Kovacs Ivan

(1949-12-13-)

fordito, kolto, festomuvesz

1963 ota Delafrikaban elek. Joxsef attilat es Faludy Gyorgyot forditottam angolra ugymint egy angolra forditott magyar koltok koltemenyeit antologiaban.
sajat verseim angolul jelennek meg.

Soha országban van egy kiszáradt folyó
Melyet csak száraz szemek látnak
Kihalt, kopár táján búsuló lelkek állnak.
Itt bármi könnyezés be van tiltva,
De mégis a s?rás napjára várnak.

Egy anya gyermekét szorongatja
Kit halálosan emészt a láz.
Gyógyulás már nincs kilátásban
S gyászos hangulatban borul a ház.
A síráson kívül nincs más fohász!

Az eltört játék, vérző orr,
Hát ilyen lett e ifjúkor?
E iskola év egy borzalom.
Ha panaszkodok megbánom?
Nem! Erre sírás napja alkalom!

Miféle gonosz előírás
Hogy férfi ki sír az hibáz?
Amikor Akhilleusz Parokloszt elvesztette
Bátran s nyíltan megkönnyezte.
A hősnek sírás napja megengedte!

Sírás Napja keringet bennünket,
Szóval adjunk neki jogos nevet.
Nem számít, hogy ki és mi vagy,
De Sírás Napján le ne maradj,
S engedd meg hogy sírva fakadj!

Az utolsó olaj lámpa is kialudt,
és a hárem csendben van burkolva.
A nők egyedül vagy párosan alszanak.
A palota fölött félhold halad át
a tiszta indigó égbolton.

Csak az öreg szultán és szultána
vannak még ébren, szerelmük hajóján,
és szokott ölelésük oltalmában.
Az éjszaka egy tenger melynek hasa
A legcsekélyebb érintésre hullámzik.

Védetlenül állok a határtalanság jelenlétében,
Mely az időtlen rejtély, felbecsülhetetlen igazság:
A kettősség szenvedélyes és közömbös ölelése,
Az örökkévalóság átölelő kígyója,
A teremtés és a feloszlás tüzes sárkánya.

A világod nem mérhető vagy mérlegelhető
És mégis elismerést és ismeretet követel.
Titkaid ellentétekkel és a polaritásokkal
Működnek, számtalan rejtélyekbe burkolva,
Földünkön, úgy mint a végtelen boltozatban.

Hol van a csillag, ahonnan jöttem?
Hol a csillag, ahová vissza kell térnem?
Kóvályog a fejem az ősök szavaitól,
Összezsugorodok jelenléted ámulatával.
Védtelenül és lelkemig levetkezve állok.

A hangod csatatereken visszhangzik a sebesültek
és haldoklók torkából és a varjak rikácsolásában.
Te vagy a tűz a szerelmesek szenvedélyes vágyában,
És az édes dallam tiszta hangja az örömdalainkban.
Végtelen tükröződő tüneteid elvesznek a mindenségben.

Hány bálvány ágaskodik megdicsőítésed szolgálatában?
Mennyi fohász és könyörgés hangzik
Súlyos és hatalmas lábad árnyékában?
A véráldozatok piramisokká tornyosulnának
Ha egymásba halmoznánk őket.

A próféták hangos intelmei visszaverődik
a sivatag kopár sziklák felületéről.
A remény ígéretei szíveket melegít
a hegyi beszéd részletes és csodálatos hatására,
mely elterjed Perea és Júdeában Jeruzsálem útja felé.


Te azonban minden isten felett állsz,
Névtelenül és nevezhetetlenül, miközben
bolygónk nem több, mint egy porszem
határtalan tengered vizében. Valóban, központod
mindenhol jelen van, de a körméreted viszont sehol.

Aki túl hamar megelégszik alkotásával az
Súlyos vétket követ el önmagával szemben.
Shakespeare a pokol ebei veszélyeiről beszél,

Milton vakul is látta az Elveszett Paradicsomot.
Ady Illyés szekerén robogott, és Madách
Keserű rokonszenvvel írt az ember tragédiájáról.

Világunk telve van mindennel ami elképzelhető,
Tengerek mélységével és ágaskodó hegycsúcsokkal
Hol majd hogy végtelen a kilátás és ritka a levegő.

Nem elég csak a lélek hangjára hallgatni.
Mélyebbre kell búvárkodni és magasabbra szállni
Ahol maga a fold szellemének moraja regél.

Ha már túlfolyik poharad és tüzel a szíved
Bátran vedd kézbe lantod vagy tollad
És bizalommal örvendezzél vagy búsulj.

Tisztán és tükör nélkül
látom a világot.
Minden a helyén van,
én már többé nem vitázok.

Reggelenként felébredek
s aztán megreggelizek.
Csinálom a napi tennivalót.
Este nem veszek be altatót.

Zűrös régi életemnek vége.
Az akadályok megszűntek.
Nincs bennem több kígyó mérge.
Minden mást a múlt tűzére!

Szóval mire van szükségem?
A sok zűrzavar földön s égben?
Az összes lutrit hátra hagyom,
és élek a szeretet hitében.