Idő 
Értékelés 
Értékelés Logikus a télben…
Megyünk, csúszkálunk, a havon, jégen,
Mindez fölöttébb veszélyes télen.
A nagy örömből az következhet,
Hogy elesünk, és a lábunk törhet.
Életszerű télen…
Ha valaki elcsúszik télen, a jégen,
Akkor felmerülhet, hogy bizony, nem vétlen.
Elesett, gondatlan volt, mert nem vigyázott,
Azt hitte lehet… ő, a jéggel cicázott.
Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József
Megyünk, csúszkálunk, a havon, jégen,
Mindez fölöttébb veszélyes télen.
A nagy örömből az következhet,
Hogy elesünk, és a lábunk törhet.
Életszerű télen…
Ha valaki elcsúszik télen, a jégen,
Akkor felmerülhet, hogy bizony, nem vétlen.
Elesett, gondatlan volt, mert nem vigyázott,
Azt hitte lehet… ő, a jéggel cicázott.
Vecsés, 2013. július 2. – Kustra Ferenc József
A madarak leülnének, már pihenni, nem szárnyalók,
De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok…
Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók…
Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy,
Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy…
Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy?
Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat,
Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat…
Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat.
A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók,
Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók…
Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók.
Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József
De ülhetetlenek a jéggel összefagyott huzalok…
Most mi lesz a madarakkal? Ó, aranyos kis vacogók…
Nem vándorolnak ők, de a hideg rossz ha, a toll alá megy,
Ha túlélik az idei kemény telet, az isteni kegy…
Bízok, hogy megmaradnak, van náluk több darabos szakaszjegy?
Leselkedik rájuk a lehulló jégcsapból, sorozat,
Jó időben meg túlélik ők, a nyári záporokat…
Előnyük, hogy ismerik ők, a madár harcmodorokat.
A madarak már drótra, le is ülnének, nem szárnyalnók,
Össze is bújnának, hideg szemcséi ki nem zárhatók…
Húzzátok még kis madárkák… majd tavasszal kizárhatók.
Vecsés, 2014. november 29. - Kustra Ferenc József
Drága Asszonyom, Antónia!
Régóta tudom: özvegy-árva…
Mélázgatok magán,
Csúszok a vágy-talpfán.
Meg kén’ szereznem Antónia.
Kérek egy randevút Asszonyság!
Ott ébredhetne, kis csókosság.
Koccintnánk’ kávéval,
Frisses lélekhúrral…
Egyeztetnénk, hogy mi valóság...
Drágám! Vágyottam! Antónia!
Legyen az oldalbordám még ma!
Ó, ha együtt élnénk,
Egymást éltethetnénk…
Szívboldogságom, Antónia!
Vecsés, 2021. március 4. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Régóta tudom: özvegy-árva…
Mélázgatok magán,
Csúszok a vágy-talpfán.
Meg kén’ szereznem Antónia.
Kérek egy randevút Asszonyság!
Ott ébredhetne, kis csókosság.
Koccintnánk’ kávéval,
Frisses lélekhúrral…
Egyeztetnénk, hogy mi valóság...
Drágám! Vágyottam! Antónia!
Legyen az oldalbordám még ma!
Ó, ha együtt élnénk,
Egymást éltethetnénk…
Szívboldogságom, Antónia!
Vecsés, 2021. március 4. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Fura jégábrák,
Láthatóan virágok.
Locsolni nem kell.
*
Ablak befagyott,
Jégvirág elágazik.
Hideg egyveleg.
*
Jégvirág jégből,
Ablaktábla üvegből.
Hógolyó repül.
*
Jégvirág csokor
Díszíti ablakokat.
Meleg kandalló.
*
Jégből virágszál,
Repedt ablaküvegen.
Üveg melegszik.
*
Jégből virágok,
Időszakos élmények.
Nem szárad, folyik.
Vecsés, 2015. december 18. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.
Láthatóan virágok.
Locsolni nem kell.
*
Ablak befagyott,
Jégvirág elágazik.
Hideg egyveleg.
*
Jégvirág jégből,
Ablaktábla üvegből.
Hógolyó repül.
*
Jégvirág csokor
Díszíti ablakokat.
Meleg kandalló.
*
Jégből virágszál,
Repedt ablaküvegen.
Üveg melegszik.
*
Jégből virágok,
Időszakos élmények.
Nem szárad, folyik.
Vecsés, 2015. december 18. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú csokorban.
Vágyakozás… amit levélben küldtem haza.
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,
Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!
*
Csak
Messzi
Távolból
Vagy Te velem!
De, szívem Tied!
*
Itt
Van még
Illatod,
Rám ölelted!
Vágylak, de nagyon!
*
Juj, de szeretnélek szeretni,
Könnyes szemeidet csókolni!
Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidet
Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…
Már, hónapok óta csak lőnek ránk,
Nem számít, hogy otthon vár a babánk!
Itt az élet, roppantul kemény,
Itt nem ismerik, mi az erény!
Itt nincsen más, csak pokol-fény…
Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…
De telik a képzeletbeli vér-edényed…
Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…
Hiányom van a szépséges mosolyodban,
Nagyon vágynék bele az ölelő karodban
Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…
Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,
Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.
Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?
Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,
Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.
A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,
Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….
Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,
Imához, folyton csak leesni térdre?
Keresnék én valami mosolyt,
De, nincs! Legalább egy félmosolyt!
Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,
Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.
Félek a megfagyástól,
Félek egy robbanástól,
Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,
Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,
*
Emlékszem, még rád,
Illatod, még orromban.
Lőporfüst szaga.
*
Mosolyod, veszett
Emlék, Felidézni, hogy?
Sebesült arcok.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben tarolt
És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás van!
Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. április 12. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, apevában, haikuban.
[Don-kanyarban 1943. január 12. –n indult meg a végzetes –orosz- ellentámadás, de a nagy roham; 17 órakor.]
