Idő 
Értékelés 
Értékelés Az érzelmeimtől függ hogy
kit kedvelek és kit nem,
mert tele előitélettel homályos
és hályogos a szemem.
A szeretet viszont nem
a szeszélyeim függvénye,
hanem mint csontban a velő,
egy istenadta, szívben rejtett erő.
Csak pucéron és ártatlanul
állhatok a lelkemmel szembe,
melynek tiszta fénye arra mutat,
hogy hol a hiány és mi a feladat.
kit kedvelek és kit nem,
mert tele előitélettel homályos
és hályogos a szemem.
A szeretet viszont nem
a szeszélyeim függvénye,
hanem mint csontban a velő,
egy istenadta, szívben rejtett erő.
Csak pucéron és ártatlanul
állhatok a lelkemmel szembe,
melynek tiszta fénye arra mutat,
hogy hol a hiány és mi a feladat.
a mulandóság padlóján táncolunk,
még akkor is ha a csontvázat említjük
(a halál üregszemű jelképe),
amely idővel szintén földé válik
még a halál is elvérzik,
és mának virágai a holnap
gyomnövényei lesznek
a jelen egy nád szál
mely a holnap szelében inog
az évszakok
megkeverik napjainkat
mint várakozó
nyugtalan kérdések
öregedésünk során rájövünk,
hogy a lebegő őszi levelek
a szélben valóban egy új
menyasszonyi táncot gyakorolnak
még akkor is ha a csontvázat említjük
(a halál üregszemű jelképe),
amely idővel szintén földé válik
még a halál is elvérzik,
és mának virágai a holnap
gyomnövényei lesznek
a jelen egy nád szál
mely a holnap szelében inog
az évszakok
megkeverik napjainkat
mint várakozó
nyugtalan kérdések
öregedésünk során rájövünk,
hogy a lebegő őszi levelek
a szélben valóban egy új
menyasszonyi táncot gyakorolnak
Egy csendes fellegvár,
ős jelekkel falain,
ablakai bezsaluzva
és lakatok az ajtajain.
Se barát, se ellenség
Nem tud oda behatni
kinek mestere közömbös,
s kit lehetetlen csábítani.
Öreg foglya e erődnek,
elzárva a kamráiban,
hol sötétség uralkodik,
és némaság lappang zugaiban.
Egy hosszas idő aggodalom,
keresés és ínség,
sötét és halk töprengés,
és gyanított reménység.
Végül is a lélek hangja,
mely a szeretetet bizonyítja,
és az arany fényével
az összes zárat kilazítja.
ős jelekkel falain,
ablakai bezsaluzva
és lakatok az ajtajain.
Se barát, se ellenség
Nem tud oda behatni
kinek mestere közömbös,
s kit lehetetlen csábítani.
Öreg foglya e erődnek,
elzárva a kamráiban,
hol sötétség uralkodik,
és némaság lappang zugaiban.
Egy hosszas idő aggodalom,
keresés és ínség,
sötét és halk töprengés,
és gyanított reménység.
Végül is a lélek hangja,
mely a szeretetet bizonyítja,
és az arany fényével
az összes zárat kilazítja.
A fehér plafon közömbös,
A bölcső meg rideg, merev.
Hangok ütköznek a csendben,
De a porcelán nem sérül meg.
A két kis szem vágyakozik,
És a kék szemekkel szembe néz,
A szemüveg fénye meg-megcsillan,
De nem mozdul a felnőtt kéz.
A gyerek sírás nem hallatszik
És a dajkálás elmarad,
A falióra tompán ketyeg,
Az idő szívtelenül halad.
A bölcső meg rideg, merev.
Hangok ütköznek a csendben,
De a porcelán nem sérül meg.
A két kis szem vágyakozik,
És a kék szemekkel szembe néz,
A szemüveg fénye meg-megcsillan,
De nem mozdul a felnőtt kéz.
A gyerek sírás nem hallatszik
És a dajkálás elmarad,
A falióra tompán ketyeg,
Az idő szívtelenül halad.
Hamlethez
Korai óra, szürkönyeti távol;
Egyedül az egyedüllét vádol.
Keservén keresem
Menedék melegét.
Felhős virradat, rideg e kelet,
Mi kívül hiány, bennem sem lehet.
Hogyan űzzem
Magamból a magányt?
Most zord felhőket rút szél kerget,
Bennem meg a magány szélesebbre terjed.
Egyedül töprengek
Egyén egymagamban.
A nap felújul új napnak hírével:
E hatalmas egyén egy új nappalt képzel.
S végre észlelem hogy én szintén vagyok,
Mert a kelet fénye két szememben ragyog.
Korai óra, szürkönyeti távol;
Egyedül az egyedüllét vádol.
Keservén keresem
Menedék melegét.
Felhős virradat, rideg e kelet,
Mi kívül hiány, bennem sem lehet.
Hogyan űzzem
Magamból a magányt?
Most zord felhőket rút szél kerget,
Bennem meg a magány szélesebbre terjed.
Egyedül töprengek
Egyén egymagamban.
A nap felújul új napnak hírével:
E hatalmas egyén egy új nappalt képzel.
S végre észlelem hogy én szintén vagyok,
Mert a kelet fénye két szememben ragyog.
