Halkan osont a fák között,
a csendben avar zizegett,
aludt a nyár,- nem tündökölt,
nyomában az ősz sietett.
Aranyló színeket festett,
sárga, és meleg ragyogást,
vörös szőnyege csak terjedt,
nyugalom szállt,- nem tombolás.
Rőt levelek hulló nesze,
a hűvös szélben zokogás,
és ahol ezüst köd lebeg,
könnyekbe fojtja mosolyát.
Imádom az őszi erdőt,
a bronzos-barna csillogást,
narancssárgán díszlő lejtőt,
párát lehelő ingoványt.
A hárs, a tölgy is alszik már,
dér csillan sápadt levélen,
reményt ígér a napsugár,
búcsút int tücsökzenének.
Egyre hull a sok-sok levél,
varázslatos tarka szőttes,
foltjaikon eső zenél,
bölcsője az új jövőnek.
a csendben avar zizegett,
aludt a nyár,- nem tündökölt,
nyomában az ősz sietett.
Aranyló színeket festett,
sárga, és meleg ragyogást,
vörös szőnyege csak terjedt,
nyugalom szállt,- nem tombolás.
Rőt levelek hulló nesze,
a hűvös szélben zokogás,
és ahol ezüst köd lebeg,
könnyekbe fojtja mosolyát.
Imádom az őszi erdőt,
a bronzos-barna csillogást,
narancssárgán díszlő lejtőt,
párát lehelő ingoványt.
A hárs, a tölgy is alszik már,
dér csillan sápadt levélen,
reményt ígér a napsugár,
búcsút int tücsökzenének.
Egyre hull a sok-sok levél,
varázslatos tarka szőttes,
foltjaikon eső zenél,
bölcsője az új jövőnek.
Égi menedék
Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.
Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.
Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.
Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.
Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.
Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.
Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.
Édesanyám emlékére.
Élénken él az emléked bennem,
nem búcsúztál - én álltam döbbenten,
még itt voltál, de lelked útra kész,
emlékezeted néha visszatért.
Láttam, tested csont-sovánnyá fogyott,
de szemeidben a fény ragyogott,
szavak nélkül értettem a kérést,
engedj el! - a szívem már megbékélt.
Akkor és ott - megértettem mindent,
földi életed most búcsút intett,
már nem engem láttál, a fény hívott,
az ismeretlenbe ajtó nyílott.
Öleltelek volna - hogy ne menj el,
látod, Mama! - küszködök könnyekkel,
talán nem is hallod, amit mondok,
halálos csend - én beleborzongok.
Arcodra szelídült a fájdalom,
a szenvedést meg kellett váltanod,
a Nap sem kísér utadon többé,
Hold ezüst fénye ölel örökké.
Érzed a mélységek rezdülését,
a hajnali dallam csendülését,
szemeid a kék óceánt hordják,
szivárványszínek adnak koronát.
Könnyedén lebegsz az égi hídon,
új élet vár rád egy másik síkon,
a halállal megszűnt földi léted,
sugárzó fény lett a menedéked.
Édesanyám emlékére.
Szélvihar vágtat a víztükör felett,
vad hullámokon a pára reszketett,
borongós égbolt sóhaja völgybe száll,
bujkáló nap is időnként meg-megáll.
Lombok hajolnak, az ágak recsegnek,
hatalmas morajlás a fellegekben,
villámok sújtanak az izzó láncra,
ezüstszikrák hullanak sötét tájra.
Dühöngő elemek kegyetlen harca,
megrémít a természet bősz haragja,
vajon meddig dúl e romboló erő,
tombolása miért oly fenyegető?
A szurdok legmélyén nyerítő lovak
állnak esőtől ázottan, dacosan,
pici fény tör utat felhők ködében,
sugarak táncolnak aranykötélen.
vad hullámokon a pára reszketett,
borongós égbolt sóhaja völgybe száll,
bujkáló nap is időnként meg-megáll.
Lombok hajolnak, az ágak recsegnek,
hatalmas morajlás a fellegekben,
villámok sújtanak az izzó láncra,
ezüstszikrák hullanak sötét tájra.
Dühöngő elemek kegyetlen harca,
megrémít a természet bősz haragja,
vajon meddig dúl e romboló erő,
tombolása miért oly fenyegető?
A szurdok legmélyén nyerítő lovak
állnak esőtől ázottan, dacosan,
pici fény tör utat felhők ködében,
sugarak táncolnak aranykötélen.
Díszes fenyőfa érzi küldetését,
várja az órát, Jézus születését.
Arcokon boldogság, szívekben öröm,
a földön szeretethullám tündököl.
Meleg szobában sült kalács illata,
odakint a kíváncsiskodók hada.
Lesik a csillagot, mely utat mutatna,
eljövetele a béke sugallata.
Erdei tisztáson összegyűlt a vadnép,
figyelik az eget, hírnök érkezését.
Hófödte csúcsokon az ezüst hold fényét,
érzik az este különlegességét.
Elcsendesül a nagyvilág zaja,
hozzád száll, Uram, milliók dala.
Dicsőséged zengik jöttödre várva,
égi jel vagy, életük csodája.
Aranyló fénysugár kíséri utadat,
magasztalva dicsér az angyalok kara.
Mint Megváltó, érkeztél közénk a földre,
szeretet és hit az új világ jövője.
várja az órát, Jézus születését.
Arcokon boldogság, szívekben öröm,
a földön szeretethullám tündököl.
Meleg szobában sült kalács illata,
odakint a kíváncsiskodók hada.
Lesik a csillagot, mely utat mutatna,
eljövetele a béke sugallata.
Erdei tisztáson összegyűlt a vadnép,
figyelik az eget, hírnök érkezését.
Hófödte csúcsokon az ezüst hold fényét,
érzik az este különlegességét.
Elcsendesül a nagyvilág zaja,
hozzád száll, Uram, milliók dala.
Dicsőséged zengik jöttödre várva,
égi jel vagy, életük csodája.
Aranyló fénysugár kíséri utadat,
magasztalva dicsér az angyalok kara.
Mint Megváltó, érkeztél közénk a földre,
szeretet és hit az új világ jövője.
Hófehér paplanon csillagok fénye,
holdsugár ezüstje kúszik az égre,
lágy zene kísér tündöklő pihéket,
aranylant húrjain reményt ígérnek.
Házakon csüngő, szikrázó jégcsapok,
kémények füstje lassú - még andalog,
ünnepi díszben hegytető tetszeleg,
angyal száll fölé, lépése nesztelen.
Fenyőfák csúcsán pelyhekből glória,
égből zeng a varázsos szimfónia,
halkan lép karácsony a bársony éjbe,
ragyogást csenve földi sötétségbe.
holdsugár ezüstje kúszik az égre,
lágy zene kísér tündöklő pihéket,
aranylant húrjain reményt ígérnek.
Házakon csüngő, szikrázó jégcsapok,
kémények füstje lassú - még andalog,
ünnepi díszben hegytető tetszeleg,
angyal száll fölé, lépése nesztelen.
Fenyőfák csúcsán pelyhekből glória,
égből zeng a varázsos szimfónia,
halkan lép karácsony a bársony éjbe,
ragyogást csenve földi sötétségbe.