Korda Tibor

(-)

20. század eleji magyar költő.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére.
A bér: a vér

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére.
A vér: a kéj.

Elomlott már a szememfénye,
Sápadt halott már a kéve
Tört a fénye.

Leomlott a régi sátor,
Dalol a tompa halotti tor
Dalol a tor.

Elfolyt már gerincem kéje
Vágyaimnak bolond vére
A kéj: a vér.

Kicsordult a szívem vére
Ez volt hát az élet bére
A vér: a bér.

Ha ki tudnám sírni minden vágyamat
Ha ránctalanul hagyhatnám ágyamat.
Ha sírhatnék véres, sajgó könnyeket
Távol kolostorban múlt életem felett
Ha élhetnék asszony nélkül vágytalan,
Mint kámzsás barát derűsen egymagam.
Nem élnék kínba, vérbe, fáradt kéjbe
Nem véreznék a csábos cifra fénybe.
Örömdal patakzana az ajkamon
Átölelne a csönd a nyugalom.

A homlokom mint egy torony világlik
Sötét arcomra fényt vetít,
Cikázó bágyadt sugarat.

A homlokom egy omlott, dűlt torony
Ódon kopott rom, omladék
Tivornyás halál, béna roncs.

A homlokom egy karcsú minarett
Kiviláglik messze-messze
A sok kusza arc közül.

A vér, a vér dalol dalomban
Vérvirágos veres dalt,
A vér, a vér száguld eremben
S fakaszt vérző kínkacajt.

Vércsepp perdül ajkam ívére
Fáradt tüdőmnek beteg vére
Fekete vér, halálos bér . . .
A sok tivornyás téli éj . . .

A vér, a vér ragyog szememben
Sötétes, fáradt fényben
A vér, a vér cikkáz eremben
Halálos, néma éjben.

"Lillynek. Boldogok kik sírnak,
mert ők megvígasztaltatnak.
Máté evangéliuma 5.4."

Arcomon kacag a bánat,
Véresre roncsolja számat
A bánat, a bolond bánat.

Szememben él a szenvedés,
Hasítja testem mint a kés
A szenvedés, a szenvedés.

Lelkemben dúl a fájdalom,
Ezért sikolt minden dalom:
A fájdalom, a fájdalom.