, 2024. június 7. -Kustra Ferenc József- íródott: az életvég felé közeledve, önéletrajzi írásként.
